madrid4life írta:
A volt köztársasági elnökök életük végéig ugyanannyit keresnek, mint a mindenkori államfők: ez a házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese, jelenleg bruttó 4,5 millió forint havonta.
Novák elhagyja a munkahelyét, a Sándor-palotát, és családjával a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciából is ki kell költöznie, ám az Országgyűlés Hivatalától kap egy másik lakást egy fős személyzettel, és a fenntartási költségeket is az állam állja.
A volt köztársasági elnök élete végéig háromfős titkárságot alkalmazhat, valamint térítésmentes egészségügyi ellátás és személyes autóhasználat illeti meg.
Igazán sajnálom szegényt, szar lehet most.
valahogy el kéne érnem, hogy kinevezzenek, egy nap után lemondanék, életem rendben is lenne.
btw ütni kéne a vasat amíg meleg, mert a kegyelemben részesített több szálon is kötődik Orbánékhoz, simán elképzelem, hogy Vitya járta ki a kegyelmet (értsd parancsolta meg), úgy kalkulálva, hogy úgysem derül ki az ügy.
Kiderült, ő meg mossa kezeit, sőt újra a hős képében tetszeleg:D
(nyilván ez már csak az összeesküvéselmélet, de simán el tudom ezt a forgatókönyvet is képzelni)
Komoly aggodalmam van, hogy ki lesz a következő bohóc, akit OV kijelöl erre a pozícióra.