hehetheoriginal írta:
itt nincsenek értékek, itt elbutulás és ostobaság van.
ahol konkrétan kimondják, hogy a tudomány nem konkrét dolog és alapvetőségeket, axiómákat kérdőjeleznek meg és vesznek semmibe.
Pont erre egy ékes példa, hogy Trump és pajtásai szerint klímaváltozás nem létezik ugyebár, így nem is kell foglalkozni vele, és bátran kell szipolyozni az olajat amíg van.
Trump ugyanazt csinálja mint Orbán otthon, ugyanazt a gyökkettő szavazóbázist célozza meg. Ultra-nacionalista, konzervatív, korrupt, xenofób diktatúra mindkettőnak az álma. Valaki látja hogy mekkora a baj az egyikkel de a másiknak vígan tapsol.

Nyilván a demokratákal is van nagyon sok probléma. Sok minden nekem sem tetszik, sokszor túl van tolva a DEI, az illegális migránsok nekem sem hiányzonak stb. De bármikor inkább ők, mint Trump. Amíg Trump nem lesz eltakarítva addig sajnos nem lesz párbeszéd. Mindig csak löki a személyeskedést, meg fikázza a másik oldalt, és annyi. A demokraták is beleálltak ebbe a stílusban, így most senki nem is próbál meg normálisan kampányolni. Arról szól a kampány, hogy ne szavazz a másikra, arról nem igazán, hogy miért szavazz rájuk. Ez a sárdobálás Trumppal keződött, előtte voltak normális viták. Az a baj, hogy a Trump szavazók nagyrésze egy az egyben olyan mint egy szekta. Teljesen mindegy mit mond Trump, az a szent mert ő mondta.