Mindenkinek a szíve joga. Én meg azért ülök le, hogy a szeretett csapatomat lássam és drukkoljak neki. Akkor is ha Zidane-ok pörögnek és akkor is amikor Pablo Garciák.gólvonal írta:Nem kell mindenkit eladni. Gratulálok az értelmezéshez. És igen, tavaly is szarok voltunk, és az előtt is, és akkor is így gondoltam. Sajnálom, de én azért ülök le a tv elé, hogy szórakozzak, és focira emlékeztető dolgokat lássak.RaúlCF írta: Mindenkit is adjunk mert igazából szarok csak kijött a lépés eddig. Nevetséges az egész. Lement pár forduló a szezonból és még nem állt össze a dolog. Majd ha összeáll akkor megint mindenki király lesz meg isten.
Olyan szürreális elvárásai vannak mindenek amiket nem lehet teljesíteni. 1 év alatt egyszer kap ki a csapat=szarok. 10 év alatt 6 bl-t nyert=nem úgy játszik ahogy én akarom minden meccsen. Ha nem szórakoztat minek nézi az ember, ha meg nézi akkor csak kötődik a csapathoz valamilyen szinten és a sikerért szorít mindegy, hogy játszanak.
Dühítő folyton azt olvasni pont egy olyan 10 év után amit 10 másik top csapat sem tud felmutatni összevonva, hogy a többszörös bl győztes edző szar, a többszörös bl győztes clutch emberek szarok, mindenkit el kell adni, mindenki béna, Perez is szar mert nem igazol úgy ahogy én gondolom. Amikor nem megy mindenki picsog de amikor lehet verrni a melleket mert megy a henger akkor hú de jó szurkolni. Hát sajnálom, én a mait is végig izgultam, a következőt is és az azutánit is végig izgulom. Remélem Ancelotti sokáig marad és a botlábú játékosaink is még vagy 10 évig szomorítanak minden héten.
Akinek meg nem tetszik annak nincs pisztoly a fejéhez szorítva, hogy ezt a "szart" nézze, úgyis futball dömping van valaki csak játszik olyan focit ami tetszik.


