az, hogy a psg nem nyert bl-t legkevésbé rajta múlott. Kecskebaszóék még nem jöttek rá arra amire Pérez már igen, a stabil és erős stáb az alapja mindennek. Nem lehet counterelni semmivel azt amikor egy JAS kopog be egy fiatalhoz, vagy ahogy Pintus felkészíti a csapatot. Azt, hogy nekünk évek óta ugyan az az edzői felfogás. Lehet valaki akármekkora sztár, egyszerűen egy kupac szar között az aranyrög ugyan úgy büdös marad. Ami nyilván nekünk marha jó. Ide is igaz az amit arra írtam tegnap, hogy a szaudiak vinének fiatalokat is. Akit ellehet csábítani pénzzel és nem érdekli a karrierje azért nem kár. Biztos vagyok abban is, még egyszer Pérez nem játsza el ugyan azt, ha Bappe nyáron marad, akkor télen vagy aláír valami elég komoly feltételt vagy bennünket tovább nem érdekel.Sierra írta: Mindenesetre az mindenhogyan szánalmas, ahogy eddig is magukhoz láncoltál. Ennyi pénzt kifizetni egyetlen játékosnak... ennyi éven keresztül. Oké hogy kurva jó játékos, de ő is csak egy a sok közül, és mégis több száz milliót kifizettek már neki, és úgy istenigazából a ligagyőzelmeken kívül nem sokat tudott hozzátenni a csapathoz. Persze a számokat hozta, de ugye egy fecske nem csinál nyarat.

Kommentáld a híreket
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15039
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Kommentáld a híreket
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Akkor holnap hivatalos lesz? Vagy mizu?
Padem is ugy eltunt, mint a Bappes hirek.
Padem is ugy eltunt, mint a Bappes hirek.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- RealMadridFanatic
- Hozzászólások: 3105
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56
Re: Kommentáld a híreket
Az alapfeltevés részemről az, hogy valóban nem akar hosszabbítani. Amennyiben bármivel meggyőzik, el kell felejteni végleg.ANDS írta:Azért ha letesznek egy 1 mrd eurós ajánlatot, van esélyük megtartani.RealMadridFanatic írta: Igazabol nem nagyon van lap a kezukben, legfeljebb a fenyegetozes, hogy egy evig a lelaton pihentetik. Az, hogy ezt megtehetik-e megint mas kerdes, elkepzelheto, de a buko akkor is megmarad, a roluk kialakult kep meg tovabb romlik.
….
Már így is határeset, de annyira Ő a kirakós utolsó darabja (nyilván lenne még mit javítani, de előre igaz ez), hogy ha adódik a lehetőség, rá kell menni.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)
Re: Kommentáld a híreket
Mindenesetre az mindenhogyan szánalmas, ahogy eddig is magukhoz láncoltál. Ennyi pénzt kifizetni egyetlen játékosnak... ennyi éven keresztül. Oké hogy kurva jó játékos, de ő is csak egy a sok közül, és mégis több száz milliót kifizettek már neki, és úgy istenigazából a ligagyőzelmeken kívül nem sokat tudott hozzátenni a csapathoz. Persze a számokat hozta, de ugye egy fecske nem csinál nyarat.
Re: Kommentáld a híreket
Tavaly is tudtunk volna vele, mégsem történt semmi. El van ez baszva úgy ahogy van. Szerintem ugyanaz lesz jövőre, mint tavaly.wZoLee7 írta: télen már lehet vele tárgyalni nem? Köthetünk előszerződést? Mert ha igen akkor a tavasz már pont nem számít
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15039
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Kommentáld a híreket
télen már lehet vele tárgyalni nem? Köthetünk előszerződést? Mert ha igen akkor a tavasz már pont nem számítSierra írta: Úgyse fogják pihentetni, nem engedhetik meg maguknak. LE se hagyná, hogy a legjobb játékosuk végigpadozza a szezont. De a tevegecik se hülyék (annyira).
Szépen végigtolja a szezont aztán májusban aláírja a hosszabbítást.Nincs itt semmi látnivaló.
Re: Kommentáld a híreket
Úgyse fogják pihentetni, nem engedhetik meg maguknak. LE se hagyná, hogy a legjobb játékosuk végigpadozza a szezont. De a tevegecik se hülyék (annyira).
Szépen végigtolja a szezont aztán májusban aláírja a hosszabbítást.
Nincs itt semmi látnivaló.
Szépen végigtolja a szezont aztán májusban aláírja a hosszabbítást.

- Pad'em
- Hozzászólások: 10742
- Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Már hétfőn edzésbe állttubatibi írta: Már edzésbe is állt Mbappé a PSG-nél.

Macron most elvileg azt akarja, hogy a 24-es párizsi olimpiág maradjon

"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"
Re: Kommentáld a híreket
Már edzésbe is állt Mbappé a PSG-nél.
"If you don't like your destiny, don't accept it."
- RealMadridFanatic
- Hozzászólások: 3105
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56
Re: Kommentáld a híreket
Igazabol nem nagyon van lap a kezukben, legfeljebb a fenyegetozes, hogy egy evig a lelaton pihentetik. Az, hogy ezt megtehetik-e megint mas kerdes, elkepzelheto, de a buko akkor is megmarad, a roluk kialakult kep meg tovabb romlik.
Mondjuk en ketseggel fogadom azt is, hogy voltak annyira naivak/onteltek, hogy husegbonuszt augusztusi hataridovel papiroztak le. Huseg akkor van, ha nem ment el es a kovetkezo szezonban is marad. Igy hatalmas ongol lenne, azert nem amatorok ok sem.
Mondjuk en ketseggel fogadom azt is, hogy voltak annyira naivak/onteltek, hogy husegbonuszt augusztusi hataridovel papiroztak le. Huseg akkor van, ha nem ment el es a kovetkezo szezonban is marad. Igy hatalmas ongol lenne, azert nem amatorok ok sem.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3885
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Elképzeltem, hogy vmi rabszolgatartó besértődött elmebeteg vagyok és arra jutottam, hogy inkább vágnám ki MBappét júl 31-én és egy fityinget se kapjon, mint kicsengetni neki bármennyi "hűségpénzt", hogy aztán meg eligazoljon pár nap múlva. Szerintem ez lenne a legnagyobb arcvesztés nekik.RealMadridFanatic írta:Egyreszt a DC minden hirt lehoz, egymasnak akar teljesen ellentmondoakat is 2 perc kulonbseggel.hehetheoriginal írta: szegeny ember vizzel foz![]()
defensacentral szerint pappe 10 eves 1 mrd os ajanlatot kapott a tevesegglyukturkasztol (legnagyobb szerzodes valaha fodballistanak), ha elfogadja, 34 eves koraig, gyakorlatilag egesz karrierjeben a parizsi koszfeszekben maradhat.
gondolom anya dolgozik kemenyen, ez sztem ennyi volt. what a fkin waste![]()
Masreszt ebben is irtak, hogy Mbappe elutasitotta, mert cimeket szeretne nyerni Madridban.
Arabek sajtojabol tovabbra is az jon, hogy regen kesz az egyezseg es Mbappe iden Real jatekos lesz, csak megy a szinhaz, hogy mindenki a leheto legjobban johessen ki a tortenetbol.
Mondjuk en egyiket sem hiszem el, csak annyit, hogy mindenki ugy matekozik, szivarogtat, hogy az imidzs a leheto legkevesbe seruljon.
Amugy azt is tobbszor olvastam, hogy a husegbonusz elso fele augusztus 1el aktivalodik. Ha igy van, egeszen biztosan megvarjak. Hogy ez azt eredmenyezi-e, hogy meginkabb beragnak arabek es ott tartjak egy evet minden mindegy alapon, vagy pont igyekeznek menteni a penzugyileg meg nagyobb bukot, majd kiderul.
2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
- RealMadridFanatic
- Hozzászólások: 3105
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56
Re: Kommentáld a híreket
Egyreszt a DC minden hirt lehoz, egymasnak akar teljesen ellentmondoakat is 2 perc kulonbseggel.hehetheoriginal írta: szegeny ember vizzel foz![]()
defensacentral szerint pappe 10 eves 1 mrd os ajanlatot kapott a tevesegglyukturkasztol (legnagyobb szerzodes valaha fodballistanak), ha elfogadja, 34 eves koraig, gyakorlatilag egesz karrierjeben a parizsi koszfeszekben maradhat.
gondolom anya dolgozik kemenyen, ez sztem ennyi volt. what a fkin waste![]()
Masreszt ebben is irtak, hogy Mbappe elutasitotta, mert cimeket szeretne nyerni Madridban.
Arabek sajtojabol tovabbra is az jon, hogy regen kesz az egyezseg es Mbappe iden Real jatekos lesz, csak megy a szinhaz, hogy mindenki a leheto legjobban johessen ki a tortenetbol.
Mondjuk en egyiket sem hiszem el, csak annyit, hogy mindenki ugy matekozik, szivarogtat, hogy az imidzs a leheto legkevesbe seruljon.
Amugy azt is tobbszor olvastam, hogy a husegbonusz elso fele augusztus 1el aktivalodik. Ha igy van, egeszen biztosan megvarjak. Hogy ez azt eredmenyezi-e, hogy meginkabb beragnak arabek es ott tartjak egy evet minden mindegy alapon, vagy pont igyekeznek menteni a penzugyileg meg nagyobb bukot, majd kiderul.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17810
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Kommentáld a híreket
szegeny ember vizzel foz
defensacentral szerint pappe 10 eves 1 mrd os ajanlatot kapott a tevesegglyukturkasztol (legnagyobb szerzodes valaha fodballistanak), ha elfogadja, 34 eves koraig, gyakorlatilag egesz karrierjeben a parizsi koszfeszekben maradhat.
gondolom anya dolgozik kemenyen, ez sztem ennyi volt. what a fkin waste

thereisonly1ronaldo
Re: Kommentáld a híreket
Ennyi volt az uborkaszezon?
Holnap kezd a PSG Japàn túrája.
Na meg:
🎖| Ancelotti used Jude Bellingham as number 9 during the training yesterday.
• Vinicius - Bellingham - Brahim
• Rodrygo - Joselu - Arda Güler

Holnap kezd a PSG Japàn túrája.
Na meg:
• Vinicius - Bellingham - Brahim
• Rodrygo - Joselu - Arda Güler

"If you don't like your destiny, don't accept it."
- realistahuni
- Hozzászólások: 8037
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
- Kedvenc csapatod: Los negros
- Tartózkodási hely: Székelyföld
Re: Kommentáld a híreket
https://www.instagram.com/reel/Cu4hMRoo ... BiNWFlZA==
Rég láttam ilyen fain marketing anyagot a klubtól.
E30 kabrió meg külön piros pont a mai villanyszarok helyett.
Rég láttam ilyen fain marketing anyagot a klubtól.
E30 kabrió meg külön piros pont a mai villanyszarok helyett.

-
- Hozzászólások: 1762
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:38
- Kedvenc játékosaid: Morata, Zidane, Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Sok Castillás tagja a keretnekraul 4 ever írta:Szerintem megint csak etet minketJim írta:
szuper![]()
Fresneda elvileg még mindig nem írt alá sehova..
![]()
, utazó keretnek még tagja sajnos.
Bár lehet átszáll valahol majd sansebastianba.. Istenem de gyenge egy játékos...

- Jim
- Hozzászólások: 6667
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho
Re: Kommentáld a híreket
értem énwZoLee7 írta: Nem fogunk hozni oda egy 3. Embert, igy is van a keretben 2 jhv
csak adná magát, hogy balra jött Fran
jobbra Fresneda
( mindkettő használható saját nevelésbek tünik

aztán melléjük lehetne hozni 1-2 év múlva 1-1 nagyobb nevet akár

-
- Hozzászólások: 1351
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Kommentáld a híreket
zsuninnyo írta:A jo oreg Lama mekkora kapus voltMickey írta: Bappe ide vagy oda....
Kva élet, hogy ebből a PSG ből sokkalta jobb csapatot ki lehetett volna hozni, az elején még tetszettek is, utána meg elgurult a gyógyszer...
Bírtam őket, mikor Rothen - Coupet - Sakho - vén MakéléléSessegnon Giuly stb ment, bár annak már sok éve ,vagy 13....
De T. Silva , Kimpembe, Veratti , Marquinhos , Rabiot, DM , meg a támadók...2017 körül is rendben voltak.
Idióták![]()
OFF végeMondjuk az 25-30 eve volt
![]()
Pauleta sem volt rossz játékos.
En meg emlékszem egy Vác - PSG meccsre valamilyen Európai kupában.
Lama a kis sodort fejével
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3885
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Szerintem megint csak etet minketJim írta:szupertubatibi írta:Total agreement between Alvaro Odriozola and Real Sociedad. @relevo
![]()
Fresneda elvileg még mindig nem írt alá sehova..
![]()

Bár lehet átszáll valahol majd sansebastianba.. Istenem de gyenge egy játékos...
2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Balosra mondjuk elférne Vini helyett.hehetheoriginal írta: Hazit nem hozzuk vissza? Meg nincs csapata![]()

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 104 regisztrált és 0 vendég