Olajcserét csak otthon kapott mindig - legutóbb ugye tavaly ősz elején, munkával együtt volt 20 ezer forint az olajszűrővel együtt, pollenszűrőt pár hónappal előtte magam kicseréltem, mert kicsit beáztattam, elég jó mesterek vannak, főleg ami az árakat illeti, villamossági szakember kevés van, gyenguszok.
Évek óta világított az Airbag, kicseréltem a vezérlő egységet (bontott, 4000 forint
ABS és kipörgésgátló is párhuzamosan ki-ki villant néha a hiba kezdetekor, aztán végleges lett a jelenség, ilyenkor sajna ugye nem működött egyik sem, télen húzós volt megállni...
Rengeteget számít és ad az összkerékhajtás, főleg aki sose hajtott korábban ilyet, és hóban kipróbálja...
Nyári gumival is úgy indul el tükörjégen, mintha le lett volna szögelve konkrétan a jármű.
Műszaki miatt már itt megoldottam ezeket, amúgyis zavart, hogy télen-nyáron karácsonyi hangulatban van a műszerfal ezen része, 300 km-re volt csak ismerős KPM-es, oda-vissza nem akartam törött lábbal levezetni, kuplunggal nem bírtak volna még a csavarok
Futóműben a hátsó két lengéscsillapító lett kicserélve, két hátsó rugó (csempészésre használt autóba volt megrendelve, megbukott a határon, az enyémbe landolt, be is szerelte a srác, 10 ezer volt mindennel együtt, csak szabaduljon tőle
Elől egy felső lengőkar, és két pici alsó lett megbolygatva, minden eredeti volt még rajta, fékek ugye alap dolgok.
Ja, és igen, sose vettem rá csak használt gumit, nagyon jó ismerőstől, több szezonig lement mind, kivéve a jobb hátsó gumi (emiatt nem áldoztam komplett szettre), a széle 3-4000 km után mintha flexxel meg lett volna csiszolva, megoldani nem tudták sehol a jelenséget, be volt rohadva a hátsó futómű állító csavar, flex és hegesztőgép megoldotta, szilentek durrogtak közben el, teljes cserével + azóta is tartós futómű állítással volt 100 ezer forint, ez is tavaly nyáron történt otthon.
Ezek voltak a költségek, egyik miatt sem kellett az útszélén otthagyni, nem is hagyott cserben, eladni nem szeretném, hogy másnak legyen egy jelenleg minden hibamentes autója, hozzám is nőtt, indokolatlan újítani, hogy nem tudok hazamenni vele, pedig megtehetném, nem mai darab már.
Csomagtartó üveg alsó részénél van egy kis kezdődő rozsdázás és bal hátsó sárvédő fölött egy minimális, mert egyszer kézifék és sebességbe rakás nélkül lett leparkolva otthon egy fáradt nap után, 1 órán keresztül gondolkodhatott rajta, hogy megy vagy marad, egy iszonyatos hang hallatszott be a lakásba, szomszédok is hallották, ki akart szabadulni az udvarról, kerítés megfogta, jobban nem bírt kifelé nyílni már a kapu, szerencsére csak bal oldalt gyalulta meg kicsit a műanyag borítású részeket és az említett helyen kicsit belecsiszolt, de csak felületi, majd egyszer ki lesz javítva az is, otthon.
Szerkesztve: első hiba volt, ami jelentkezett, mivel erre kell a legjobban ügyelni, hogy 10 liternél azért kevesebb ne lötyögjön a tankban, adagolóhibás volt, azonnal indult hidegen, aztán bolt előtt nem volt szabad leállítani a motort, mert csak tekert-tekert, de semmi, be kellett tolni, és egyből indult, 90 ezer forint volt biztosan működő, bontóból, felújítani 200 ezer lett volna, bíztam a magyarországi ismerősömben, jól bevált, azóta se volt soha gond vele, ha ügyel rá az ember.
Szerintem ezek beleférnek egy ilyen idős autónál, jó ideig egyiken sem kell gondolkodni szerintem, hogy előjön újra, olyan stabil az úton, csendes, 10 évvel fiatalabb Mazdában ültem a múltkor, ha be volt kapcsolva a rádió háttérzajnak, kiabálni kellett konkrétan.
50-60 ezer kilométert hajtottam eddig bele szerintem, legyen még sokszor ennyi, adja Isten.


