ja, mert a vilagon minden szandekosan tortenik, elore kiszamolva, a hatteremberek altal mozgatva...kiserik írta:Ne légy ferni pucusajt, hogy szóról szóra benyalod ezt a love story-thehetheoriginal írta: usa sosem volt az értelmiség krémje, semmi meglepő ezen a bidenes videon.
what?![]()
![]()
Tudom, hogy az első interjút még nem politikusként adta, de utólag figyelve az eseményeket, ez csak színjáték volt. Varga Judit exférje (azóta is ez a címe az interjúnak) az insideman, akinek tele lesz a töke. Ő nem akar politizálni, de sikerül egy olyan interjút adni, ami után mindenkinek az jut az eszébe, hogy ez az ember kellene az ellenzék vezetésére mindezt akkor, mikor a tankönyvek szerint egy pártot a legoptimálisabb létrehozni. Aztán az események kínos precizitással, szinte kiszámolt (megtervezett) időrendben történnek. Jönnek a további interjúk. Pont van egy hangfelvétel a tarsolyban, amit nem azért készített, hogy politikai pályára léphessen, hanem mert ezzel a családját akarta védeni, de mégis ezzel lép politikai pályára és igazolja, hogy neki belsős infói vannak. Nem vagyonos emberként olyan rendezvényt rittyent ki farzsebből, amit komoly pártok sem tudnak. Közben meg folyamatosan ott vannak már mögötte azok a háttéremberek (eleinte rejtőzködve, maszkban, távolról) akikről beszélni szoktam.
Nincs ezzel egyébként semmi baj, tökéletesen zongorázták le eddig a dolgot, így kell egy ilyen ellenszélben lévő helyzetben, csak ne nyeljük be azt, amit az átlagszavazónak előadnak.
az egeszseges gyanakvas szukseges, de azert eros ilyen egyetelmuen kijelenteni olyan dolgokat, amirol nem tudhatsz, csak az agyadnak egyszerubb megmagyaraznia, hogy minden okkal es elore eltervezve tortenik. (mindezt azert, mert nem komfortos szamara, ha nem ert es tud megmagyarazni mindent, es nyugtalanitja a kiszamithatatlansag, ami valojaban jellemzi a vilagot)
utolag mar kurva okosak vagyunk, hogy "pont ekkor, pont akkor stb.", de ha ennyire egyertelmu minden, akkor gyozz mar meg kerlek, hogy ok mit lathattak elore, amit SENKI mas nem eddig 14 ev alatt, es mi az, ami olyan termeszetellenesen megtervezettnek tunik. szamomra a jokor, jo helyen levo, a rendszert belulrol ismero es annak mukodeset kihasznalo ember esete all fent. (es ezzel nem azt mondom, hogy ez csak one man show)