csababarca írta:
Annyira Jó Torockainál ez az "és akkor mi van?" érvelés, mikor másról se szólnak a konteói, mint ilyen következtetésekről, mint amit most Hadházy húzott elő.
Jó mondjuk Lacibohóc olyanokat rágalmaz, és sároz be a végtelenül együgyű konteóival, akik nem szólnak vissza, mert azt sem tudják, hogy létezik.
Na mindegy, mondjuk ez egy komoly ügy is lehetne, de nem nálunk.
Az viszont tény, hogy Torockai folyamatosan oroszokhoz dörgölőzik a beszédeiben, és rúg bele a "nyugatba" és Ukrajnába.
Persze néha hozzáteszi, hogy az oroszokat se kell félteni, és akkor el van intézve.
Szerintem ennek a Toroczkainak meg kellene maradnia annak, amiben tényleg jó: polgármesternek, és az olyan ügyek feltárójának, mint a Schadl ügy. Az egy becsületes, következetes, és jó munka volt. (most azt hagyjuk, hogy bár a Schadl is milliószálon volt bekötve a fideszbe, de ezekben a videókban is nem a kormányt rugdosta, csak úgy ímmel ámmal, hanem az ellenzéket, és a globalistákat:D)
Sajnos itt is, mint mindenhol a magyar politikában és közéletben, fellelhető az a mérhetetlenül ostoba 2 bites bekötés. Ha nem velünk, akkor ellenünk. Ha azt mondja valaki, hogy gazdaságilag érdemes lenne oda nyitni, ahová el tudjuk adni az termékünket, legyen az dél, nyugat, észak vagy kelet, akkor már ez oroszbarát, mert hát azt merte mondani, hogy kelet. Azt neked főleg tudnod kellene, hogy mi történt 14-ben Ukrajnában. Kiknek a kezén van az ukrán termőföld nagy része, ami miatt az ukrán gabona megöli Európát (gazdaságilag és egészségileg is) és kinek az érdeke baszogatni az oroszokat és lassan kivéreztetni Európát. Kadhafi likvidálása is milyen jó ötlet volt... Elég sok hasonlóság van az és a mostani ""küldök francia katonákat az oroszok ellen" őrülettel... És igen, ha hozzá teszem, hogy egyik fél sem különb, akkor bizony azt mondtam, hogy egyik fél sem különb.
Egyébként, ha ennyire egyértelmű, hogy Toroczkait az oroszok támogatják, mert adott egy interjút, akkor mondjuk MP-t kik támogatják? Akkor tényleg igaz az MZP=>MP kronológiai felvetés?
Végrehajtó ügy: ugyan olyan együgyű konteónak indult ez is. Pont, mint a déli határon történtek, mint az akkugyárak és a nyugati autógyárak kapcsolata és a vendégmunkások ügye meg a többi. Aztán, mikor gyűltek a bizonyítékok, akkor megkapták, hogy fideszcsicskák és csak azért van az egész, mert ők intézik a fidesz olyan ügyeit, ami nekik kínos (ismerős ugye?). Aztán most, hogy elér a szar a plafonig, már mindenkinek tetszik, már mindenki kiveszi belőle a részét, persze fideszcsicskázni még azért jól esik, mert kimondták, hogy az egész rendszer a Gyurcsány kormány idején lett elbaszva, a Fidesz csak finomhangolta a rendszert és lecserélte a saját embereire az őskommunista egykori behajtókat. Érdekes, ha MP azt mondja, hogy az ellenzék meg van véve és Gyurcsányról hallani sem akar, akkor ő milyen hazafi, ha Toroczkai mondja, akkor ő fideszbérenc.
https://www.youtube.com/watch?v=nSrl3rHQqEs Nagyon sok olyat mond most Magyar Péter, amit a Mi hazánk mond már évek óta. Ő messiás a másik fél meg hazaáruló...
Lacibohóc pedig sokszor rágalmaz olyanokat, akiket és céljaikat neked, mint történelem tudónak és oktatónak elég jól kellene ismerned...