Monkey írta:De el sem hiszem, hogy valaki még azt állítja, hogy használjuk az utánpótlásunkat! Ez most ledöbbentett
Én is ledöbbentem azon, hogy hol olvastál Te ilyet.
Monkey írta:A korszak amiről te bszélsz (Guti, Raúl, Casillas) már nem éppen tegnap történt.
Lusta voltam kiírni, de látom kellett volna. Szerencsére Danny Smith megtette helyettem:
Danny Smith írta:Azért ne hidd, hogy ez lesz 10 év múlva is. Azért ez egy eszméletlen nagy generáció volt. Messi, Iniesta, Fabregas, Pique. 20 évente, ha sikerül egy ilyen erős utánpótlást kifogni...Előtte semmi se volt. Mert Puyol és Xavi már évek óta a csapatban van, velük pedig egy milliókból összevásárolt csapat nyert BL-t 2006-ban. Csak erről mindenki megfeledkezik és minden játékost Barca nevelésnek tartanak. Mert a Barca mindig nevelt és nem vásárolt.
Ezért írtam, hogy nem mindeki lesz Xavi/Iniesta/Messi. Most a Barcának összejött egy ilyen generáció. Korábban nekünk is volt, és majd lesz is.
Monkey írta:Carvajalt megtartani az amúgy is bitang erős Arbeloa mellé. Vagy Joselu aki rendre jól játszott és gólokat szerzett még azokban az utolsó 10 percekben is amire beküldték
Ha Carvajal itt marad, akkor kábé 0 játszott perccel fejezi be a szezont, és sosem tudjuk meg, hogy milyen kincsünk van. Mourinho előbb teszi be Essient/Ramost a jobb oldalra, mint egy Castillást. Most is azért van ott Nacho, hogy Essien pihenhessen (és ne sérüljön le). De ha egy picit is szorosabb lenne a bajnokság, megint nem lenne rotálás.
Joselu is jobban járt, hogy folyamatos játéklehetőséget kap, mert itt Higuaín mögött nem sokat kapna. Ha pedig Higuaín lesérül, még mindig ott van a csatár nélküli játék. (Igen, Benzemát direkt nem írtam.)
Monkey írta:és akkor még szó sem esett Mataról, Soldadórol, Negredóról vagy Javi Garciaról...
Negredo nem akart maradni, és szerintem nincs is olyan jó, hogy nálunk kezdő legyen, Soldado dettó. Javi Garciát amikor itt játszott, szívesen megnéztem volna más csapatban. Szerencsére ez így is történt. Azóta nem láttam. Matával meg úgy jártunk kb, mint Eto'o-val. Van ez így.