Politika
- Raúlito
- Hozzászólások: 309
- Csatlakozott: 2018. július 26., csütörtök 14:04
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Cristiano Ronaldo, Modric, Isco, Ramos, Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Politika
Ateemadrid, lehet és majd lehet hogy nevetek magamon is, de Orbán nagy politikai machinátor és jó taktikus, simán kinézem belőle e forgatókönyvet.
Sok rosszat el lehet róla mondani, különösen 2014/15 óta, de mindig tanult a kudarcaiból és látja azt mi működik és mi nem a magyar politikában és hogyan lehet a választókat manipulálni.
Én nagyjából 2014/2015-ig egyet is értettem vele és elkötelezett fideszes voltam (még ha nem is léptem be a pártba és soha nem tartoztam az elvakult hívei köréhez), aki tudott azonosulni több elemmel is a politikájával kapcsolatban.
A korrupció, a propaganda elharapózása, az egészségügy amortizálása, az oktatásügy erőszakos kezelése (amit tanárként átélek) mind olyan problémák, amelyek miatt kiábrándult vagyok, ugyanakkor az ellenzék - a most Messiásnak kikiáltott MP-t beleértve is - még alkalmatlanabb az ország vezetésére, tehát jelenleg egy komoly demokratikus válság időszakát is éljük évek óta…
A Fidesz is, az egykori baloldalhoz hasonlóan leszerepelt és nincs alternatíva sem a láthatáron…

"Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb."
Bill Shankly
Bill Shankly
- ateeemadrid
- Hozzászólások: 5060
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04
Re: Politika
Fú de kibaszott erőltetett egy teória ez.

- Raúlito
- Hozzászólások: 309
- Csatlakozott: 2018. július 26., csütörtök 14:04
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Cristiano Ronaldo, Modric, Isco, Ramos, Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Politika
Egyetértek a weah által leírtakkal, az én környezetemben is sokan Messiásként tekintenek MP-re, miközben neki a kegyelmi ügyig - legalábbis a nyilvánosság előtt - semmi problémája nem volt a NER-rel, köszönte szépen a Diákhieles pozíciót és fizetést és a dokumentumok alapján ő is asszisztált a szokásos, túlárazott mutyizáshoz
Nem hős, nem megmentő, ha nem Ő is - valamelyik - bennfentes kör bábja, de azt is el tudom képzelni, hogy a NER terméke, hogy ne egy valós kihívója legyen Orbánnak, hanem egy “pszeudókuhívó”…
Persze ez csak egy hevenyészett elmélet tőlem, de azzal Orbán nagyon is tisztában van, hogy a háromharmados hatalomgyakorlás - már csak történelmi-politikai tapasztalatok alapján is - fenntarthatatlan hosszú távon és egy autoriter rendszerben, amilyen a bethleni-rendszer is volt, kellenek parlamenti pártok és kell ellenzék.
Nos, Gyurcsány és felesége minden politikai tőkéjét elégette; az MSZP “élőhalott” konstrukció; a Momentum és az LMP már a fővárosban sem tényezők; a Kutyapárt mindig is egy viccpárt marad; MZP pedig csak az előválasztás után tűnt komolyan vehetőnek, a választáson nagyon kikapott
Magyar 2026-ig játszhatja a szerepét, a választások után pedig robbanhat a bomba és létrejöhet egy koalíciós kormány a Fidesz és a Tisza tárgyalásai után…
Így a kecske is jóllakik (MP kap egy fajsúlyos miniszteri tárcát és részt a hatalomból) és a káposzta is megmarad (Orbán marad 2030-ig a miniszterelnök).
Nem lesz már - látszólag - 2/3-ad és eladhatóbb lesz a kormányzati politika finomított változata Brüsszelben és Washingtonban.
Mire alapozom mindezt? Nincs még árnyékkormánya MP-nek, vagyis nem tudjuk a tervezett kabinetjének tagjait sem…
Egyenlőre ez egy one man show, ami eddig elég volt, de 2025-ben és a választások évében már kevés lehet és ugye még program sincs…

Nem hős, nem megmentő, ha nem Ő is - valamelyik - bennfentes kör bábja, de azt is el tudom képzelni, hogy a NER terméke, hogy ne egy valós kihívója legyen Orbánnak, hanem egy “pszeudókuhívó”…
Persze ez csak egy hevenyészett elmélet tőlem, de azzal Orbán nagyon is tisztában van, hogy a háromharmados hatalomgyakorlás - már csak történelmi-politikai tapasztalatok alapján is - fenntarthatatlan hosszú távon és egy autoriter rendszerben, amilyen a bethleni-rendszer is volt, kellenek parlamenti pártok és kell ellenzék.
Nos, Gyurcsány és felesége minden politikai tőkéjét elégette; az MSZP “élőhalott” konstrukció; a Momentum és az LMP már a fővárosban sem tényezők; a Kutyapárt mindig is egy viccpárt marad; MZP pedig csak az előválasztás után tűnt komolyan vehetőnek, a választáson nagyon kikapott

Magyar 2026-ig játszhatja a szerepét, a választások után pedig robbanhat a bomba és létrejöhet egy koalíciós kormány a Fidesz és a Tisza tárgyalásai után…
Így a kecske is jóllakik (MP kap egy fajsúlyos miniszteri tárcát és részt a hatalomból) és a káposzta is megmarad (Orbán marad 2030-ig a miniszterelnök).
Nem lesz már - látszólag - 2/3-ad és eladhatóbb lesz a kormányzati politika finomított változata Brüsszelben és Washingtonban.
Mire alapozom mindezt? Nincs még árnyékkormánya MP-nek, vagyis nem tudjuk a tervezett kabinetjének tagjait sem…
Egyenlőre ez egy one man show, ami eddig elég volt, de 2025-ben és a választások évében már kevés lehet és ugye még program sincs…
"Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb."
Bill Shankly
Bill Shankly
-
- Hozzászólások: 659
- Csatlakozott: 2024. június 11., kedd 15:50
- Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Ramos, Militao, Carvajal, Vini, Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Fbre meg kiirta hogy a kehi vizsgalat megallapitasok nelkul zarult mikor a kozzetett dokumentumban kb oldalas terjedelemben vannak a megallapitasok a vegen.hogy mik lettek megállapítva azt ő nyilvánosan is elmondott ezekre példákat.
Szamomra ijeszto hogy odaraksz egy szamara kellemetlen dokumentumot ele es lehazudja telibe h "megallapitas nelkul zarult"... mi lesz a kovetkezo hogy az eg zold? Mert ez ilyen kaliberu hazugsag es lassan nem tudok neki hinni akkor se ha kerdez... az mtva epuleteben is bemondta h ott van kint 100 000 ember...

Emiatt gondolom h nem alternativa, nem lehet elindulni a szavan es finoman szolva sem ijed meg a korrupciotol. Sokatokkal ellentetben en ugy gondolom hogy aki kicsiben nem kepes oszinte es becsuletes lenni es kis dolgokban is igy hazudik az majd ha felelossege lesz nem fog hirtelen megjavulni.
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 10000
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Politika
visszakerdezek inkabb, anelkul, hogy cafolnam amit mondasz, mert meg lehet is benne valami, nem tudhatjuk fixen, hogy nem.weah írta: Közölük jött ez bohóc...annyi a szerencséje hogy a népnek szüksége van egy illúzióra és ezt most O tölti be.Meg kell nezni kik állnak mögötte.Ahol a Radnai apa es fia áll az egész mögött ott semmi jó nem történhet,legalábbis magyarok számára.Kik politizálnának ezek közül ha ne adj isten hatalomra kerülnének?Volt ex szsdsz ék?Na szép is lenne,magyar gyűlölő mocskok.Semmijuk nincs hozzá csak a nagy pofajuk.26-ig még annyi minden fog kiderülni erről az ál Magyar Peteről hogy jó ha megússza börtön nélkül.Majd csak figyeljetek.
kire szavaznal 26-ban akkor ?
Re: Politika
valamelyik univerzumban:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo

----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo
-
- Hozzászólások: 216
- Csatlakozott: 2023. október 4., szerda 18:03
- Kedvenc játékosaid: weah
- Kedvenc csapatod: feyenord arsenal
Re: Politika
Közölük jött ez bohóc...annyi a szerencséje hogy a népnek szüksége van egy illúzióra és ezt most O tölti be.Meg kell nezni kik állnak mögötte.Ahol a Radnai apa es fia áll az egész mögött ott semmi jó nem történhet,legalábbis magyarok számára.Kik politizálnának ezek közül ha ne adj isten hatalomra kerülnének?Volt ex szsdsz ék?Na szép is lenne,magyar gyűlölő mocskok.Semmijuk nincs hozzá csak a nagy pofajuk.26-ig még annyi minden fog kiderülni erről az ál Magyar Peteről hogy jó ha megússza börtön nélkül.Majd csak figyeljetek.
Re: Politika
valamelyik univerzumban:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo

----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo
Re: Politika
Tudod bizonyítani a vádat szokás (tehát itt azt, hogy valójában ismerték egymást és a saját mutyijuk volt). Egyelőre ez sem történt meg. Az ártatlanságon nincs mit bizonyítani1madridista írta: es tudom nem lesz nepszeru a velemenyem de trentin balazzsal kapcsolatban sincs bizonyitekod arra h mp nem ismerte ot elotte, es nem a sajat mutyija volt
Re: Politika
Én amit kivettem MP szavaiból ő annyit mondott lényegében mindig is, hogy nem volt semmi bűncselekmény szerinte, mert ezek mind törvényes kereteken belül lettek megkötve.szerintem hiteles most a diakhiteles posztjai kapcsan is elkezdett ossze vissza hazudozni mp ilyeneket h a kehi nem is allapitott meg semmit aztan konkretan a dokumentum fele a megallapitasokrol szol
Ha szerintük volt, jelentsék fel.
Hadházyval is itt akadt el a kommunikáció, ahogy látom, ezen a ponton.
Az hogy mik lettek megállapítva azt ő nyilvánosan is elmondott ezekre példákat.
Az hogy ezekkel voltak ilyen jellegű problémák már maga MP is elmondta többször is, konkrétan ezzel kezdte a nyilvános szereplését a Partizánban.
Sokkal nagyobb probléma, hogy ha a hatalom azt kívánja, akkor ki vannak szivárogtatva orvosi, rendőri jelentések, minden MPhez köthető dolog is hirtelen nyilvános lesz, miközben ilyenekhez amúgy hozzá se lehet jutni, annyira bevédte.magát a NER, na de most bezzeg mindent is kiakadnak...

Az meg hogy egy korábbi üzletembernek lett kiadva munka, aki dolgozott pár helyen, itt is ügyvezető volt, majd pár év elteltével egy hajóban eveznek...
Amennyi szerződést kellett ott kötni, az a csoda, hogy csak ezt az egy szálat találták, amiből ők összekonteóztak valamit.
Józan ésszel belegondolsz te is érzed, hogy sokkal valószínűbb, hogy MP ebben a frankót mondja, mert NERniában röhögve meg tudnák ezt cáfolni azonnal, ha nem lenne igaz, híváslista, hogy rendszeresen beszéltek, ha találkoztak volna gondolom nem az erdő mélyén stb és látta volna őket valaki, főleg ha itt valami nagy dologról lenne szó, mint aminek beállítják. Pont ilyenről hazudni elég nagy öngól lenne.
Szépek ezek a jelentések, de tényleg nem értem mi ebben még mindig olyan világszenzáció, főleg magyar viszonylatban nézve.
-
- Hozzászólások: 659
- Csatlakozott: 2024. június 11., kedd 15:50
- Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Ramos, Militao, Carvajal, Vini, Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
mp szerint rogan emberei nyilvan... szerintem meg ok a fuggetlenek de nyilvan errol mindenki mast gondol...halamadrid írta: Hogy mi megy ilyenkor Apáti, Bohár és a többi oldalán... hihetetlen. Még jobb, hogy az átlagember nem is tudja miért és hol van a Kunigunda, így még egy 100 ezres tömeget is nehéz lett volna a környéken kígyóztatni.
Október 23. napján én is ráérek végre, kíváncsi vagyok, Viktor vagy az ő rendezvényén lesznek-e többen. Ha jól tudom, mindig mond beszédet a dagadt, nem?
Egyébként Hontnak és Konoknak mi lehet a célja az MP-t célzó állandó fröcsögéssel? Sokszor még a megafost is túltolja előbbi. Mint mondtam, fiatal vagyok, az Ötöt sem követem. Független függetlenek ők, vagy csak szimpla "függetlenek"?
sztem csak siman nem mer kettos mercevel, es zavarja h mp a fidesz modszereit hasznalja es szerinte egy megelhetesi politikus aki osszevissza hazudozik es lop(szerintem hiteles most a diakhiteles posztjai kapcsan is elkezdett ossze vissza hazudozni mp ilyeneket h a kehi nem is allapitott meg semmit aztan konkretan a dokumentum fele a megallapitasokrol szol

mint ahogy a fidesz ellen is "frocsognek" allando jelleggel mar lassan 15-20 eve...
es tudom nem lesz nepszeru a velemenyem de trentin balazzsal kapcsolatban sincs bizonyitekod arra h mp nem ismerte ot elotte, es nem a sajat mutyija volt, csak az a "bizonyitek" hogy mp azt mondta mikozben sokkal nyilvanvalobb dolgokat is lehazudik nyíltan...
https://www.facebook.com/share/G2EKqKZhGuPeEzQZ/
https://www.facebook.com/share/p/yd9LYeokM9nEXocX/
https://www.facebook.com/share/2z8HirTPv7aQMD2q/
és a mp poszt
https://www.facebook.com/share/p/kKdzMnVUiPWgWMim/
nem tudom melyik oldalon vannak forrasok es dokumentumok felsorakoztatva es ki hazudja azt telibe...
- Dupla D
- Hozzászólások: 3169
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
- Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Korábban azok voltak szerintem. Hontot mára tuti kenik.halamadrid írta: Hogy mi megy ilyenkor Apáti, Bohár és a többi oldalán... hihetetlen. Még jobb, hogy az átlagember nem is tudja miért és hol van a Kunigunda, így még egy 100 ezres tömeget is nehéz lett volna a környéken kígyóztatni.
Október 23. napján én is ráérek végre, kíváncsi vagyok, Viktor vagy az ő rendezvényén lesznek-e többen. Ha jól tudom, mindig mond beszédet a dagadt, nem?
Egyébként Hontnak és Konoknak mi lehet a célja az MP-t célzó állandó fröcsögéssel? Sokszor még a megafost is túltolja előbbi. Mint mondtam, fiatal vagyok, az Ötöt sem követem. Független függetlenek ők, vagy csak szimpla "függetlenek"?
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.
- RealVazquez
- Hozzászólások: 7089
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Politika
Orban biztos, hogy nem fog unnepi beszedet mondani 23-an, foleg nem Pesten. Talalkozunk 23-an a Bem szobornal!halamadrid írta: Hogy mi megy ilyenkor Apáti, Bohár és a többi oldalán... hihetetlen. Még jobb, hogy az átlagember nem is tudja miért és hol van a Kunigunda, így még egy 100 ezres tömeget is nehéz lett volna a környéken kígyóztatni.
Október 23. napján én is ráérek végre, kíváncsi vagyok, Viktor vagy az ő rendezvényén lesznek-e többen. Ha jól tudom, mindig mond beszédet a dagadt, nem?
Egyébként Hontnak és Konoknak mi lehet a célja az MP-t célzó állandó fröcsögéssel? Sokszor még a megafost is túltolja előbbi. Mint mondtam, fiatal vagyok, az Ötöt sem követem. Független függetlenek ők, vagy csak szimpla "függetlenek"?

- halamadrid
- Hozzászólások: 3281
- Csatlakozott: 2021. április 11., vasárnap 17:26
- Kedvenc játékosaid: C. Ronaldo, Modrić, Asensio, Ramos, Casemiro, Marcelo, Håland, Fede
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Hogy mi megy ilyenkor Apáti, Bohár és a többi oldalán... hihetetlen. Még jobb, hogy az átlagember nem is tudja miért és hol van a Kunigunda, így még egy 100 ezres tömeget is nehéz lett volna a környéken kígyóztatni.
Október 23. napján én is ráérek végre, kíváncsi vagyok, Viktor vagy az ő rendezvényén lesznek-e többen. Ha jól tudom, mindig mond beszédet a dagadt, nem?
Egyébként Hontnak és Konoknak mi lehet a célja az MP-t célzó állandó fröcsögéssel? Sokszor még a megafost is túltolja előbbi. Mint mondtam, fiatal vagyok, az Ötöt sem követem. Független függetlenek ők, vagy csak szimpla "függetlenek"?
Október 23. napján én is ráérek végre, kíváncsi vagyok, Viktor vagy az ő rendezvényén lesznek-e többen. Ha jól tudom, mindig mond beszédet a dagadt, nem?
Egyébként Hontnak és Konoknak mi lehet a célja az MP-t célzó állandó fröcsögéssel? Sokszor még a megafost is túltolja előbbi. Mint mondtam, fiatal vagyok, az Ötöt sem követem. Független függetlenek ők, vagy csak szimpla "függetlenek"?
Ceballos: “When I saw all those players — Karim, Carvajal, Modric… — playing cards just a few hours before the game I thought ‘wow, well, there’s calmness anyway’. I couldn’t even sleep.”

Re: Politika
Vannak tömegbecslő oldalak, valaki redditre rakott ki egyet, eszerint 25 ezer lehetett a létszám: https://www.reddit.com/r/hungary/s/SwLFLTjux7el magico írta:Én kint voltam, lényegesen többen voltunk, mint 2000.Caraway írta:
Az mondjuk jo nagy rip, ugy nez ki senki nem tud erre a helyszinre mozgositani embereket.![]()
Persze nem is volt százezres nagyságrend, mint a korábbiakon.
Október 23. folyt köv., ha jól értettem az már nem a világvégén lesz![]()
-
- Hozzászólások: 1129
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 20:11
- Kedvenc játékosaid: Cristiano, Ramos, Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Én kint voltam, lényegesen többen voltunk, mint 2000.Caraway írta:Az mondjuk jo nagy rip, ugy nez ki senki nem tud erre a helyszinre mozgositani embereket.Bencze írta:
Hat ja, szerintem 2000nel is kevesebben vannak![]()
Persze nem is volt százezres nagyságrend, mint a korábbiakon.
Október 23. folyt köv., ha jól értettem az már nem a világvégén lesz

Re: Politika
https://www.youtube.com/live/7_XwHFQsQO4
1:46:35-től majdnem 3 perc ment le összevágva mik mennek az MPről a köztévében.
1:46:35-től majdnem 3 perc ment le összevágva mik mennek az MPről a köztévében.
Re: Politika
Milyen anyag?ferni írta: https://www.youtube.com/live/7_XwHFQsQO4
https://www.youtube.com/live/4hdj8uAwBcI
MP csatornája
+
Partizán is adja
Azért kemény ez az MPről összevágott anyag amit mutattak![]()
Re: Politika
hvg: Magát tiszásnak álcázva készített interjúkat Magyar Péter tüntetésén a Pesti Srácok munkatársa
MP bement az ajtón, ez már valami
Óriási siker, kisebb csoda
Na 2 perc után ki is jött, micsoda izgalmak

MP bement az ajtón, ez már valami

Óriási siker, kisebb csoda

Na 2 perc után ki is jött, micsoda izgalmak

-
- Hozzászólások: 2290
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 22:31
- Kedvenc játékosaid: R9, CR7, Benzema, Marcelo
- Kedvenc csapatod: csakamadrid.
Re: Politika
Okulva 2006-bol, pontosan ezert koltoztettek oda a koztevet.Caraway írta: Az mondjuk jo nagy rip, ugy nez ki senki nem tud erre a helyszinre mozgositani embereket.![]()
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 10 regisztrált és 0 vendég