Evelin a barátnőm volt, szívből szerettem. 2023 áprilisa óta támogattam őt anyagilag. Akkor is amikor nem voltunk együtt és senki nem segített neki.
Sokat tanultunk egymástól, elhitette velem hogy viszontszeret, olyannyira, hogy azt gondoltam, hogy vele szeretném leélni az életemet. Amikor azonban megkértem a kezét, hirtelen kilépett az életemből.
Hónapokkal később bukkant csak fel, közvetlenül a Partizános interjú után, ő maga keresett fel, azzal hogy mégis szeretne velem újra összejönni. Hittem neki.
Az tavaszi turbulens időszakban komoly nyomás nehezedett rám, szerettem volna, ha van valaki mellettem, akiben bízhatok, aki támogat. Tudta hogy milyen terhelés alatt vagyok, de amikor valóban szükségem lett volna rá, nem volt mellettem. Ebben az időszakban is én tartottam el, én fizettem a lakását. Ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy Evelin nem velem akar lenni, hanem csak lehetőséget látott bennem. Ahogy mondta, soha nem volt ilyen közel a “first lady” pozícióhoz. Mikor szakítottunk, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számunkra, hogy mi motiválta igazából a velem való kapcsolatában.
A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nem csak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget.
Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent hazug propaganda interjút.
A kapcsolatunknak nem úgy és nem azért lett vége, ahogy az interjúban elhangzott, hanem a fenyegetései miatt, illetve azért, mert rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról. A Fidesszel kötött piszkos megállapodásának részét képezi a hang- és képfelvételek átadása is.
Amikor pár hete Radnai Márk alelnökkel szembesítettük Evelint azzal, hogy több forrásból tudomásunk van az állampárttal kötött undorító, az orosz titkosszolgálatokat meghazudtoló megállapodásáról és arról, hogy 11 órányi felvételt adott át Kubatovéknak, meglepődött, de semmit nem tagadott.
Evelint a történtek és a fenyegetései ellenére az utolsó pillanatig meg akartuk óvni a büntetőjogi és politikai következményektől. Megkértük, hogy próbáljon kifarolni a Fidesz vezetésével megkötött megállapodásból, de ő láthatóan másképp döntött.
Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál. Milyen érdekes, hogy valakinek eszébe jut annak a propagandának interjút adni, amely tavasszal egy hónapon keresztül gyalázta a saját édesanyját…
Sokszor hittük azt, hogy a Fidesz eddigi tetteinél nincs lejjebb, de mindig alulbecsüljük őket. Most, hogy a saját felméréseik szerint a TISZA Párt utolérte őket a népszerűségi listán újabb Tónika Show-t rendeztek.
Innen is üzenjük Rogán Antalnak, Kubatov Gábornak és a gazdájuknak, Orbán Viktornak, hogy nem ijedünk meg a stázi módszerektől sem és bármit is tesznek, bármilyen maffia módszerhez nyúlnak is, mi akkor is lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat és magyar emberek millióival közösen építünk egy békés, igazságos és élhető Magyarországot.
Október 5-én találkozunk a közmédiának csúfolt propagandagyár előtt!
ui.: Vogel Evelin nem az első és nem is az utolsó, aki anyagi hasznot láthat abban, hogy az állampárttal összejátszva az én hitelességem és a demokratikus törekvéseinket tönkretegye. Nagyon szerettem Evelint. Óriási csalódás amit tett. De ami nem öl meg, az megerősít.

Politika
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 10000
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Politika
mp fb :
- BlancoMark
- Hozzászólások: 6324
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Politika
Az ugyeszseg vegezze a dolgat, ha buncselekmenyre utalo jelek vannak, de szerintem hiba lenne ezt politikailag vezerelni. Termeszetesen kulcspont lesz felepiteni egy utokepes es fuggetlen ugyeszseget es valamilyen formaban felmenteni/ervenyteleniteni Poltot.hehetheoriginal írta: Lol, de hat pont az a baj, hogy nekik azert jo, mert mindenki masnak szar. Senkit se erdekel senki lelkiismerete.
Vagy akkor engedjunk szabadon egy gyilkost pl, ha tenyleg megbanta a bűnét?
Elfuseralt szavak, de elszamoltatas. Vagyonelkobzas. Börtön.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17799
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Politika
Lol, de hat pont az a baj, hogy nekik azert jo, mert mindenki masnak szar. Senkit se erdekel senki lelkiismerete.
Vagy akkor engedjunk szabadon egy gyilkost pl, ha tenyleg megbanta a bűnét?
Elfuseralt szavak, de elszamoltatas. Vagyonelkobzas. Börtön.
Vagy akkor engedjunk szabadon egy gyilkost pl, ha tenyleg megbanta a bűnét?
Elfuseralt szavak, de elszamoltatas. Vagyonelkobzas. Börtön.
thereisonly1ronaldo
- BlancoMark
- Hozzászólások: 6324
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Politika
Ez a resze engem nem erdekel. Nekem nem lesz attol jobb, hogy nekik szar, majd ok elszamolnak a lelkiismeretukkel. Csak induljunk mar el vegre valami fejlodesi palyan. Nem kerek sokat, csak egy eszt, szloven, cseh eletminoseget kezdetnek.hehetheoriginal írta:ez oke, ragaszkodnak a hatalomhoz, csak amugy mar mindent hazavittek, lenyultak, minden naluk van. ha buknak is, jol ellesznek nyugdijas eveikre, hogy a kovetkezo par generacioval igy kibasztak.BlancoMark írta:
Ezzel elkestek kb 8-9 evet. Az allampart utolso erolkodeseit latjuk, Orban nem erti mar a modern vilagot es a fiatalokat.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17799
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Politika
ez oke, ragaszkodnak a hatalomhoz, csak amugy mar mindent hazavittek, lenyultak, minden naluk van. ha buknak is, jol ellesznek nyugdijas eveikre, hogy a kovetkezo par generacioval igy kibasztak.BlancoMark írta:Ezzel elkestek kb 8-9 evet. Az allampart utolso erolkodeseit latjuk, Orban nem erti mar a modern vilagot es a fiatalokat.swfan írta: Ez sem semmi: https://www.szabadeuropa.hu/a/akar-40-k ... 30876.html
Na, lehet akkor figyelni, hogy kik távoznak a fontos pozikból a kövi időszakban. Felkészül Szíjjas és Semjén?![]()
thereisonly1ronaldo
- BlancoMark
- Hozzászólások: 6324
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Politika
Ezzel elkestek kb 8-9 evet. Az allampart utolso erolkodeseit latjuk, Orban nem erti mar a modern vilagot es a fiatalokat.swfan írta: Ez sem semmi: https://www.szabadeuropa.hu/a/akar-40-k ... 30876.html
Na, lehet akkor figyelni, hogy kik távoznak a fontos pozikból a kövi időszakban. Felkészül Szíjjas és Semjén?![]()
Re: Politika
Ez sem semmi: https://www.szabadeuropa.hu/a/akar-40-k ... 30876.html
Na, lehet akkor figyelni, hogy kik távoznak a fontos pozikból a kövi időszakban. Felkészül Szíjjas és Semjén?
Na, lehet akkor figyelni, hogy kik távoznak a fontos pozikból a kövi időszakban. Felkészül Szíjjas és Semjén?

- Kercsó
- Hozzászólások: 4503
- Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 12:56
- Kedvenc játékosaid: R9, Kroos, Guti, Zidane, Bellingham
Re: Politika
nem az ő anyját mocskolták heteken keresztül tónikáék?
ahhoz képest szépen letérdelt a faxért...
mint egy xar szappanopera. ugyanaz a szájbarágott, mocskolkodás, mint anno Varga Juditnál
tuti van benne valamennyi igazság, csak ezek beszorozták 100-val a dolgokat

mint egy xar szappanopera. ugyanaz a szájbarágott, mocskolkodás, mint anno Varga Juditnál
tuti van benne valamennyi igazság, csak ezek beszorozták 100-val a dolgokat
#whatisyourexcuse
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
Re: Politika
Ki lepődik már meg ezen.
Lesz még ilyen félnek a férgek.
Lesz még ilyen félnek a férgek.
„Úgy élünk együtt, két kis idegen,
valahol messze, mese-szigeten.”
valahol messze, mese-szigeten.”
Re: Politika
Október 5-re MP tüntetést szervez a közmédia elé. Gondolom ki akarja kényszeríteni, hogy Vityával vitázhasson élőben
Btw, örülsz, kiserik? https://telex.hu/belfold/2024/09/24/had ... rmanymedia
De ugye állítólag a Telex elhallgat mindent. Talán csak nem akartak félinformációkra hivatkozva írogatni összevissza
Btw, örülsz, kiserik? https://telex.hu/belfold/2024/09/24/had ... rmanymedia
De ugye állítólag a Telex elhallgat mindent. Talán csak nem akartak félinformációkra hivatkozva írogatni összevissza
- BlancoMark
- Hozzászólások: 6324
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Politika
Mondjuk ha megtettek a feljelentest es tenyleg tobb tanu is van a zsarolasra, akkor jo nagy szarba kerul a csaj. 5 millioert ilyen kockaztnak kitenni magad.

Re: Politika
https://www.facebook.com/story.php?stor ... 0733720126
Itt az egész írás, nagyon kemény basszameg.
Félelmetes, hogy tudja bárki is támogatni ezt a maffiát.
Ezeket el kell takarítani minél előbb.
Itt az egész írás, nagyon kemény basszameg.
Félelmetes, hogy tudja bárki is támogatni ezt a maffiát.
Ezeket el kell takarítani minél előbb.
Re: Politika
Idő közben megjött a replika
A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nem csak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget.
Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent hazug propaganda interjút.

A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nem csak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget.
Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent hazug propaganda interjút.
Re: Politika
Remélem senki nem fogja azt gondolni, hogy önszántából állt elő az ötlettel, hogy kitálaljon. Biztosan komoly pénzt kapott rogánéktól, de már annyi eszük volt, hogy nem a frizbiben, hanem egy fokkal hitelesebbnek tűnő mediumban hozzák le.
Ha elég tökös lett volna, akkor bemegy Gulyás Marcihoz, bár ott biztos kapott volna 1-1 keresztkérdést, ami megfoghatta volna.
Mondjuk várható volt..minthogy a választásokig is biztos még pár karakter elő fog állni, hogy "elmondja az igazságot"

ikelemen5 írta: Magyar Péter exe, Vogel Evelin exluzív interjút adott az indexnek![]()
Itt van e.
Legalább nem az origónak.
A csaj rendkívül irrítál engem, 25 másodperc után felbaszott.![]()
Van az a pénz ugye

De mikor a propaganda épp a saját anyját csinálta ki, akkor fúj kcsg fidesz ugye
Nagyon szép ez az idézet ami ki lett emelve....Ő alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott.

Szóval MP nem bátor, de feltett mindent egy lapra.
MP feltett mindent egy lapra, de ő biztosra játszik.
Köszönjük.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17799
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
- ikelemen5
- Hozzászólások: 3207
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Magyar Péter exe, Vogel Evelin exluzív interjút adott az indexnek
Itt van e.
Legalább nem az origónak.
A csaj rendkívül irrítál engem, 25 másodperc után felbaszott.

Itt van e.
Legalább nem az origónak.
A csaj rendkívül irrítál engem, 25 másodperc után felbaszott.

“I don’t trust fish.They breathe water…..that’s crazy.”
Re: Politika
valamelyik univerzumban:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo

----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo
Re: Politika
valamelyik univerzumban:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo

----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 7 regisztrált és 0 vendég