
Politika
Re: Politika
Pont ezt mondom én is. Körbe lettek már az elvek szarva, MP-n számonkérni ezt komolytalan.
Re: Politika
Fidesz teljesen elmosta ezt a dolgot gyakorlatban, felesleges is ezen agyalni Magyarországon, az ellenzék meg a fidesz szinonimája lett mára a bal- meg jobboldal.Halfkey írta:
Hát nézd, ez eleve a magyar politikai kultúra teljes hiánya. A ‘lipsi’ az itt hú de baloldali dolog, pedig a gazdasági liberalizmus az jobb oldali gondolkodás.
Tiszának se kell emiatt sztem oldalt választania, amit nem is tesz meg okosan, mindkét helyről ép ésszel el kell hozni ami hasznos és kész.
Persze biztos lesznek majd olyan témák, amik tipikus jobboldali vagy baloldali hozzáállás lesz, de nem hiszem, hogy lesz konzisztens oldalválasztás.
Re: Politika
Hát nézd, ez eleve a magyar politikai kultúra teljes hiánya. A ‘lipsi’ az itt hú de baloldali dolog, pedig a gazdasági liberalizmus az jobb oldali gondolkodás.kiserik írta: Ez is egy érdekes téma. Mennyire nem egyértelmű MP és a Tisza identitása. MP az elején úgy ""mutatkozott be"", hogy nemzeti, keresztény, konzervatív, akinek fontos Magyarország szuverenitása, függetlensége. Radnaiék viszont keményvonalas liberálisok (SZDSZ), ami teljesen szembe megy ezzel. Jól megfigyelhetőek voltak MP kampány alatti utólagos finomításai, helyreigazításai. Innen ered MP középre sodródása és az én egyik aggodalmam. Szerintem.![]()
- Pipita
- Hozzászólások: 3454
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 12:32
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Zidane, Guti, Iker, Higuaín, Marcelo, Bale
- Kedvenc csapatod: Real, Leeds
Re: Politika
Hát mondjuk az épp elég, nem? Az adta a párt megalakulását, létjogosultságát, hogy mocskos kommunisták, aztán az első adandó alkalommal beálltak a pufajkás alá.nuevo_ericco írta:Ne én ezzel maximálisan nem értek egyet. A liberális és a nemzeti nem egymás ellentétei, alternatívái. Pl. a mai nemzetállamok liberalizmus nélkül létre sem jöhettek volna, de nemzeti kisebbségi jogok sem lennének, ha a többségi nemzet tagjai között nem lennének liberálisok.kiserik írta: kinek fontos Magyarország szuverenitása, függetlensége. Radnaiék viszont keményvonalas liberálisok (SZDSZ), ami teljesen szembe megy ezzel.
Amúgy az SZDSZ fő bűne mi volt nálad? Hogy koalícióra lépett a szocikkal?
Gerinces húzás.

-
- Hozzászólások: 1607
- Csatlakozott: 2024. június 28., péntek 14:09
Re: Politika
Ne én ezzel maximálisan nem értek egyet. A liberális és a nemzeti nem egymás ellentétei, alternatívái. Pl. a mai nemzetállamok liberalizmus nélkül létre sem jöhettek volna, de nemzeti kisebbségi jogok sem lennének, ha a többségi nemzet tagjai között nem lennének liberálisok.kiserik írta: kinek fontos Magyarország szuverenitása, függetlensége. Radnaiék viszont keményvonalas liberálisok (SZDSZ), ami teljesen szembe megy ezzel.
Amúgy az SZDSZ fő bűne mi volt nálad? Hogy koalícióra lépett a szocikkal?
- BlancoMark
- Hozzászólások: 6317
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Politika
Radnait es meg kit ertesz a Radnaiek alatt? Honna tudjuk, hogy kemenyvonalas liberalisok? Most kerestem ra, nem talaltam errol semmit.kiserik írta: Ez is egy érdekes téma. Mennyire nem egyértelmű MP és a Tisza identitása. MP az elején úgy ""mutatkozott be"", hogy nemzeti, keresztény, konzervatív, akinek fontos Magyarország szuverenitása, függetlensége. Radnaiék viszont keményvonalas liberálisok (SZDSZ), ami teljesen szembe megy ezzel. Jól megfigyelhetőek voltak MP kampány alatti utólagos finomításai, helyreigazításai. Innen ered MP középre sodródása és az én egyik aggodalmam. Szerintem.![]()
Re: Politika
Ez is egy érdekes téma. Mennyire nem egyértelmű MP és a Tisza identitása. MP az elején úgy ""mutatkozott be"", hogy nemzeti, keresztény, konzervatív, akinek fontos Magyarország szuverenitása, függetlensége. Radnaiék viszont keményvonalas liberálisok (SZDSZ), ami teljesen szembe megy ezzel. Jól megfigyelhetőek voltak MP kampány alatti utólagos finomításai, helyreigazításai. Innen ered MP középre sodródása és az én egyik aggodalmam. Szerintem.

Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
Re: Politika
"Szuverenista"?BlancoMark írta:MP szamomra egyertelmuen nemzeti es kereszteny, egy kozmopolita liberalis baloldalinak ezek messze nem prioritasok. Igy remelem ertheto.swfan írta:
Nem tudom milyen megnyilvánulásokból szűrted le, hogy MP "nem liberális", mert eddig azt mutatja, hogy fullosan az. Bár kérdés, te mit értesz a szó alatt![]()

MP alapvetően centrista szerintem, valahol ott van, ahol MZP. A liberálist én gazdasági értelemben használom, lényegében a szocialista ellentéte
- BlancoMark
- Hozzászólások: 6317
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Politika
MP szamomra egyertelmuen nemzeti es kereszteny, egy kozmopolita liberalis baloldalinak ezek messze nem prioritasok. Igy remelem ertheto.swfan írta:Nem tudom milyen megnyilvánulásokból szűrted le, hogy MP "nem liberális", mert eddig azt mutatja, hogy fullosan az. Bár kérdés, te mit értesz a szó alattBlancoMark írta:
Marmint most MP-re celzol? Hat szerintem annyira ideologiamentes amennyire csak kell - ami helyes ebben a helyzetben hogy bevonzza a szavazokat minden oldalrol - de meg igy is nagyon kiveheto, hogy semennyire sem szocialdemokrata vagy liberalis az emberunk. Aztan lehet igazabol ezek az ideologiak a mi vilagban mar halottak es inkabb ugyek es elvek menten folyik a politizalas. De azert a szivemnek es a politikai rendszernek is jot tenne azt gondolom, ha a spektrum masik oldala is prezentalna magat egy modern ajanlattal a szavazok szamara.
Ha a Fidesz lennek, akkor megprobalnek finanszirozni valami relative hitelesnek tuno baloldali partot 2026-ig. A liberalis szavazok nagy resze csak kenyszerbol szavazna jelenleg a Tiszara, biztos vagyok benne, hogy sokakat el lehetne bizonytalanitani.

Re: Politika
Nem tudom milyen megnyilvánulásokból szűrted le, hogy MP "nem liberális", mert eddig azt mutatja, hogy fullosan az. Bár kérdés, te mit értesz a szó alattBlancoMark írta:Marmint most MP-re celzol? Hat szerintem annyira ideologiamentes amennyire csak kell - ami helyes ebben a helyzetben hogy bevonzza a szavazokat minden oldalrol - de meg igy is nagyon kiveheto, hogy semennyire sem szocialdemokrata vagy liberalis az emberunk. Aztan lehet igazabol ezek az ideologiak a mi vilagban mar halottak es inkabb ugyek es elvek menten folyik a politizalas. De azert a szivemnek es a politikai rendszernek is jot tenne azt gondolom, ha a spektrum masik oldala is prezentalna magat egy modern ajanlattal a szavazok szamara.kiserik írta: Szerinted abba az ideológiai vákumba nem nyomult be már valaki?![]()
Mondjuk én attól is félek, hogy nem Mourinho lesz belőle a végén, hanem Benitez, a többi stimmelhet
![]()
Ha a Fidesz lennek, akkor megprobalnek finanszirozni valami relative hitelesnek tuno baloldali partot 2026-ig. A liberalis szavazok nagy resze csak kenyszerbol szavazna jelenleg a Tiszara, biztos vagyok benne, hogy sokakat el lehetne bizonytalanitani.
- BlancoMark
- Hozzászólások: 6317
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Politika
Marmint most MP-re celzol? Hat szerintem annyira ideologiamentes amennyire csak kell - ami helyes ebben a helyzetben hogy bevonzza a szavazokat minden oldalrol - de meg igy is nagyon kiveheto, hogy semennyire sem szocialdemokrata vagy liberalis az emberunk. Aztan lehet igazabol ezek az ideologiak a mi vilagban mar halottak es inkabb ugyek es elvek menten folyik a politizalas. De azert a szivemnek es a politikai rendszernek is jot tenne azt gondolom, ha a spektrum masik oldala is prezentalna magat egy modern ajanlattal a szavazok szamara.kiserik írta:Szerinted abba az ideológiai vákumba nem nyomult be már valaki?BlancoMark írta:
MP most a mi Mourinhonk, aki lerombolja az elozo rendszert, de kesobb szukseg lesz egy diplomatikusabb venaju Ancelottira szerintem.![]()
Az a tippem, hogy az az illeto a baloldalrol fog jonni. Hatalmas ur tatong a balon, 2026 utan arra szamitok, hogy letrejon egy teljesen uj, utokepes szervezet benyomulva az ideologiai vakumba.![]()
Mondjuk én attól is félek, hogy nem Mourinho lesz belőle a végén, hanem Benitez, a többi stimmelhet
![]()
Ha a Fidesz lennek, akkor megprobalnek finanszirozni valami relative hitelesnek tuno baloldali partot 2026-ig. A liberalis szavazok nagy resze csak kenyszerbol szavazna jelenleg a Tiszara, biztos vagyok benne, hogy sokakat el lehetne bizonytalanitani.
Re: Politika
Én a vészharangokhoz hozzácsapom azt, hogy milyen elvek szerint fognak addig politizálni az EP-ben. Nehogy véletlenül ebben is a Fideszt utánozzák.nuevo_ericco írta: Tisza témához, nem mosdatni akarom őket, de jelenleg párt és szavazóbázis építés zajlik, egyáltalán nem meglepő, hogy arról nem beszélnek, kivel és hogyan közösködnének, nem osztják a nem létező pozíciókat. Saját arculatot, alternatívát kell építeniük, politikai öngyilkosság lenne másfél évvel a választások előtt már ilyenekről nyilatkozni. Jelenleg nekik élesen el kell határólódni a kormánytól és az ellenzéktől egyaránt.
Ami a szakpolitikai kérdéseket illeti, azok majd ideális esetben kiderülnek a programjukból, már ha az hosszabb lesz, mint amit a Fidesz szokott az asztalra tenni. Ha az is valami demagóg hülyeség lesz, akkor el lehet kezdeni kongatni a vészharangokat, mert az sem a polgárosodás útját vetítené előre.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
Re: Politika
Annyira remélem hogy ezeket előbb utóbb valaki elrendezni.ferni írta: A szupertitkos vasút: minket eladósít, Orbánékat gazdagítja
Orbán nagy forma, az apja nem teljesít állami megbízásokat, mert ő nem az államnak szállít, hanem Lölőnek...![]()
Az országot teljesen kiárulták tönkretették.
Nagyon sokáig fájni fog ez nekünk.
Mocskok.
Nagyon remélem hogy jönni fog a váltás.
„Úgy élünk együtt, két kis idegen,
valahol messze, mese-szigeten.”
valahol messze, mese-szigeten.”
Re: Politika
Soha nem tett ilyen ígéretet. Szövegértés. A minimálbér kapcsán azt ígérte, hogy duplájára emelik 2026-ban, utána pedig azon fognak dolgozni, hogy 2030-ra 1 millió legyen. Szóval azt nem ígérte meg, hogy 1 millió lesz 2030-ra a minimálbér. Ahogy azt sem, hogy 2030-ra mindent kijavítanak.kiserik írta: Program már van: 30-ra az egészségügy, oktatás, tömegközlekedés és az ország helyreállítása és 1 milliós minimálbér. Azt hogy miből, meg hogyan, az majd kiderül![]()
-
- Hozzászólások: 1607
- Csatlakozott: 2024. június 28., péntek 14:09
Re: Politika
Tisza témához, nem mosdatni akarom őket, de jelenleg párt és szavazóbázis építés zajlik, egyáltalán nem meglepő, hogy arról nem beszélnek, kivel és hogyan közösködnének, nem osztják a nem létező pozíciókat. Saját arculatot, alternatívát kell építeniük, politikai öngyilkosság lenne másfél évvel a választások előtt már ilyenekről nyilatkozni. Jelenleg nekik élesen el kell határólódni a kormánytól és az ellenzéktől egyaránt.
Ami a szakpolitikai kérdéseket illeti, azok majd ideális esetben kiderülnek a programjukból, már ha az hosszabb lesz, mint amit a Fidesz szokott az asztalra tenni. Ha az is valami demagóg hülyeség lesz, akkor el lehet kezdeni kongatni a vészharangokat, mert az sem a polgárosodás útját vetítené előre.
Ami a szakpolitikai kérdéseket illeti, azok majd ideális esetben kiderülnek a programjukból, már ha az hosszabb lesz, mint amit a Fidesz szokott az asztalra tenni. Ha az is valami demagóg hülyeség lesz, akkor el lehet kezdeni kongatni a vészharangokat, mert az sem a polgárosodás útját vetítené előre.
Re: Politika
Pedig itt olvastam olyat, hogy az nem probléma, ha valaki csak kicsit lopott (így volt könnyű, mert 15 millió a közbeszerzési határ), mert a másik sokkal többet lop.Realista24 írta:Aki kepes ellopni 80%-ot a kevesbol, magyaran alig hagy valamit belole, az ha odajut a nagyobb forrashoz, ugyanugy lopni fog.kiserik írta:
Kérdés, ha már serpenyő: morálisan melyik a nagyobb bűn: ha egy emberre rá van bízva 100 Ft és abból 80 Ft-ot ellop, vagy ha egy emberre rá van bízva 100 milliárt Ft és abból 20 milliárdot ellop?
Ne haragudj, de én ezt a hozzászólást is így kezdtem: "Ahogy én látom:" Nem állítottam semmiről semmit "szent meggyőződéssel". Vagyis inkább azt mondom, hogy nem Én állítottam itt akármit is "szent meggyőződéssel". Én csak leírtam, hogy Én mit gondolok.___Samy___ írta:Megint szent meggyozodessel allitasz egy olyan dolgot, ami meg meg sem tortent. Az ellenzek 14 eve folyamatosan leszerepel, megis miert lenne MP-nek rajuk szuksege? Abbol milyen teljesen uj, friss dolog lenne, ha mindig a regi, befasult, elavult, ertelmetlen dolgokat vesszuk elo?kiserik írta:
Ahogy én látom: ...
En mar elengedtem azt a naiv gondolatot, hogy itt aki oda kerul a szekbe, az nem fog lopni. Barki ul utt, mindegy hogy hivjak, melyik oldal, lopni fog. Ami nagyon nem mindegy az az, hogy mennyit.
MP-t sem kell felteni, sose lesz tokeletes, meg messias. Nem is kell, hogy az legyen. De nem veletlen, hogy par honap alatt tobbet csinalt, mint a komplett ellenzek 10 ev alatt.
Felsoroltál 2 főbűnt. Az első, oktatás züllesztése, nagyon nem Fidesz specializáció. Ha kb a 80-as 90-es években kezdődő folyamat ez, amit minden magyar kormány folytatott. Persze 14 év elég nagy idő, hogy azt higyjük ez Fidesz találmány, de nem. Ez nem menti fel őket, csak egy információ.ferni írta:Leszarom, hogy lopnak, megszoktuk már.kiserik írta:
Kérdés, ha már serpenyő: morálisan melyik a nagyobb bűn: ha egy emberre rá van bízva 100 Ft és abból 80 Ft-ot ellop, vagy ha egy emberre rá van bízva 100 milliárt Ft és abból 20 milliárdot ellop?
Nem reális, hogy olyanok kerüljenek hatalomra, akik teljesen ellentétes a mostani kormánynak, ez nem így működik.
Ez egy hosszútávú folyamat.
Legnagyobb gondom, hogy ezek annyit lopnak már, hogy létszükségleti dolgokra nem jut, le se szarják. Nincsenek tanárok, direkt bután van tartva a társadalom, hogy ezek hatalmon maradjanak.
Nincs egészségügy, ezek még a covidnál is az volt a lényeg hogy meggazdagodjanak, miközben a már alapból romba dőlt egészségügy miatt családok tömegei vesztették el szeretteiket és veszítik el mai napig.
Ezek már csak olyan mértékű bűnök, amire nincs mentség.
A második viszont furcsább kérdés. Abban igazad van, hogy nincs egészségügy, teljesen leépítik, hogy utána a magán egészségügybe menjen mindenki, ami az övék is. A Covid és a meggazdagodás, viszont felvet egy furcsaságot: miszerint Magyar Péter és EP képviselőtársai miért szavazták meg von der Leyen asszonyt és miért tapsoltak állva neki? Na talán ő aztán igazán nagy hasznot húzott a Covidból, nem számított, hogy mennyien halnak meg Európa szerte. Sőt, befolyásolták a médiumokat is, hogy mégnagyobb legyen a pánik. És mikor az Európai Ügyészség vizsgálatot indított ellene, akkor szemrebbenés nélkül zsarolta meg őket.
Program már van: 30-ra az egészségügy, oktatás, tömegközlekedés és az ország helyreállítása és 1 milliós minimálbér. Azt hogy miből, meg hogyan, az majd kiderültibi18 írta:
Ha pedig folytatja, az egészségügy, MÁV, oktatás sorolhatnám.. jelenlegi helyzetének bemutatását és előjön megoldási javaslattal, PROGRAMMAL, akkor szerintem nyerni fog 26-ban a TISZA. De remélem miniszterelnök nem lesz.

Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
- tibi18
- Hozzászólások: 1300
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 21:13
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Benzema, Varane, Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Politika
Én egyébként egyáltalán nem látok benne messiást, még talán azt sem, hogy csak olyan emberek választanák meg, akik isszák a szavait.
Sokkal inkább azt látom, hogy amit az ellenzéki pártok összefogásként el akartak érni, azt hozza most ő. Ezzel a támogatottsággal, amivel rendelkezik a TISZA, minden párttól van szavazata és ez csak növekedni fog. Egy fideszes nem szavazna Gyurcsányra, ahogy egy DK-s se Orbánra, de a TISZÁRA igen. Egyrészről Magyarban megvan a fidesz felfogás, másrészről pedig ott a potenciál Orbán leváltására. Pusztán ezekkel fog szavazatokat kapni egyik és másik oldalról.
Ha pedig folytatja, az egészségügy, MÁV, oktatás sorolhatnám.. jelenlegi helyzetének bemutatását és előjön megoldási javaslattal, PROGRAMMAL, akkor szerintem nyerni fog 26-ban a TISZA. De remélem miniszterelnök nem lesz.
Sokkal inkább azt látom, hogy amit az ellenzéki pártok összefogásként el akartak érni, azt hozza most ő. Ezzel a támogatottsággal, amivel rendelkezik a TISZA, minden párttól van szavazata és ez csak növekedni fog. Egy fideszes nem szavazna Gyurcsányra, ahogy egy DK-s se Orbánra, de a TISZÁRA igen. Egyrészről Magyarban megvan a fidesz felfogás, másrészről pedig ott a potenciál Orbán leváltására. Pusztán ezekkel fog szavazatokat kapni egyik és másik oldalról.
Ha pedig folytatja, az egészségügy, MÁV, oktatás sorolhatnám.. jelenlegi helyzetének bemutatását és előjön megoldási javaslattal, PROGRAMMAL, akkor szerintem nyerni fog 26-ban a TISZA. De remélem miniszterelnök nem lesz.
Re: Politika
Fél éves párt.Marky írta:Mondjuk valamilyen vilagnezetet, polgari gondolatokat, mert jelenleg azon kivul, hogy o egy ugyes messias es az emberek isszak a szavat nem nyujt semmilyen alternativat. Meg mindig semmit nem tudni arrol, hogyan vezetne az allamot a Tisza, ha megkapja a felhatalmazast.csababarca írta: 2rk? Igen, velük talán összefoghatna, de mit nyerne azzal a 20-30ezer szavazóval?
EP választás volt.
Hidd el '26-ig lesz ilyen is.
- csababarca
- Hozzászólások: 4568
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: Politika
Azért én elég sok MP beszélgetést megnéztem, és körvonalazódott az az út, amit ő akar. Amit persze lehet tévesen vontam le a gondolataiból.Marky írta:
Mondjuk valamilyen vilagnezetet, polgari gondolatokat, mert jelenleg azon kivul, hogy o egy ugyes messias es az emberek isszak a szavat nem nyujt semmilyen alternativat. Meg mindig semmit nem tudni arrol, hogyan vezetne az allamot a Tisza, ha megkapja a felhatalmazast.
De egyébként jogos amit írsz, főleg az első fele, de sajnos a politikában ma Magyarországon nem ezek számítanak.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
-
- Hozzászólások: 2289
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 22:31
- Kedvenc játékosaid: R9, CR7, Benzema, Marcelo
- Kedvenc csapatod: csakamadrid.
Re: Politika
Mondjuk valamilyen vilagnezetet, polgari gondolatokat, mert jelenleg azon kivul, hogy o egy ugyes messias es az emberek isszak a szavat nem nyujt semmilyen alternativat. Meg mindig semmit nem tudni arrol, hogyan vezetne az allamot a Tisza, ha megkapja a felhatalmazast.csababarca írta: 2rk? Igen, velük talán összefoghatna, de mit nyerne azzal a 20-30ezer szavazóval?
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 13 regisztrált és 0 vendég