Realista24 írta:
Jim írta:
mondjuk az nem lenne baj, ha látnánk a következő szezon előtt, hogy tér vissza a sérülés után
elé vagy mögé kell- e kapus jövőre
Ele nem fogunk kapust venni, abban biztos lehetsz.
Jelenleg ugy fest, hogy Lunin megy, szerzodtette Mendest, aki gondolom keres neki egy csapatot, ahol o lesz a Nr.1.
Kepa araval kapcsolatban ma 15 millios hirt lattam, mert a Chelseanek abszolut nem kell, es a jatekos sem igazan akar visszaterni.
Mondjuk az nekem eléggé nagy kérdés, hogy két elvileg elsőszámú kapus, hogy fér meg majd egymás mellett. Nem lenézve Lunint, illetve tudom, hogy edzéseken kifejezte nem tetszését a helyzetnek, de ő nekem inkább tűnt második számúnak mint Kepa.
Ezzel ellentétben az ukránon látom a fejlődést és még fiatal is, szóval el tudnám képzelni azt, hogy idővel ő lesz az első számú kapusunk. Nem nagyon engedném el emiatt.
Összeségében nálam Kepának kellene távoznia. Ő csak egy kölcsönjátékos, ez a szezon neki elég arra, hogy rendbe tegye a karrierjét és találjon egy rendes csapatot magának. Luninnal pedig hosszabbítanék és idén több szerepet adnék neki, be kellene dobni a mélyvízbe, hogy lássuk mire képes.
Offbúl ki, mihamarabbi felépülést Courtoisnak és engedje el az Eurot, nem kell az most neki.