Állítólag itt nincs semmi komolyabb variálás és ő nem is volt faszi soha, muszlimoknál ezt nem is engednék, szimplán a kromoszomái olyan mintha férfi lenne meg a tesztoszteron szintje is nagyon magas.
Nem is engedték már versenyezni tavaly se sehol.
A párizsi olimpián ott lesz a mezőnyben a nők között az a két bokszoló, az algériai Imane Khelif és tajvani Lin Yu Ting, akiket a Nemzetközi Bokszszövetség korábban a tesztoszteron- és nemi tesztekre hivatkozva kizárt a versenyből. A két sportolót a 2023-as női világbajnokság előtt tesztelték, ahol a szövetség elnöke, Umar Kremlev szerint mindkettőjüknél kimutatták a férfiakra jellemző X- és Y-kromoszómát, így kizárták őket.
Az olimpiát azonban a bokszszövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közötti feszültségek miatt Tokió óta már nem a Nemzetközi Bokszszövetség szabályai alapján rendezik, így a két bokszoló az olimpiára vonatkozó versenyszabályzat alapján a nők között indulhat.
Szóval ez nem ilyen kamu fasziból csaj leszek, hogy nyerjek téma.
Gondolom itt is a Swyer-szindróma van a háttérben vagy biztos van még pár dolog ami ezt okozhatja.
Sajnos ez túl nagy előny a nők között, főleg veszélybe sodorni nők életét ezzel boxban...
Szép még jó ez a nagy egyenlőség, de el kell fogadni így született és nem versenyezhet a nők között, nem kéne ezt túlvariálni.
https://x.com/ma42587509/status/1818427 ... 09/photo/2
.