ANDS írta:
A barca 2 egymást követő szezonban búcsúzott a bl - től a csoportkör végén, és ugyanezen szezonok során sikerült kiesni az Európa ligából is.
A Real ugyanebben a két szezonban nyert egy bl trófeát, meg eljutott a bl- ben a legjobb 4 közé. Becsmérled a Real 2:5- ös eredményét a Pool ellen, az Anfield roadon, ahol a barca 4:0- ra kikapott.
A lényeg ennyi, emiatt bölcsebb hallgatni! Nem kellemes, de ez a rideg valóság!
Bízom benne, hogy lesz ez majd jobb is, és a nemzetközi porondon is érünk el vállalhatóbb eredményeket, de az utóbbi pár évet nem rakhatjuk ki a vitrinbe (a trófeákat se...), míg nálatok tényleg van mit felmutatni, nyilván büszkék vagytok rá, az lenne a furcsa, ha nem így tennétek! Örülök a megnyert bajnokságnak, de világosan látszik, hogy ez még egy ingatag lábakon álló csapat, bőven van mit dolgozni!
Én gratulálok nektek minden elnyert trófeához, közben kicsit remélem, hogy nem sok sikerélményetek lesz a közeljövőben, ellentétben a Barcaval!

És mielőtt valaki le nem csapja a magas labdát: nem az okozna örömet, ha ti sorban buknátok, hanem az, ha mi nyernénk!