Football Manager
Re: Football Manager
Basingstoke - 2013/2014 - Skrill South (VI.)
Végéhez ért első FM14-es szezonom az angol hatodosztályban. Kemény szezon volt, szoros küzdelem, végül az utolsó bajnokin dőlt el a bajnoki cím kérdése.
Játékos statok
A bajnoki cím mellett elértük a klub történelmének legnagyobb kupasikerét, az FA Kupa 3. köréig mentünk ahol a Middlesbrough ejtett ki minket.
A csapatból mindössze hárman tudtak hetes fölötti átlagot hozni, ami azért sokat elmond a tudásukról. Ráadásul érdekesek ezek a játékosok, mert egész szezonban very lighton volt a tréning, mégis mindig elégedetlenek voltak, azt mondták, hogy túl megerőltető.
Blake mindenképpen kiemelendő, nagy szezont futott. Megnyerte a szezon legjobb játékosának járó díjat is a bronzcipő mellett.
Valószínűleg túl sokan nem maradnak az ötödosztályra, úgyhogy a nyár csapatépítéssel fog telni.

accel: "vidal, kondogbia, pogba, casemiro? mind a négyen 180 fölött vannak jóval."
R24: "Vidal 35-40, Kondogbia 10-15, Pogba 25, Casemiro 6 misi.
Vagy félreértek valamit?"

R24: "Vidal 35-40, Kondogbia 10-15, Pogba 25, Casemiro 6 misi.
Vagy félreértek valamit?"
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 10000
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Football Manager
nem tudtok valami jó trükköt arra, hogy hogyan essek ki 1-1 sorozatból úgy, hogy ne kelljen direkt megveretni magam?
angliában például a liga kupa (sőt, már az fa kupa is) csak akadályozza a bajnoki és bl szereplésem sikerességét, a board-ot sem igazán izgatja, főleg a ligakupa.
a keretem nem elég bő a 3-4 frontos harchoz, meg mindig megszívom valami sérüléssel is.
ha más nem, marad az, ami eddig, hogy kitolom a fakót valami bohóc felállással és elveretem magam ilyen harmadosztályú csapatok ellen.
csak ezt keserű szájízzel teszem, nem szokásom direkt veszíteni.

- oroszisti
- Hozzászólások: 783
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 18:54
- Kedvenc játékosaid: Raúl,
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, EgriFC
Re: Football Manager
Srácok aki "megvette " és működik minden az eltudná küldeni nekem az oldal linkjét PÜ-ben
Danilo--Woodgate---Heinze—-Drenthe
-----Gravesen-Gago-Khedira---
Hazard---------------------------Faubert
----------------Jovic------------------
-----Gravesen-Gago-Khedira---
Hazard---------------------------Faubert
----------------Jovic------------------
Re: Football Manager
Nevetségesek ezek a Liverpooliak.
Már 2 gólt kaptam abból hogy Mignolet kirúgása alig ment ki a 16oson kívülről, nyíl egyenesen a csatárhoz adja, kaptam egy olyat hogy Agger visszapaszolja a labdát, Mignolet meg meg elvetődik random és elgurul mellette a ladba...
De ami az utolsó csepp a pohárban, ami miatt megírom ezt a kommentet, hogy Allen 25 méterről random hazaíveli, át Mignolet feje fejett és a kapufáról bepattan. Persze hogy a saját kapunk fickát lövi ki, az ellenfél kapuját méterekkel kerüljük. Meg vagyok áldva ezekkel az idiótákkal
Már 2 gólt kaptam abból hogy Mignolet kirúgása alig ment ki a 16oson kívülről, nyíl egyenesen a csatárhoz adja, kaptam egy olyat hogy Agger visszapaszolja a labdát, Mignolet meg meg elvetődik random és elgurul mellette a ladba...
De ami az utolsó csepp a pohárban, ami miatt megírom ezt a kommentet, hogy Allen 25 méterről random hazaíveli, át Mignolet feje fejett és a kapufáról bepattan. Persze hogy a saját kapunk fickát lövi ki, az ellenfél kapuját méterekkel kerüljük. Meg vagyok áldva ezekkel az idiótákkal
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 10000
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Football Manager
Grat, nekem kínszenvedés volt az első évem úgyhogy előrőllkezdtem az egészet úgy ahogy van, meglátjuk mire megyek másodszorrakelemen.istvan írta:Befejezte a liverpoollal a 2. Évemet. Bajnokság & bl győzelemmel!
- ikelemen5
- Hozzászólások: 3255
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Football Manager
Befejezte a liverpoollal a 2. Évemet. Bajnokság & bl győzelemmel! Utána lemondtam a posztrol majd egy évig nem kért fel senki aztán az espanyol..most kezdődik a felkeszules. 2016 van..Gansot most hoztam el a Sao paulobol 850k-ert
Képekkel jövök
“I don’t trust fish.They breathe water…..that’s crazy.”
-
TéOeM
- Hozzászólások: 405
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 11:20
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Roberto Carlos, Modric, Varane, Essien, Ibrahimovic, Yaya Toure, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kemecse
Re: Football Manager
A magyar válogatotthoz tudtok mondani valami épkézláb taktikát, amivel lenne esélyem kijutni egy világeseményre?
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Football Manager
Fú,most esett le,hogy rosszat idéztem.Ferencváros írta:Remélem mostmár jó lesz:Marci77 írta: Nem lehetne hogy mashova rakd fel a kepeket?Telorol nem latom pedig megnyitja az oldalt
Tabella
Németh Márió
A nálam válogatott játékos
Többi ghánai:
1
2
3
4
EL első kör
kelemen.istvan-et akartam
De ezt is megnéztem akkor már,és itt látom is.
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- Ferencváros
- Hozzászólások: 1273
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:58
- Kedvenc csapatod: Ferencváros, Nashville, Magyar válogatott
Re: Football Manager
Remélem mostmár jó lesz:Marci77 írta: Nem lehetne hogy mashova rakd fel a kepeket?Telorol nem latom pedig megnyitja az oldalt
Tabella
Németh Márió
A nálam válogatott játékos
Többi ghánai:
1
2
3
4
EL első kör
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Football Manager
Nem lehetne hogy mashova rakd fel a kepeket?Ferencváros írta:FM 14 egy meccs erejéig letesztelve.
Fradival kezdtem egyet, és nagyon tetszik, hogy több hangsúlyt fektettek a magyar focira.
Az U21es csapat tele van mindenkivel, Marcinaskó, Csilus, Popgeorgiev stb. illetve a taktikai utasításnál is egyből azt ajánlja, amit a Fradi is használ.
Meccsmotor sokkal élethűbb. Egy meccset játszottam eddig, 5-3-ra vertem a második csapatot.
Ami nem tetszik, hogy nem sok pénzt kapok igazolásra, illetve a magyar játékosok kicsit le vannak húzva. Mindenki. elég szerény képességek.
Ettől függetlenül nekem tetszik a játék. Majd írok egy kis beszámolót, ha valakit érdekel.
Ez a Fradi még csak egy kis próbálgatás lesz, ha belejövök, akkor kezdek egyet a Millwall-Tottenham-Dortmund trióból valakivel.
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- ikelemen5
- Hozzászólások: 3255
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Football Manager
Befejeztem az első évemet a pool kispadján. Annyira,hogy már 2014 októberében járok. Elöljáróban annyit,hogy úgy néz ki a 2. évem sikeresebb lesz,mint az előző.
Eleinte próbálkoztam egy 5-3-2 es felállás,mivel azt hittem,hogy van 3-4 jó középhátvédem..és ez így jó lesz. Tévedtem,ami akkor lett világos számomra,mikor kikaptam a MU-Spurs duótól,úgy hogy momentumom nem volt a meccsen. Az elején különösen nehéz mivel nincs Suarez a 7. körig.
Időbe telt,míg rájöttem,hogy a kedves Lucas Leiva kisisten játékosom csak akkor kap 6 feletti osztályzatot,ha RGA-ba játszatom
Ott viszont nagy tanár az úriember!
Végül ezzela taktikval(játékosokat itt nem kell nézni) eljutottam,oda a Chelsea meccsig,hogy a saját kezembe volt a sorsom,hogy bajnok leszek-e..ezután jött 3 döntetlen,így be kellett érnem a2. helyezéssel, ami jobb mint vártam de azért na
Tabella
első éves jövés-menés
szezon első fele
szezon második fele
2. éves
2. éves mérkőzések eddig.
taktikám
jenenlegi állás
Kérdezz-Felelek
Demes úr elnézését kérem a késésért
Eleinte próbálkoztam egy 5-3-2 es felállás,mivel azt hittem,hogy van 3-4 jó középhátvédem..és ez így jó lesz. Tévedtem,ami akkor lett világos számomra,mikor kikaptam a MU-Spurs duótól,úgy hogy momentumom nem volt a meccsen. Az elején különösen nehéz mivel nincs Suarez a 7. körig.
Végül ezzela taktikval(játékosokat itt nem kell nézni) eljutottam,oda a Chelsea meccsig,hogy a saját kezembe volt a sorsom,hogy bajnok leszek-e..ezután jött 3 döntetlen,így be kellett érnem a2. helyezéssel, ami jobb mint vártam de azért na
Tabella
első éves jövés-menés
szezon első fele
szezon második fele
2. éves
2. éves mérkőzések eddig.
taktikám
jenenlegi állás
Kérdezz-Felelek
Demes úr elnézését kérem a késésért
“I don’t trust fish.They breathe water…..that’s crazy.”
Re: Football Manager
csak aggódikIkerCasillas írta:Hát, nekem Zidane általában meccsenként minden játékosnál javasolja, hogy cseréljük le mert kapott egy rúgást, szóval nem tudom.Toti írta:fm14-ben ezek a másodedzős meccs közbeni belepofázások hasznosak amúgy?mármint érdemes rá hallgatni?
- IkerCasillas
- Hozzászólások: 504
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 11:17
- Kedvenc játékosaid: IC
- Kedvenc csapatod: RMCF
Re: Football Manager
Hát, nekem Zidane általában meccsenként minden játékosnál javasolja, hogy cseréljük le mert kapott egy rúgást, szóval nem tudom.Toti írta:fm14-ben ezek a másodedzős meccs közbeni belepofázások hasznosak amúgy?mármint érdemes rá hallgatni?
Re: Football Manager
fm14-ben ezek a másodedzős meccs közbeni belepofázások hasznosak amúgy?
mármint érdemes rá hallgatni?
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
- Ferencváros
- Hozzászólások: 1273
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:58
- Kedvenc csapatod: Ferencváros, Nashville, Magyar válogatott
Re: Football Manager
Nos,befejeztem az első évemet a Haladással.
Csak a lényeget mutatnám: Tabella
Ha nem kaptam volna ennyi gólt, nagyon büszke lennék magamra..viszont én lőttem a legtöbbet a bajnokságba.
Nagy kedvencem lett Németh Márió: Kép
Ez a srác pedig csak a vége felé játszott nálam, de bemutatkozhatott a kezeim alatt a válogatottba: Kép
Sok ghánai játékost igazoltam, mert rohadt jók, nézzünk róluk képeket:
1
2
3
4
Illetve jön majd még két ghánai, és jött két 15 éves francia középpályás, mindketten már bemutatkoztak a csapatba, méghozzá EL meccsen. Apropó EL, itt az első forduló:
Első kör
Második körben a Jabloneccel játszok majd.
Ott már remélhetőleg az újonnan igazolt kapusom játszik. A Jenából igazoltam.
Nyáron csatlakozott még Ignjatovic, és Kálnoki-Kis, továbbá egy jobbszélső a Leverkusen második csapatából.
Jól elcsesztem ezt a fiatal, magyar csapatot. Mostmár tele külföldiekkel
Guzmicsot elvitte a Dundee United.Rózsát pedig viszi a Videoton, Devecseri iránt érdeklődik a Fradi meg a Loki.

Miután lényegében, megszünt a csapat utasítás, ezért megszünt, azt fogja target man-nek használni akinek az a szerepköre a játékos utasításoknál.Az a beállítás,hogy a csapat kit használjon target man-nek az eltűnt a játékból?
Nekem is a legnagyobb gondom a helyzet kihasználás, illetve, ha ember hátrányba kerülök, onnantól kezdve semmi esélyem sincsen. Továbbá fogalmam sincs hogy tudom beállítani, hogy a középpályások kiugrassák a támadókat vagy a támadók egymást.
- ikelemen5
- Hozzászólások: 3255
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Football Manager
Az a beállítás,hogy a csapat kit használjon target man-nek az eltűnt a játékból?
“I don’t trust fish.They breathe water…..that’s crazy.”
- Boky
- Hozzászólások: 1561
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:44
- Kedvenc játékosaid: Modric
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Football Manager
én úgy kezdtem h eladtam 30ért a MUnak, szóval ilyenek velem nem történnekDemes írta:28 forduló után, 5pontal vagyunk lemaradva a Barca mögött, jön a hazai El Clasico, kötelező győzelem.
90perc után 0-0, jön a 3 perc hosszabbítás. 92:25, szöglettel jön a Barca, sikerül kifejelni, Maria inditja szélen Benzemát, aki leviszi kb az alapvonalig, majd visszapasszolja a 16 oson kívülre az érkező embereknek.
És ki az a hidegvérű legenda, a fórum kedvence, minden katalán drukker réme, aki 92:45nél, döntő helyzetben, kapásból elvállalja a 18 méterről kívülről?
Az biztos, hogy nem hibázott
Rég volt ilyen jó meccsem, ilyenekért érdemes játszani
Jólvan, remélem is hogy most se leszek egyedül.Poolal kezdtem..majd jövök
de ha nem tudtam volna eladni is max. a castillában lenne
Re: Football Manager
28 forduló után, 5pontal vagyunk lemaradva a Barca mögött, jön a hazai El Clasico, kötelező győzelem.
90perc után 0-0, jön a 3 perc hosszabbítás. 92:25, szöglettel jön a Barca, sikerül kifejelni, Maria inditja szélen Benzemát, aki leviszi kb az alapvonalig, majd visszapasszolja a 16 oson kívülre az érkező embereknek.
És ki az a hidegvérű legenda, a fórum kedvence, minden katalán drukker réme, aki 92:45nél, döntő helyzetben, kapásból elvállalja a 18 méterről kívülről?
Az biztos, hogy nem hibázott
Rég volt ilyen jó meccsem, ilyenekért érdemes játszani
90perc után 0-0, jön a 3 perc hosszabbítás. 92:25, szöglettel jön a Barca, sikerül kifejelni, Maria inditja szélen Benzemát, aki leviszi kb az alapvonalig, majd visszapasszolja a 16 oson kívülre az érkező embereknek.
És ki az a hidegvérű legenda, a fórum kedvence, minden katalán drukker réme, aki 92:45nél, döntő helyzetben, kapásból elvállalja a 18 méterről kívülről?
Az biztos, hogy nem hibázott
Rég volt ilyen jó meccsem, ilyenekért érdemes játszani
Jólvan, remélem is hogy most se leszek egyedül.Poolal kezdtem..majd jövök
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég