MP "beszólogat" Vonának és a 2RK-nak, mi erről a véleményetek?
https://www.facebook.com/share/LpWo4mHbNKwxyBGM/
https://www.facebook.com/share/PMD1UN3HrTisJWDv/
-
Előbbiben többen is válaszolnak, köztük Vona és Pekárné (az új jelölt), MP-től nem érkezik válasz). A másodikra (ez kb két héttel korábbi cikk) még válaszolt, de Vona vita javaslatára nem reagált.
Voltak eddig elrettentő tettei, ellentmondásai. Előbbieket szerintem meg lehet magyarázni, utóbbiakat a politikai tapasztalatlanságnak tudtam be. Itt viszont pont azt csinálja, amit korábban sokszorosan elítélt: mocskolja a közéletet. Jól tudja, hogy Vona mennyit kapott a Rogánéktól, mégis pont rájuk akarja aggatni a fideszpártiságot, valamint a 0.5-1 százalékukkal viccelődik, ami szerintem a Tisza nélkül bőven megvolna 3-4%. Indulásukkor, szinte egyből 2%-ra mérték őket. Persze sok mocsokságot kell még művelnie a Tiszának, hogy a művelt ember elpártoljon tőlük, de ez most engem valamiért túlságosan is szíven szúrt. Nem vagyok fanatikus, de akkor is.
Szerintetek milyen politikai cél lehet az adott két megszólalása mögött? Mert szerintem jóval többet árt, mint amennyi szavazót eltántorítana a 2RK-tól (már ha ez a célja), egy szerintem zseniális ötleteken alapuló párttól.
Ceballos: “When I saw all those players — Karim, Carvajal, Modric… — playing cards just a few hours before the game I thought ‘wow, well, there’s calmness anyway’. I couldn’t even sleep.”
