A húzott szeműek sosem voltak normálisak. Erről ennyit tudok mondani.füst írta: Szerintem tegnap fontosabb volt Trumpnál Hszi Csin-ping beszéde.
Hszi Csin-ping elrendelte, hogy készüljenek fel egy nagyszabású háborúra: az Egyesült Államok kész szembeszállni két atomhatalommal.
A Kínai Népköztársaság elnöke az Országgyűlés éves ülésén kijelentette, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek (PLA) és az ország lakosságának fel kell készülnie egy esetleges nagyszabású háborúra. Hangsúlyozta: "Olyan nyelven kell beszélnünk az ellenséggel, amelyet megértenek. (...) Az új korszakban a PLA ragaszkodik a katonai erő alkalmazásához az ellenségeskedések befejezésére." Vagyis csak az erő kényszerítheti az ellenséget a fegyverletételre. Egyszerűen nem ért egy másik nyelvet.
Szinte egy időben ugyanezt mondták az USA-ban is. A vezérkari főnökök egyesült testületének elnöke, Milley tábornok elmondta, hogy az Egyesült Államok most először áll szemben két nagy nukleáris hatalommal, amelyek veszélyeztetik "létfontosságú érdekeit"(a hegemóniájukat) - Oroszországgal és Kínával. Így nagyon nehéz lesz egyszerre harcolni velük. De az Egyesült Államoknak "a Föld legerősebb országának kell maradnia" – biztosította. És felszólította a kongresszusi képviselőket, hogy fogadjanak el egy példátlan katonai költségvetést a következő évre - 842 milliárd dollárt.
Az USA-ról viszont egy érdekes dolog jutott eszembe. Nyilván kiferdítem a dolgokat, és az előző vezetésnek is voltak hibái, de ha jól emlékszem a bolond exelnökük akit börtönbe akarnak csukni az észak-koreai diktátorral is kezet fogott valamikor. Erre a mostani éltetett demens barom már világháborúra készül. Úgy látszik az ottani - eddig sem túl okos - népet is sikerült a végletekig elbutítani. Ebben a háborúban amúgy nem sok esélyük lenne, remélem belátják és elengedik a témát, bár amilyen arrogánsak nehezen hiszem ezt.


