Egyéb bajnokságok

Foci a Real Madridon túl...
ferni
Hozzászólások: 13511
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 17:55

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: ferni » 2024. május 2., csütörtök 0:43

Jó de akkor tegyük fel azt is hogy azzal a tehetséggel amivel születtek, gyerekkora óta rendes edzéssel, táplálkozással, taktikai felkészüléssel stb ki tudja mire vitte volna?

Ne csak úgy hasonlítsuk össze, hogy a felnőtt Pelét bedobjuk a pályára 2024ben.

Azért ott akik az elitek voltak régebben meg volt bennük kb minden alap amire egy mai elit focistát fel tudnak húzni. A természetes tehetség dominált, nem úgy mint manapság hogy csak a betanított sémákat látod 1-2 kivételtől eltekintve.

Meg lehet nézni pl Vinit hogy rendberakták fizikálisan Madridban, duzzad az erőtől az ember, ahhoz képest amilyen volt, de Güleren is pl óriási a javulás és pozitív irányban.


Ellenpéldának ott van Messi, régen az argentín bajnokságban bohóckodott volna max 150 centivel, az orvostudomány miatt a tagnak olyan izomzata lett, hogy 170 centivel nem lehetett fellökni és úgy regenerálódott, hogy nem hiszed el. A szervezete majdnem be is adta az unalmast 2014ben a VB körül, mert kicsit sok volt a gumibogyószörp meg az élsport egyben.

Most ezt nem bántásnak szánom, mert nem direkt csak focistának doppingolták fel, hanem hogy rendes életet élhessen, láttam videót mikor 10 évesen szúrkálnia kellett magát, biztos nem volt jó buli, de ez attól még egy tény.

Avatar
BLevi96
Hozzászólások: 1323
Csatlakozott: 2024. február 28., szerda 15:47
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Fede Valverde
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: BLevi96 » 2024. május 2., csütörtök 0:31

'shutterisland írta:
nem ezeknek rugdosta pele az 1000 golazot ? :D
Pont az ilyenek miatt vagyok szkeptikus, hogy a régi nagy öregek ma mit alkotnának. Régen elfocizgattak oké, de most már olyan szinte kivan maxolva minden, hogy elvesznének a pályán.

Avatar
'shutterisland
Hozzászólások: 10000
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
Kedvenc játékosaid: LM / GD
Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
Tartózkodási hely: UK

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: 'shutterisland » 2024. május 1., szerda 23:54

nem ezeknek rugdosta pele az 1000 golazot ? :D

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 29435
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2024. május 1., szerda 22:08

Fifa 98
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
gutihaz14
Hozzászólások: 7956
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 14:09

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: gutihaz14 » 2024. május 1., szerda 18:39

https://twitter.com/nocontextfooty/stat ... NXtOg&s=19

:lol: :lol: :lol:
valamelyik univerzumban: :box:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---

edzo: xabi apo

el magico
Hozzászólások: 1193
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 20:11
Kedvenc játékosaid: Cristiano, Ramos, Marcelo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: el magico » 2024. április 30., kedd 17:47

A mi gavink :mrgreen: :mrgreen:

Avatar
hehetheoriginal
Hozzászólások: 19082
Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
Kedvenc játékosaid: elfenomeno

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2024. április 30., kedd 17:12

Tetszik. Van benne vér es tűz. Személyes ugykent kezeli a parharcokat.
Talan ragad belole papira is valami, hogy mikor eg a ház , akkor ne a vonal mellett varjuk a sült galambot...
thereisonly1ronaldo

Avatar
gutihaz14
Hozzászólások: 7956
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 14:09

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: gutihaz14 » 2024. április 30., kedd 17:06

best of endre :kalapos:

https://twitter.com/nocontextfooty/stat ... eVY8g&s=19
valamelyik univerzumban: :box:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---

edzo: xabi apo

miro.
Hozzászólások: 2049
Csatlakozott: 2023. április 15., szombat 9:40

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: miro. » 2024. április 29., hétfő 9:26

'shutterisland írta:
. De egy Bappe kalibernel, ennyi idosen meg mindig itt tartani…
szerintem nem kesett le semmirol.

van 7 bajnoki cime, kozben leesett neki egy vb cim + egy masik vb ezust is golkiralykent, bl-t vagy nyer iden, vagy nem, de veletek velhetoen abbol is johet nehany a spanyol liga gyozelmek melle.

meg mindig csak 25.
Dehat ez semmi,maradj mar. Sot,szegyelje magat.

Avatar
'shutterisland
Hozzászólások: 10000
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
Kedvenc játékosaid: LM / GD
Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
Tartózkodási hely: UK

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: 'shutterisland » 2024. április 29., hétfő 9:20

. De egy Bappe kalibernel, ennyi idosen meg mindig itt tartani…
szerintem nem kesett le semmirol.

van 7 bajnoki cime, kozben leesett neki egy vb cim + egy masik vb ezust is golkiralykent, bl-t vagy nyer iden, vagy nem, de veletek velhetoen abbol is johet nehany a spanyol liga gyozelmek melle.

meg mindig csak 25.

Avatar
hehetheoriginal
Hozzászólások: 19082
Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
Kedvenc játékosaid: elfenomeno

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2024. április 29., hétfő 9:10

Jo nyilvan, csak remybe akartam belekotni. :kalapos:
Nekem azok a vb-cimek se ernek lofaszt se, mint ahogy ezek a sorbabajnoki cimek se.
De mondhattam volna sumaher utolso 3-4 ferraris cimet is :lol:
Persze pl vitrinben a coman-unokaknak 50 ev mulva fajin lesz mutatni, hogy na hülyegyerek, ez.
thereisonly1ronaldo

Avatar
lestat
Hozzászólások: 6628
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 20:36
Kedvenc játékosaid: Beckham, Zidane, C.Ronaldo, Ramos
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Dublin

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: lestat » 2024. április 29., hétfő 9:05

hehetheoriginal írta: Miert?
Orszagon belul nezzetek a dolgot, az az F1 bajnoksag ekvivalenciaja, en igy ertettem.
Orszagon belul a legerősebb csapatban vannak, papi maradhatott volna a monacoban is pl bajnoki cimeket nyerni..
De te is tudod azert hogy a ket sport teljesen mas.
Amig a fociban vannak elso osztalyu csapatok azon belul is erossegek. Valljuk be a francia liga eleg ertektelen. Mindig is az volt. Onnan vadasznak a nagy csapatok tehetseges jatekosoka. Vagy oda adnak kolcson jatekosokat fejlodnu. Nyilvan mbappe mitt meg az arabok miatt a marketing megy. De a liga minosege ugyanolyan miota az eszemet tudom.

Addig az f1 a top.
Ezt a munkat ebben a kategoriaban csak 22 ember muveli az egesz vilagon. Es ok ott lettek gyoztesek tobbszorosen.
Cristiano Ronaldo :goat:
2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni 🎱
Zinedine Zidane

92:48 :sziv:

Avatar
hehetheoriginal
Hozzászólások: 19082
Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
Kedvenc játékosaid: elfenomeno

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2024. április 29., hétfő 8:54

Miert?
Orszagon belul nezzetek a dolgot, az az F1 bajnoksag ekvivalenciaja, en igy ertettem.
Orszagon belul a legerősebb csapatban vannak, papi maradhatott volna a monacoban is pl bajnoki cimeket nyerni..
thereisonly1ronaldo

miro.
Hozzászólások: 2049
Csatlakozott: 2023. április 15., szombat 9:40

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: miro. » 2024. április 29., hétfő 8:50

Remy írta: Pont ugyanannyit ér az ő szintjén, mint Coman 12 bajnoki címe. Senkit nem érdekel. Magának felrakhatja a polcra, azt ennyi.

Egyszerűen nem tudom komolyanvenni ezeket a címeket, amiket ötvenedjére gyűjt be. Mintha egy játékban a maxos karaktereddel a level 1-es pályán gyűjtögetnéd a droppokat.
Mondjuk Coman szerintem meg pont leszarja,hogy kinek mit er az o 12 bajnoki cime.
Arra a polcra inkabb neznek buszken eletem vegeig.

Avatar
Remy
Hozzászólások: 30141
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: Remy » 2024. április 29., hétfő 8:49

hehetheoriginal írta:
Remy írta: Pont ugyanannyit ér az ő szintjén, mint Coman 12 bajnoki címe. Senkit nem érdekel. Magának felrakhatja a polcra, azt ennyi.

Egyszerűen nem tudom komolyanvenni ezeket a címeket, amiket ötvenedjére gyűjt be. Mintha egy játékban a maxos karaktereddel a level 1-es pályán gyűjtögetnéd a droppokat.
akkor mit mondasz sebi, hami meg maxi vb cimeire? :lol:
Mondjuk ez kurvarossz pelda volt. Francia bajnoki cim minden csak nem a legfelso szint a fociban. F1ben nyersz VBt, barhogy, az mindig is top szint lesz. Csak az szamit vegeredmenyben hogy nyertel e.

Bappe cimei kb annyit ernek, min Bourdais 4 VB cime a champ carsban. :lol:

Most ha egy Lacazette nyeri a hetedik francia cimet, megtapsolom. Kimaxolja a karrierjet. De egy Bappe kalibernel, ennyi idosen meg mindig itt tartani…
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Remy 2024. április 29., hétfő 8:51-kor.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Donát
Hozzászólások: 1838
Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:35
Kedvenc csapatod: Los Blancos

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: Donát » 2024. április 29., hétfő 8:46

hehetheoriginal írta:
Remy írta: Pont ugyanannyit ér az ő szintjén, mint Coman 12 bajnoki címe. Senkit nem érdekel. Magának felrakhatja a polcra, azt ennyi.

Egyszerűen nem tudom komolyanvenni ezeket a címeket, amiket ötvenedjére gyűjt be. Mintha egy játékban a maxos karaktereddel a level 1-es pályán gyűjtögetnéd a droppokat.
akkor mit mondasz sebi, hami meg maxi vb cimeire? :lol:
Ők a legmagasabb szinten gyűjtögettek, a teknőc meg nem volt hajlandó feljebb lépni. Ezeknél még Coman címei is értékesebbek.

Avatar
hehetheoriginal
Hozzászólások: 19082
Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
Kedvenc játékosaid: elfenomeno

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2024. április 29., hétfő 8:40

Remy írta: Pont ugyanannyit ér az ő szintjén, mint Coman 12 bajnoki címe. Senkit nem érdekel. Magának felrakhatja a polcra, azt ennyi.

Egyszerűen nem tudom komolyanvenni ezeket a címeket, amiket ötvenedjére gyűjt be. Mintha egy játékban a maxos karaktereddel a level 1-es pályán gyűjtögetnéd a droppokat.
akkor mit mondasz sebi, hami meg maxi vb cimeire? :lol:
thereisonly1ronaldo

Avatar
Remy
Hozzászólások: 30141
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: Remy » 2024. április 29., hétfő 8:34

Pont ugyanannyit ér az ő szintjén, mint Coman 12 bajnoki címe. Senkit nem érdekel. Magának felrakhatja a polcra, azt ennyi.

Egyszerűen nem tudom komolyanvenni ezeket a címeket, amiket ötvenedjére gyűjt be. Mintha egy játékban a maxos karaktereddel a level 1-es pályán gyűjtögetnéd a droppokat.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
gutihaz14
Hozzászólások: 7956
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 14:09

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: gutihaz14 » 2024. április 29., hétfő 8:31

Remy írta: Lottin fiam, gratulálok a 7. bajnoki címedhez. :agree: Szép teljesítmény, büszke lehetsz magadra. :agree:
szégyellje magat erte?
lehet kopkodni, de minek pereznek hala igy is az lett amit o akart
valamelyik univerzumban: :box:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---

edzo: xabi apo

Avatar
Remy
Hozzászólások: 30141
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Egyéb bajnokságok

HozzászólásSzerző: Remy » 2024. április 29., hétfő 8:20

Lottin fiam, gratulálok a 7. bajnoki címedhez. :agree: Szép teljesítmény, büszke lehetsz magadra. :agree:
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég