Semmi bajom, de itt lentebb olyan érvek hangzottak el, pont kiseriktől, hogy egyik oldalon a globalisták, másik oldalon a szuverenisták, és ezen a tengelyen szinte mindent fel lehet osztani. Most hoztam egy példát, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet.hehetheoriginal írta:de most ezzel mi a bajod?
Meg hogy azért lássák az emberek, mi lesz az ára, kb. mi várható az orosz-ukrán helyzet kapcsán, ha Trump nyer, aki a jelek szerint szuverenisták csúcsjelöltje.
Volt már téma. Gyermekpornó, fegyver-, drogkereskedelem és egyébb komoly bűncselekményekben nem működött együtt a hatóságokkal. És mivel francia állampolgár is, ezért francia területen őrizetbe vették a hatóságok bírósági döntés után. Előre tudta, mégis odautazott, egyes vélemények szerint nem véletlenül.1madridista írta: Az egyetlen teljesen szabad es titkositott social media app tulajdonosat meg letartoztattak parizsban
Pl. ugyanez lenne, ha pl. egy benzinkút tulajdonosa tartaná vissza a kamerafelvételeket egy bűncselekmény kapcsán.
Ez a teljesen szabad és titkosított dolog sem annyira biztos már, mert előbb 2018-ban betiltották Oroszországban a Telegramot, majd 2020-ban újra engedélyezték, miután hozzáférést adtak az FSZB-nek, az extrémizmus elleni harcra hivatkozva.


