Persze tudom, jól is teszi. Nem is szemet hunyok felette, hanem megértem az okokat mögötte. Más kaliber több tízezres-százezres tömegek előtt, 200x, kampányolni, mint abban a mennyiségben, amit a 2RK csinált. Plusz a Tiszánál azért az erőforrások is korlátozottak.kierkegaard írta: Vona nem a hypevonatra akart felülni, hanem vitázni. Ezt tette MZP-vel is. Próbálja ő is támogatni a megfelelő politikai kultúrát, sértettség nélkül. Megbeszélték, hogy lesz vita, majd ebből MP kihátrált. Én nem tartom okésnak, hogy emögött szemet hunyunk csak azért, hogy védjük a másik felet. Ki kell mondani, hogy kibújt a felelősség alól. Tipikus politikai attitűd.
De mint mondtam, én is remélem, hogy lesz beszélgetés közöttük.
Az elrohanás túlzás. Többször is kérte, hogy tegyen fel kérdéseket. Plusz a "kutyakomédia" kifejezés, azért szerintem túlmegy egy bizonyos határon. Meg szerintem bele se nézett, és mi sem tudjuk még mi volt abban a dokumentumban.kiserik írta: Most nevek nélkül gondoljátok már végig: egy politikust egy újságíró szembesít azzal, hogy hazudott és le akarta járatni hazugságokkal az adott médiumot. Erre a politikus újra hazudik, ezt cáfolja az újságíró, a politikus belenéz a bizonyítékba majd feláll és elrohan. Most helyettesítsétek be az újságírónak a 444, telex, kinek mi a kedvenc médiuma és a politikusnak egy fideszes politikust.
Egyébként több poszt is jött azóta MP-től facebookon, de majd guti.haz úgyis belinkeli őket

Ez a szektázás meg nem értem honnan jön. Korábbi kommentemben is írtam, hogy hibázott MP, illetve ezelőtt is már vétett hibákat. De azt remélem mindenki tudja, hogy sose fog jönni olyan ember/politikus, aki maga a tökély, és mindent jól csinál, és tisztán leváltja a fideszt.
Elején még tényleg azt mondta nem tervezett Miniszterelnöknek indulni, de más mögé már biztos nem állna be ekkora tömeg, Tisza párton belül sem. Ő lett az arca ennek.ferni írta: Nem ezt mondta teljesen , lehet nem annak készül, de sztem tippre fix az lesz.
Még szép, hogy az első opciókierkegaard írta: Ha az asszonnyal vitázol és kritikát mond feléd, akkor mit csinálsz? elmondod minden szarnak vagy próbálod megbeszélni a dolgot?


Egyébként sorry, ha valakire nem reagálok, aki írt a kommentemre, de jobban pörög a topik, mintha BL döntőt játszan a a csapat
