Kommentáld a híreket

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
Süti
Hozzászólások: 6059
Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest/Győr

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Süti » 2024. március 13., szerda 6:30

raul 4 ever írta:
Süti írta: Persze, visszavettük őket, apropenzert. Reinier meg olyan ügyes hogy a kutyanak nem kell.
MIkor láttad játszani? Bevallom én csak 2szer láttam a frosiban, pár hete a roma ellen, meg még ősszel valamikor. De egyiknél se értettem, miért nem tudott sehol sem többet játszani. Nyilván nem a top, de nem lassú, át tudja venni a bogyót, lát is. Szerintem megállná a helyét egy polccal magasabban is, ahol focizni is lehet néha és nem a kés van állandóan a csapat nyakánál.. Na mindegy.

A real kölcsönökre akartam igazából utalni. Az nekünk sose jön be. Szívem szerint inkább itt tartanám a fiatalokat és nem kölcsönbe adogatnám, mert nem igazán jöttünk még jól ki belőle. Ardát se küldeném el, pont ezért. Inkább itt virítson valamit Brahimmal a jobboson, mint máshol.
Volt rá lehetősége, gondolom nem véletlenül nem ragadt meg. Semmi baj nincs szerintem kölcsön és eladási politikankkal. Hakimin kívül nem nagyon tudok mondani olyat az elmúlt évekből akinek itt lenne a helye és nem került vissza költséghatékonyan.
Legends Never Die.

...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic... :sziv:

Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.

Avatar
Dupla D
Hozzászólások: 3169
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Dupla D » 2024. március 12., kedd 23:06

Megnéztem egy vidit Forteáról. Jöhet LV helyére a keretbe jövőre. :kalapos:
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.

Avatar
raul 4 ever
Hozzászólások: 3885
Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: raul 4 ever » 2024. március 12., kedd 22:39

Süti írta: Persze, visszavettük őket, apropenzert. Reinier meg olyan ügyes hogy a kutyanak nem kell.
MIkor láttad játszani? Bevallom én csak 2szer láttam a frosiban, pár hete a roma ellen, meg még ősszel valamikor. De egyiknél se értettem, miért nem tudott sehol sem többet játszani. Nyilván nem a top, de nem lassú, át tudja venni a bogyót, lát is. Szerintem megállná a helyét egy polccal magasabban is, ahol focizni is lehet néha és nem a kés van állandóan a csapat nyakánál.. Na mindegy.

A real kölcsönökre akartam igazából utalni. Az nekünk sose jön be. Szívem szerint inkább itt tartanám a fiatalokat és nem kölcsönbe adogatnám, mert nem igazán jöttünk még jól ki belőle. Ardát se küldeném el, pont ezért. Inkább itt virítson valamit Brahimmal a jobboson, mint máshol.
2021 04 20 - Ceferintakaroggy

2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid

Avatar
Süti
Hozzászólások: 6059
Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest/Győr

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Süti » 2024. március 12., kedd 22:11

Persze, visszavettük őket, apropenzert. Reinier meg olyan ügyes hogy a kutyanak nem kell.
Legends Never Die.

...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic... :sziv:

Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.

Avatar
raul 4 ever
Hozzászólások: 3885
Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: raul 4 ever » 2024. március 12., kedd 22:03

___Samy___ írta: 16 eves... Ne egessuk mar ki 20 eves korara, ha nem muszaj. Van ideje meg jatszani az utanpotlasban, utana 1-2 ev koli elso osztalyban, aztan johet vissza. Mar ha annyira jo.
Nem azt mondtam, h szerda-szombatozzon, hanem hogy LV helyett kapja meg nyugodtan a pár kupameccset, bl utolsó kört, meg néhány hazai bajnokit, stb..

Kölcsönadásokkal okosan kell bánni, Fede volt kb az utolsó, akinél bejött. (Brahimot visszaVETTÜK, Frant is, Reiner is kallódik, pedig egyébként ügyes)

Na mindegy. Én küldeném elfelé LV-t. Az egyetlen hibája a legnagyobb is: 5ször nagyobb madridista, mint focista..
2021 04 20 - Ceferintakaroggy

2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid

Avatar
Jim
Hozzászólások: 6664
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Jim » 2024. március 12., kedd 22:01

___Samy___ írta:
raul 4 ever írta: Vagy ne hosszabbítsuni és jöjjön a kölyök szokni a csapatot, meg az első keretet, meg a stb..
16 eves... Ne egessuk mar ki 20 eves korara, ha nem muszaj. Van ideje meg jatszani az utanpotlasban, utana 1-2 ev koli elso osztalyban, aztan johet vissza. Mar ha annyira jo.
nem sokára 17 éves, 2025 nyarára 18 lesz
ha addig így fejlődik, kapja meg a lehetőséget Carvajal mellett
és még ha jó lesz, sem biztos hogy kell az edzőnek...
lásd Miguel :roll:

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8617
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2024. március 12., kedd 21:10

raul 4 ever írta:
Jim írta:

1 évre hosszabítunk LV-vel,
aztán jöhetne is fel az első kerethez :salute:
Vagy ne hosszabbítsuni és jöjjön a kölyök szokni a csapatot, meg az első keretet, meg a stb..
16 eves... Ne egessuk mar ki 20 eves korara, ha nem muszaj. Van ideje meg jatszani az utanpotlasban, utana 1-2 ev koli elso osztalyban, aztan johet vissza. Mar ha annyira jo.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

ferni
Hozzászólások: 12904
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 17:55

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ferni » 2024. március 12., kedd 20:43

El kell engedni LVt, most hozza az extrát amit kéne mindig, de ezt a formát nem fogja tartani.

Avatar
raul 4 ever
Hozzászólások: 3885
Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: raul 4 ever » 2024. március 12., kedd 20:42

Jim írta:
Anthony írta: Hosszabbítottunk Forteával, 16 éves jobb hátvéd aki miatt megszegtük az Atleticoval a meg nem támadási egyezséget. Állítólag nagyon penge játékos, őt szánják Carvajal utódjának.
1 évre hosszabítunk LV-vel,
aztán jöhetne is fel az első kerethez :salute:
Vagy ne hosszabbítsuni és jöjjön a kölyök szokni a csapatot, meg az első keretet, meg a stb..
2021 04 20 - Ceferintakaroggy

2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid

Avatar
Jim
Hozzászólások: 6664
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Jim » 2024. március 12., kedd 20:32

Anthony írta: Hosszabbítottunk Forteával, 16 éves jobb hátvéd aki miatt megszegtük az Atleticoval a meg nem támadási egyezséget. Állítólag nagyon penge játékos, őt szánják Carvajal utódjának.
1 évre hosszabítunk LV-vel,
aztán jöhetne is fel az első kerethez :salute:

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8701
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Anthony » 2024. március 12., kedd 19:11

Hosszabbítottunk Forteával, 16 éves jobb hátvéd aki miatt megszegtük az Atleticoval a meg nem támadási egyezséget. Állítólag nagyon penge játékos, őt szánják Carvajal utódjának.

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 29170
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2024. március 12., kedd 18:35

Realista24 írta: Feher.
Narancs.
Barna.

Ezek lesznek a szinek jovore, link a 3. szamuhoz:
https://x.com/theMadridZone/status/1767 ... 10515?s=20

Nem rossz egyebkent, de hogy a barna hogy jon hozzank, jo kerdes. De inkabb ez, mint a narancs. Arrol mindig Karim idiota frizuraja ugrik be :lol:
buzidas
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

el magico
Hozzászólások: 1129
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 20:11
Kedvenc játékosaid: Cristiano, Ramos, Marcelo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: el magico » 2024. március 12., kedd 14:21

Realista24 írta: Feher.
Narancs.
Barna.

Ezek lesznek a szinek jovore, link a 3. szamuhoz:
https://x.com/theMadridZone/status/1767 ... 10515?s=20

Nem rossz egyebkent, de hogy a barna hogy jon hozzank, jo kerdes. De inkabb ez, mint a narancs. Arrol mindig Karim idiota frizuraja ugrik be :lol:
Hogy jön hozzánk a barna? A keret fele csokifiú :mrgreen: :mrgreen:

Egyébként nem rossz a színe, csak eléggé testidegen egy Realhoz.
ikarus93 írta: A Szuper Liga már most létezik, Premier Leaguenek hivják.
Ha a gazdasági mutatókat nézzük, abszolút így van. Ezért sem erőltetik az angolok nagyon a Szuperligát, ők kényelmesen elhúztak a többiek elől, és a szakadék csak nőni fog. Az UEFA legfrisebb beszámolója szerint a PL 6,5 milliárd bevételt generált tavaly, míg a második helyen mögttök a spanyolok vannak 3,3 milliárddal.

https://ecfil.uefa.com/2023

Nem olvastam még el alaposan, csak az ábrákra néztem rá.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68357
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2024. március 12., kedd 10:26

wZoLee7 írta:
ikarus93 írta: A Szuper Liga már most létezik, Premier Leaguenek hivják.
tele is van velük a bl play off, oh wait :lol: ha ma kiesik az arsenal akkor megint elmondható h a PL felsült, a csilliárdokból összevásárolt és évekig szart sem érő cityvel kardoskodni meg nagyon visszás, minden más pl csapat drukkerei évekig köpködtek rájuk a sok pénz és nulla bl teljesítmény miatt, most meg az összes velük védi a pl-t
Ha ugy nezzuk, hogy
Tavaly angol nyerte
Elotte angol dontos
Elotte angol donto
Ket evvel azelott szinten angol donto
Majd elotte szinten angol dontos volt
ugy mondhatjuk, hogy a PL nem rossz ilyen szempontbol, hiszen az elmult 5 evbol harmat PL csapat nyerte, ami hatarozott fejlodes az azt megelozo idoszakhoz kepest.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
wZoLee7
Hozzászólások: 15034
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
Kedvenc csapatod: REAL MADRID
Tartózkodási hely: SK

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: wZoLee7 » 2024. március 12., kedd 10:13

ikarus93 írta: A Szuper Liga már most létezik, Premier Leaguenek hivják.
tele is van velük a bl play off, oh wait :lol: ha ma kiesik az arsenal akkor megint elmondható h a PL felsült, a csilliárdokból összevásárolt és évekig szart sem érő cityvel kardoskodni meg nagyon visszás, minden más pl csapat drukkerei évekig köpködtek rájuk a sok pénz és nulla bl teljesítmény miatt, most meg az összes velük védi a pl-t

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 68357
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2024. március 12., kedd 10:04

hehetheoriginal írta: nem ugy volt, hogy dohanylevel adidas lesz?
szar az összes már megin, ebbol se veszek
De, en mar fel is szisszentem ra, es csalodottan vettem tudomasul, hogy sehol nem koszon vissza.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
hehetheoriginal
Hozzászólások: 17793
Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
Kedvenc játékosaid: elfenomeno

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2024. március 12., kedd 9:58

doncsontos írta: allitolag a kicsi mbappe nincs keretbe miota kylian kozolte a szandekat, gondolom akkor jon a castillaba, rola amugy tudni valamit mennyire tartjak tehetsegesnek vagy barmi?
jön csomagban tesóval allitolag, igen.
kp-n nyomja, ahogy nézem, bal lábas, de már most dinamikusabb es gyorsabb, mint güler.... :mrgreen:
thereisonly1ronaldo

Avatar
doncsontos
Hozzászólások: 1413
Csatlakozott: 2013. május 13., hétfő 14:12
Kedvenc játékosaid: Luis Figo, Ronaldo, Zidane, Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: doncsontos » 2024. március 12., kedd 9:54

allitolag a kicsi mbappe nincs keretbe miota kylian kozolte a szandekat, gondolom akkor jon a castillaba, rola amugy tudni valamit mennyire tartjak tehetsegesnek vagy barmi?
Luis Figo 10
Ronaldo Nazárió 9
Zinedine Zidane 5

Avatar
hehetheoriginal
Hozzászólások: 17793
Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
Kedvenc játékosaid: elfenomeno

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2024. március 12., kedd 8:22

nem ugy volt, hogy dohanylevel adidas lesz?
szar az összes már megin, ebbol se veszek
thereisonly1ronaldo

Avatar
Mester77
Hozzászólások: 2124
Csatlakozott: 2015. december 4., péntek 15:13
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Mester77 » 2024. március 12., kedd 7:52

Realista24 írta: Feher.
Narancs.
Barna.

Ezek lesznek a szinek jovore, link a 3. szamuhoz:
https://x.com/theMadridZone/status/1767 ... 10515?s=20

Nem rossz egyebkent, de hogy a barna hogy jon hozzank, jo kerdes. De inkabb ez, mint a narancs. Arrol mindig Karim idiota frizuraja ugrik be :lol:
Nekem ez inkább arany színű. Az meg nem kérdés, hogy jön hozzánk B-)
"Sokkal jobban akarom a győzelmet annál, mint amennyire utálok veszíteni. És nagyon utálok veszíteni."

"Egy nap mind meghalunk. De az összes többin viszont nem. "


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 15 regisztrált és 0 vendég