Tudod az a baj,hogy ha neked ebbol az jon le,amit az elozo hsz-edben leirtal,akkor nem is erted hogy mit mond.realmadrid95 írta:miro. írta:
Ilyen az elitfutballban nincs.
3 vedore allnak at tamadasban ilyenkor legtobbszor a csapatok es letolodjak.
Gondolom leesett volna kloppnak ez a hiba.
A baj ott kezdodik a legtobb embernel, aki itt van a forumon, hogy nem eleg tajekozott es neha lusta utana nezni a dolgoknak. Aki nezte a Pool meccseit, az lathatta, hogy jatszik Trent. Nem csak video osszeallitasokat kell…
Jürgen Klopp azonban, épp amikor már teljesen elúszni látszott a szezon, megtalálta a sikeres formulát, amelynek Alexander-Arnold szerepköre volt az egyik alappillére.
„Az edzőpályán voltunk, amikor az edző megmutatott egy taktikai ábrát. Védekezésben minden maradt a régiben. A labdás fázisokban viszont azt várta tőlem, hogy én legyek a második 6-os. Elmagyarázta, hogy a belső játékunk javítása a cél, a középső zóna kontrollálása. Át akart vezényelni egy extra embert, és bízott benne, hogy képes vagyok betölteni ezt a szerepkört” – magyarázta az Athleticnek a védő.
Viszont ez nagyon sokszor rosszul sult el, mivel nem tudott visszaerni a vedelembe, sokszor szetszorva, kapkodva probalt hatraigyekezni, fejben total szetcsuszva. Hatalmas hiba volt Klopptol.

Kommentáld a híreket
- miro.
- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: 2023. április 15., szombat 9:40
- Kedvenc játékosaid: Modric, Sergio Ramos, R9
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, RB Salzburg
- Tartózkodási hely: Ausztria
Re: Kommentáld a híreket
Real Madrid
Roger Federer
Red Bull Salzburg
SERIENMEISTER 2013-2023
Roger Federer

Red Bull Salzburg
SERIENMEISTER 2013-2023
- realmadrid95
- Hozzászólások: 4225
- Csatlakozott: 2022. augusztus 17., szerda 21:31
- Kedvenc játékosaid: Guti, Xabi, Pepe, Marcelo, Güler, Asencio
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
miro. írta:Ilyen az elitfutballban nincs.realmadrid95 írta: Egyaltalan nem rossz Trent. A rossz vedekezese Kloppnak koszonheto, 2 eve az a taktikaja, hogy Trent tamadasnal menjen be kozeppalyara, annak is a belsejere es onnan osztogasson. Vedekezesben viszont igy rendre lemarad, mivel nem csak szelrol kell visszaszaladnia, hanem konkretan 2-3 emberen keresztul kell atkuzdenie magat, tatongo lyuk marad a helyen.
Amugy oriasi Barca fan, a masik, meg hogy a Liverpool ugysem fogja elengedni.
3 vedore allnak at tamadasban ilyenkor legtobbszor a csapatok es letolodjak.
Gondolom leesett volna kloppnak ez a hiba.
A baj ott kezdodik a legtobb embernel, aki itt van a forumon, hogy nem eleg tajekozott es neha lusta utana nezni a dolgoknak. Aki nezte a Pool meccseit, az lathatta, hogy jatszik Trent. Nem csak video osszeallitasokat kell…
Jürgen Klopp azonban, épp amikor már teljesen elúszni látszott a szezon, megtalálta a sikeres formulát, amelynek Alexander-Arnold szerepköre volt az egyik alappillére.
„Az edzőpályán voltunk, amikor az edző megmutatott egy taktikai ábrát. Védekezésben minden maradt a régiben. A labdás fázisokban viszont azt várta tőlem, hogy én legyek a második 6-os. Elmagyarázta, hogy a belső játékunk javítása a cél, a középső zóna kontrollálása. Át akart vezényelni egy extra embert, és bízott benne, hogy képes vagyok betölteni ezt a szerepkört” – magyarázta az Athleticnek a védő.
Viszont ez nagyon sokszor rosszul sult el, mivel nem tudott visszaerni a vedelembe, sokszor szetszorva, kapkodva probalt hatraigyekezni, fejben total szetcsuszva. Hatalmas hiba volt Klopptol.
- dzsi91
- Hozzászólások: 12662
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Kommentáld a híreket
JUST IN: Real Madrid’s 2024-25 home kit will have the classic white & black colors.
Akkor nullkupás szezon incoming
Akkor nullkupás szezon incoming

"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Évben nem több, csak előrébb vártak, mert a covid alatt jobban a haladtak. De pluszban jött több új projekt bele, mint pl. a parkoló a fold alatt.gutihaz14 írta: The new Santiago Bernabéu is expected to be finished in spring 2024.
@marca
eddig idén dec vége volt a határidő. már megint csuszi van?
hány évvel lett több és hány száz millióval drágább eddig az eredeti tervek szerint?
Költségben a duplája kb., szinten pl. a parkoló miatt, de az meg óriási kasza lesz.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Kommentáld a híreket
The new Santiago Bernabéu is expected to be finished in spring 2024.
@marca
eddig idén dec vége volt a határidő. már megint csuszi van?
hány évvel lett több és hány száz millióval drágább eddig az eredeti tervek szerint?
@marca
eddig idén dec vége volt a határidő. már megint csuszi van?
hány évvel lett több és hány száz millióval drágább eddig az eredeti tervek szerint?
valamelyik univerzumban:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo

----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo
- miro.
- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: 2023. április 15., szombat 9:40
- Kedvenc játékosaid: Modric, Sergio Ramos, R9
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, RB Salzburg
- Tartózkodási hely: Ausztria
Re: Kommentáld a híreket
Ilyen az elitfutballban nincs.realmadrid95 írta: Egyaltalan nem rossz Trent. A rossz vedekezese Kloppnak koszonheto, 2 eve az a taktikaja, hogy Trent tamadasnal menjen be kozeppalyara, annak is a belsejere es onnan osztogasson. Vedekezesben viszont igy rendre lemarad, mivel nem csak szelrol kell visszaszaladnia, hanem konkretan 2-3 emberen keresztul kell atkuzdenie magat, tatongo lyuk marad a helyen.
Amugy oriasi Barca fan, a masik, meg hogy a Liverpool ugysem fogja elengedni.
3 vedore allnak at tamadasban ilyenkor legtobbszor a csapatok es letolodjak.
Gondolom leesett volna kloppnak ez a hiba.
Real Madrid
Roger Federer
Red Bull Salzburg
SERIENMEISTER 2013-2023
Roger Federer

Red Bull Salzburg
SERIENMEISTER 2013-2023
- halamadrid
- Hozzászólások: 3281
- Csatlakozott: 2021. április 11., vasárnap 17:26
- Kedvenc játékosaid: C. Ronaldo, Modrić, Asensio, Ramos, Casemiro, Marcelo, Håland, Fede
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Trent egy zseni, de kár, hogy nincs mögötte 2 klasszis középhátvéd, illetve egy jó védekező kp, mert úgy hozná csak ki magából a maximumot.
Hatalmas Barca fanként komoly lehetett elintézni nekik történelmük egyik legnagyobb égését. Corner taken quickly...
Hatalmas Barca fanként komoly lehetett elintézni nekik történelmük egyik legnagyobb égését. Corner taken quickly...
Ceballos: “When I saw all those players — Karim, Carvajal, Modric… — playing cards just a few hours before the game I thought ‘wow, well, there’s calmness anyway’. I couldn’t even sleep.”


- realmadrid95
- Hozzászólások: 4225
- Csatlakozott: 2022. augusztus 17., szerda 21:31
- Kedvenc játékosaid: Guti, Xabi, Pepe, Marcelo, Güler, Asencio
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Egyaltalan nem rossz Trent. A rossz vedekezese Kloppnak koszonheto, 2 eve az a taktikaja, hogy Trent tamadasnal menjen be kozeppalyara, annak is a belsejere es onnan osztogasson. Vedekezesben viszont igy rendre lemarad, mivel nem csak szelrol kell visszaszaladnia, hanem konkretan 2-3 emberen keresztul kell atkuzdenie magat, tatongo lyuk marad a helyen.
Amugy oriasi Barca fan, a masik, meg hogy a Liverpool ugysem fogja elengedni.
Amugy oriasi Barca fan, a masik, meg hogy a Liverpool ugysem fogja elengedni.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17802
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Kommentáld a híreket
ha ez kell, hogy szoboszlai átvegye valverde helyét, akkor hozzuk

thereisonly1ronaldo
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15036
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Kommentáld a híreket
A legfelfújtabb jhv már évek óta. Azt hittem erősíteni akarunk nem gyengíteni
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Hat, barmennyire is jo volt X eve, a tag vedokent olyan, mint Marcelo utolso eveiben. Inkabb alljunk ki 10en akkor.
Poolos ismerosok is kivoltak mar tole amiatt, amit hatul muvelt.
Poolos ismerosok is kivoltak mar tole amiatt, amit hatul muvelt.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- realbeckham
- Hozzászólások: 2798
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 18:38
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Kommentáld a híreket
Isten őrizzen attól a gyerektől minket!Realista24 írta: Liverpool Echo szerint Trent Alexander-Arnold-ert egy 70 millios ajanlattal fogunk nyitni hamarosan.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Meg van remeny a hirek szerint dokiNika91127 írta:Bocs srácok, késett a CV-m, a hétfői szakvizsga miatt sajnos megcsúsztam a papírmunkával...Realista24 írta: Felipe Segura lesz a fodoki, Nika helyett.![]()
Granadatol csatlakozott a csapathoz 2021ben.
Ez lehet, hogy csak atmeneti, de lehet, hogy vegleges. A klub meg nem dontotte el, hogy vesznek-e fel uj dokit.
Minek? A kp telített.Realista24 írta: Liverpool Echo szerint Trent Alexander-Arnold-ert egy 70 millios ajanlattal fogunk nyitni hamarosan.

Trent szerintem kacsa, bar ez az echo eleg nagy portal...
Sorry, most mar azt irjak, hogy nem vesznek fel uj dokit.

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Nika91127
- Hozzászólások: 3643
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 21:50
- Kedvenc játékosaid: Guti, Marcelo,Valverde
Re: Kommentáld a híreket
Bocs srácok, késett a CV-m, a hétfői szakvizsga miatt sajnos megcsúsztam a papírmunkával...Realista24 írta: Felipe Segura lesz a fodoki, Nika helyett.![]()
Granadatol csatlakozott a csapathoz 2021ben.
Ez lehet, hogy csak atmeneti, de lehet, hogy vegleges. A klub meg nem dontotte el, hogy vesznek-e fel uj dokit.

Minek? A kp telített.Realista24 írta: Liverpool Echo szerint Trent Alexander-Arnold-ert egy 70 millios ajanlattal fogunk nyitni hamarosan.
Re: Kommentáld a híreket
xabi apó farzsebben hozza frimpongot 50-értRealista24 írta: Liverpool Echo szerint Trent Alexander-Arnold-ert egy 70 millios ajanlattal fogunk nyitni hamarosan.
valamelyik univerzumban:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo

----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Liverpool Echo szerint Trent Alexander-Arnold-ert egy 70 millios ajanlattal fogunk nyitni hamarosan.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- _Bushido_
- Hozzászólások: 2917
- Csatlakozott: 2018. augusztus 8., szerda 19:57
- Kedvenc játékosaid: CR,Lebron
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, LA Lakers
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Orvosi jelentés:
Bellingham, Kepa and Ceballos will return for the game vs Cadiz on November 26.
Arda Güler and Tchouameni after the Christmas break. Diario AS írja.
Bellingham, Kepa and Ceballos will return for the game vs Cadiz on November 26.
Arda Güler and Tchouameni after the Christmas break. Diario AS írja.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket


Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Pad'em
- Hozzászólások: 10728
- Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Rossz hír Nika & hehe. Belülről töltik fel a pozíciót
Real Madrid's chief medic is set to be Felipe Segura, he joined the club in 2021 from Granada. The club have decided not to hire a new doctor. @relevo
R bmeg


Real Madrid's chief medic is set to be Felipe Segura, he joined the club in 2021 from Granada. The club have decided not to hire a new doctor. @relevo
R bmeg

"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Felipe Segura lesz a fodoki, Nika helyett.
Granadatol csatlakozott a csapathoz 2021ben.
Ez lehet, hogy csak atmeneti, de lehet, hogy vegleges. A klub meg nem dontotte el, hogy vesznek-e fel uj dokit.

Granadatol csatlakozott a csapathoz 2021ben.
Ez lehet, hogy csak atmeneti, de lehet, hogy vegleges. A klub meg nem dontotte el, hogy vesznek-e fel uj dokit.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 20 regisztrált és 0 vendég