Én szívesen írok pár dolgot, MP-re szavaztam, követem mióta feltűnt, tetszik amit csinál ahogy csinálja.kierkegaard írta:
Szóval én is kiváncsi lennék egy dologra. Ha valóban nem vagytok szektásak és rendelkeztek több iqval mint a fidesz szavazók akkor mondjatok mpvel kapcsolatban egy rossz tulajdonságot. Egy olyan dolgot ami nem szimpi benne.
Pár dolog:
- szerintem hiba volt nem elmenni a Partizánba vitázni.
- hiba volt Vona vita alól kihúznia magát, mert Vona egy full értelmes, nem támadó figura, szerintem egy egész jó kis beszélgetés kerekedett volna ki belőle.
- nem szimpatikus, hogy a "csapatát" nem mutatta be jobban, tényleg oneman showt nyomott. Persze ez tudatos lehetett, hiszen a hype körülötte volt nagy, és nem akarhatott támadási felületet adni a jelöltjeinek. Gondolom ez volt mögötte, de mégis mostmár majd ideje lesz nekik is kilépni a nyilvánosság elé.
- én is azt gondolom, hogy néha túl lobbanékony, és néha nem átgondoltam dob be az éterbe bizonyos mondatokat.
- sokszor volt, hogy nem akart állást foglalni, ezt megértem, mert gondolom tudta/látta, hogy karaktergyilkolták le MZP-t pillanatok alatt néhány rosszul elmondott gondolata alapján.
Most így hirtelen ennyi.
Ettől függetlenül én ha tart a lendület, '26-ban is simán ráhúzom az X-et. Leszarom, hogy következő NER-t vizionálnak sokan, ennek a mostaninak véget kell vetni, mert nem normális ami az országban van.
Ahogy @hehe mondta, sokszor, nagyon sokszor, csak nem mászik be a fejekbe valamiért, ha majd produkálja a mostani NER jeleit, már amikor hatalmon van (ha lesz ilyen), akkor le lehet majd váltani.
Ha majd elmond valamit, és hatalomra kerül, viszont nem azt csinálja amit mondott, hanem a szöges ellentétét, akkor számon lehet kérni.
Én így gondolom.
Nincs olyan párt akire rászavaznék, így ők maradtak.
MiHazánk az én gondolkodásmódomtól marha távol áll, és engem a konteómániájuk megrémiszt.
DK a Gyurcsány-Dovrev kombó miatt taszító.
Momentumnak vége, Jobbik nincs, MSZP nincs, LMP nincs (ezekre akkor se szavaznék, ha lenne:D), MZP pártja, Vona pártja egyszerűen felesleges szavazat lenne.
Kutyákon meg jót derülök, de nem vehetőek komolyan szerintem. Lokális szinten működhet amit csinálnak, de országos szinten egyszerűen nem.
És itt be is zárult a kör.
Jah meg a fidesz, rájuk akkor se, ha ők vagy golyó lenne az opció.