Azért tedd hozzá, hogy Ukrajna a háború kitörésének pillanatában is Európa egyik legszegényebb országa volt, pl. az egy főre eső GDP-jük bőven Albánia szintje alatt volt. Nem elhanyagolható mértékben annak az eredményeként, hogy Oroszország a nyílt háborút leszámítva lényegében mindent elkövetett, hogy egy kvázi csatlós államként felügyelje. Amit sikerült Putyinnak elérnie Fehéroroszországgal, azt nem sikerült Ukrajnával, erre utolsó eszközként nyílt háborút indított. Ekkor az ukránok többsége azt érezte, hogy most jött el az a pillanat, amiről te írtál: "úgyis adódik lehetőség egy kedvező fordulatra, amivel majd éni lehet, és kell is ha úgy adja ki".füst írta:Hát én ezzel speciel egyet tudok érteni. A megszállás még mindig jobb, mint az értelmetlen ellenállás. Más uralma alatt lehet élni, haladni, fejlődni, akkor is ha lassabban, a nehezített pálya miatt. De a történelem nem áll meg, úgyis adódik lehetőség egy kedvező fordulatra, amivel majd éni lehet, és kell is ha úgy adja ki.Tényleg arról beszél, hogy Zelenszkijéknek nem kellett volna elkezdeni védekezni Oroszország ellen.
De egy megnyerhetetlen háborút vállalni egyértelműen rossz döntés.Túl sokan halnak bele, túl sokan menekülnek el, túl sok kár keletkezik, amiket kiheverni sokkal nehezebb, mint a másik opció. Hosszú távon, értsd generációkon átívelő tartományból vizsgálva, egyértelműen a megszállás okoz kisebb kárt.
A többivel egyébként egyetértek: amikor megindultak az orosz tankok, akkor Ukrajna már csak a borzasztó és a még borzasztóbb között választhatott, tehát korábban kellett volna máshogy navigálniuk.
És mindettől függetlenül - különösen a kormányunk egyéb ténykedésének kontextusában - Orbán Balázs fejtegetése teljesen vállalhatatlan. Maximum egy hetet adok neki, szerintem Novák Katalinnál is gyorsabban lesz félreállítva.