en peldaul a 30 szazalekat nem is ertem az itteni bankos, hiteles, kotvenyes temaknak pedig feluton vagyok a hozzaerto es laikus kozott.
ja meg a noknek lest magyarazni vagy belso egesu motor mukodeset, az se konnyu

HozzászólásSzerző: 'shutterisland » 2023. július 13., csütörtök 20:08
HozzászólásSzerző: zsuninnyo » 2023. július 13., csütörtök 19:44
Nem igaz, mert? Ervek?ANDS írta: Ez az állításod szerintem nem igaz.
Tehat nem elvaras, hogy elmagyarazza egyszeruen, amihez ert.ANDS írta: Igen, és Halfkey el is magyarázta. Arról nem ő tehet, ha nem mindenki érti, amit leírt.
A közgazdász képzésnek nem része az andragógia (a felnőttképzés tudománya), és nem is elvárás egy közgazdásszal szemben, hogy rendelkezzen andragógiai és didaktikai ismeretekkel (a didaktika a pedagógiának a tanulás támogatásával foglalkozó tudományterülete).
A kozgazdasagtan pontosan ezert nagyreszt csak bullshit, mert folyton utolag okos. Elore valahogyan sosem sikerul "megjosolni" vagy kikovetkeztetni semmit. Ellentetben a tobbi igazi tudomannyal.ANDS írta: Nagyon sokminden elmagyarázható egyszerűen.
A közgazdaságtan legnagyobb hiányossága, hogy utólag meg tudja magyarázni, minek mi volt az oka, de előre csak nagyon megbízhatatlanul tudja megjósolni, mi fog történni.
Az, hogy "Mibe fektessem a megtakarított pénzem?" egy egyszerű kérdés. Erre egy egyszerű, mindenki által érhető válasz: "Amibe jónak látod."
Tényleg ennyi a válasz, a saját pénzéért mindenki maga felel.
Csak nem mindenki elégszik meg ennyivel.
Kötvénybe? Igen. Miért?
Részvénybe? Igen. Miért?
HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2023. július 13., csütörtök 18:23
Hja akkor kuka ezek az ovodasmeretekmiro. írta:Nincs semmi mufuvese,azt szerez be,ami fixen sokat fog erni.hehetheoriginal írta:
Nekem akkor küldhet is ingyen egy mercurial superfly 6-ot műfűre, a neon vagy narisari szinben, mert a mostani minnyart szetesik a gecibe.
Koszike![]()
Amugy meg nehogy egymasnak ugorjatok mardebil faszsagokon, en ertem,hogy meleg van, de miert letezik akkor a sör
![]()
Stoplit keresre,ha fél élest akarnak akkor csinal.
Illetve szigoruan asszem 43-46ig. Ami kelendobb.
Este dobok fel kepet az offba. Aki focizott vagy focizik azoknak biztos erdekes lesz.
HozzászólásSzerző: miro. » 2023. július 13., csütörtök 16:30
Nincs semmi mufuvese,azt szerez be,ami fixen sokat fog erni.hehetheoriginal írta:Nekem akkor küldhet is ingyen egy mercurial superfly 6-ot műfűre, a neon vagy narisari szinben, mert a mostani minnyart szetesik a gecibe.miro. írta: Nekem egy nagyon jo baratom/volt csapattarsam csinalja salzburgba evek ota,hogy nezi ezeket a limitalt focicipokwt.
CRonaldo aranylabdajara kiadott vapor,mbappenak volt most egy,akkor del koreai bajnoksagra volt egy,sarkanytojasba kiadott stb.kb 5 eve csinalja,beletett kb 20-25.000 eurot,de az erteke a cuccoknak 90.000 felett van mar.
Viszont meg mindig nem adja el.
De olyan cipoket tudnmegszerezni,hogy pl a Manolas tole kert cipot,Buffonnak,Ze Robertonak kuldott mar,angol 2-3. Osztalyban allandoan vannak megrendelesei stb.
De allandoan 0-24 nezi oket,rendel,licital stb.
Kuldok majd kepet kesobb milyen kis szobat rakott ossze.
A regi ronaldos,vagy beckhames predatortol kezdve minden van.
6-7 fele vaporbol osszegyurt egy cipo stb.
Koszike![]()
Amugy meg nehogy egymasnak ugorjatok mardebil faszsagokon, en ertem,hogy meleg van, de miert letezik akkor a sör
![]()
HozzászólásSzerző: zsuninnyo » 2023. július 13., csütörtök 15:20
Ha egy bongeszoben, - tok mindegy hogy szamitogep mobil vagy tablet, vagy tv vagy barmi mas - megnyitsz egy oldalt, amit latsz azert en felelek, es ami tortenik ha kattintasz, vagy gepelsz, akkor az tortenik, amit en meghataroztam, hogy torenjen. -> webfejlesztesnode írta:
Ha jól emlékszem IT vonalon mozogsz, kérlek magyarázd el, mi a webfejlesztés. Te erre: "Az, amikor interneten keresztül elérhető szoftvereket tervezünk, illetve a szoftver kódját megalkotjuk (IT nyelven: implementáljuk).". Erre a hallgatóság: mi az internet? mi a szoftver? mi a szoftver kódja, az valami titkosírás-féle?
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2023. július 13., csütörtök 13:12
Megint nem ugyanarrol beszelunk.Halfkey írta: Egy oldalt sem kell visszatekerned hogy találj tőlem bocsánatkérést.
HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2023. július 13., csütörtök 13:02
ez nem offgutihaz14 írta:minek hordasz ilyen muanyag szarokat. probalj szetrugni egy adidas mundial teamet. nekem meg nem sikerult.hehetheoriginal írta:
Nekem akkor küldhet is ingyen egy mercurial superfly 6-ot műfűre, a neon vagy narisari szinben, mert a mostani minnyart szetesik a gecibe.
Koszike![]()
en is szeretem az ilyen neon , citrom, pink szineket fociban de mar egy ideje ezt a mundialteamet nyuzom a minosege miatt
offbul ki
HozzászólásSzerző: gutihaz14 » 2023. július 13., csütörtök 12:53
minek hordasz ilyen muanyag szarokat. probalj szetrugni egy adidas mundial teamet. nekem meg nem sikerult.hehetheoriginal írta:Nekem akkor küldhet is ingyen egy mercurial superfly 6-ot műfűre, a neon vagy narisari szinben, mert a mostani minnyart szetesik a gecibe.miro. írta: Nekem egy nagyon jo baratom/volt csapattarsam csinalja salzburgba evek ota,hogy nezi ezeket a limitalt focicipokwt.
CRonaldo aranylabdajara kiadott vapor,mbappenak volt most egy,akkor del koreai bajnoksagra volt egy,sarkanytojasba kiadott stb.kb 5 eve csinalja,beletett kb 20-25.000 eurot,de az erteke a cuccoknak 90.000 felett van mar.
Viszont meg mindig nem adja el.
De olyan cipoket tudnmegszerezni,hogy pl a Manolas tole kert cipot,Buffonnak,Ze Robertonak kuldott mar,angol 2-3. Osztalyban allandoan vannak megrendelesei stb.
De allandoan 0-24 nezi oket,rendel,licital stb.
Kuldok majd kepet kesobb milyen kis szobat rakott ossze.
A regi ronaldos,vagy beckhames predatortol kezdve minden van.
6-7 fele vaporbol osszegyurt egy cipo stb.
Koszike![]()
HozzászólásSzerző: Halfkey » 2023. július 13., csütörtök 12:49
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2023. július 13., csütörtök 12:43
Es igy pont a helyedre kerultel, a tököm ala, arnyekba.Halfkey írta: Én meg az aranyról. Tekintve hogy ez egy fórum, ahol gondolom lehet reagálni arra amit írsz, még akkor is ha csak említed azt a dolgot.
Ez most magas ló volt, mert a tiédig csak így értem fel.
HozzászólásSzerző: hehetheoriginal » 2023. július 13., csütörtök 12:42
Nekem akkor küldhet is ingyen egy mercurial superfly 6-ot műfűre, a neon vagy narisari szinben, mert a mostani minnyart szetesik a gecibe.miro. írta: Nekem egy nagyon jo baratom/volt csapattarsam csinalja salzburgba evek ota,hogy nezi ezeket a limitalt focicipokwt.
CRonaldo aranylabdajara kiadott vapor,mbappenak volt most egy,akkor del koreai bajnoksagra volt egy,sarkanytojasba kiadott stb.kb 5 eve csinalja,beletett kb 20-25.000 eurot,de az erteke a cuccoknak 90.000 felett van mar.
Viszont meg mindig nem adja el.
De olyan cipoket tudnmegszerezni,hogy pl a Manolas tole kert cipot,Buffonnak,Ze Robertonak kuldott mar,angol 2-3. Osztalyban allandoan vannak megrendelesei stb.
De allandoan 0-24 nezi oket,rendel,licital stb.
Kuldok majd kepet kesobb milyen kis szobat rakott ossze.
A regi ronaldos,vagy beckhames predatortol kezdve minden van.
6-7 fele vaporbol osszegyurt egy cipo stb.
HozzászólásSzerző: Halfkey » 2023. július 13., csütörtök 12:42
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2023. július 13., csütörtök 12:28
Szallj le a magas lorol, es akkor nem fogjak felhozni neked, ha ennyire zavar. Simple.Halfkey írta:Linkeltem abban a hszben hogy mennyire teljesítették felül a részvénypiacok. Abból látható szerintem hogy hosszú távra nincs benne elég kakaó, rövid távon pedig nagy a kockázata. Spekulálni lehet vele de az más történet mint a befektetés, utóbbiban max egy pár százaléknyi elem a portfóliódban diverzifikálni.Realista24 írta:
Miért szar?
Hagyjál már te is a magas lóval, nem az érméket szaroztam le, minden alkalommal leírtam hogy nem értek hozzájuk. Az arany nem optimális, erre hoztam forrást is nem csak pofáztam.
HozzászólásSzerző: Halfkey » 2023. július 13., csütörtök 12:23
Sokáig volt kezelve emiatt válság hedgeként, de ezt az elmúlt évek tapasztalatai alapján megdöntötték. De persze, ahogy írtam is, kis résznek, diverzifikálni érdemes, de abban a kontextusban amiről itt szó van - első befektetések - szerintem nem találsz olyan befektetéssel foglalkozó embert (nem magamra gondolok hanem akik ebből élnek) aki ezt fogja neked javasolni.cart írta: Ha megnézed az ábrát akkor látszik hogy az arany ára (ahogy a többi nyersanyage is általában) akkor emelkedett amikor a tőzsde esetben volt. Tehát ez a kérdés nem vagy-vagy típusú, hanem mind a kettőt érdemes tartani bizonyos mértékben a portfólióban.
HozzászólásSzerző: cart » 2023. július 13., csütörtök 12:21
HozzászólásSzerző: Halfkey » 2023. július 13., csütörtök 12:20
Linkeltem abban a hszben hogy mennyire teljesítették felül a részvénypiacok. Abból látható szerintem hogy hosszú távra nincs benne elég kakaó, rövid távon pedig nagy a kockázata. Spekulálni lehet vele de az más történet mint a befektetés, utóbbiban max egy pár százaléknyi elem a portfóliódban diverzifikálni.Realista24 írta:Miért szar?Halfkey írta: Az érmékről továbbra sincs sok fingom, de ha az aranyhoz hasonlítod akkor az azért elég szar.
Arany vs sp500:
https://www.longtermtrends.net/stocks-v ... omparison/
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2023. július 13., csütörtök 12:19
Ez vilagos, de jon es leszaroz valamit, amit nem is irtam. Csak biztos tenyleg olyan magasan ul, hogy nem latja a kis betuimet, amit irok.Dupla D írta:Bár én még nagyon a tanulási fázisban vagyok befektetések terén, de röviden annyi, hogy hozott ugyan az arany pénzt, de nem eleget. Kvázi az infláció mértékben hozott, míg egy részvényalap, mint az 500 legnagyobb amerikai cég részvényeit gyűjtő SP500 sokkal többet hozott.Realista24 írta:
Miért szar?
Hosszútávon évi átlagban durván 9%-ot hoz az SP500, arany ennek jó, ha a felét.
És itt a lényeg a hosszútáv. Minimum 10, de inkább 20 év.
HozzászólásSzerző: Dupla D » 2023. július 13., csütörtök 12:17
Bár én még nagyon a tanulási fázisban vagyok befektetések terén, de röviden annyi, hogy hozott ugyan az arany pénzt, de nem eleget. Kvázi az infláció mértékben hozott, míg egy részvényalap, mint az 500 legnagyobb amerikai cég részvényeit gyűjtő SP500 sokkal többet hozott.Realista24 írta:Miért szar?Halfkey írta: Az érmékről továbbra sincs sok fingom, de ha az aranyhoz hasonlítod akkor az azért elég szar.
Arany vs sp500:
https://www.longtermtrends.net/stocks-v ... omparison/
HozzászólásSzerző: node » 2023. július 13., csütörtök 11:57
Ha már így megszólítottál, noha én csak Halfkey-t próbáltam védeni (bár valószínűleg nincsen rá szüksége). Itt a közönség úgy laikus (pénzügyi témában), hogy nehezen belőhető, mi az a háttértudás, amit adottnak feltételezhetsz. Különösen akkor, ha rendelkezel egy közgáz diplomával, és/vagy magad is aktívan foglalkozol befektetésekkel.zsuninnyo írta:Amit nem tudsz egy laikusnak egyszeruen es erthetoen elmagyarazni, azt tulajdonkeppen te sem erted.node írta: Egyszerűen nehéz egy komplex témát teljesen laikusoknak egy-egy fórumbejegyzés formájában, tömören, de egyúttal érthetően elmagyarázni.
HozzászólásSzerző: Realista24 » 2023. július 13., csütörtök 11:45
Miért szar?Halfkey írta: Az érmékről továbbra sincs sok fingom, de ha az aranyhoz hasonlítod akkor az azért elég szar.
Arany vs sp500:
https://www.longtermtrends.net/stocks-v ... omparison/
Jelenlévő fórumozók: 19 regisztrált és 0 vendég
© 2011-2022 Madridom.hu | Médiaajánlat | Adatvédelem