Ők szidják a Mclarent és a Williamsth3x0r írta: Nem azt mondom, tettek erte az elmult evekben, de kicsit divat lett a Ferrarit mindenert szidni. Uj csapatvezeto van, aki mar elkezdte cserelgetni az embereket, de nem lesznek egyik naprol a masikra teljesen profin mukodo csapat. Na de mit mondjanak a Mclaren szurkolok? Vagy a Williams, akik 5 eve folyamatosan tok utolsok. (iden mintha lenne egy kis feny)


Ha úgy van szoktam védeni a Ferrarit, de ha 9 csapat tud a szabályoknak megfelelő és megfelelően működő alkatrészt gyártani akkor nem a szabály a rossz. Leírtam már lentebb is, senki (legalábbis én nem) nem várt csodát ez a pár hónap alatt, illetve az új csapatfőnök sem tud ennyi idő alatt mindent megoldani.
Egyébként (bár ez igaz a Mclarenre és a Williamsre is nagyjából) a Ferrari az egyik legnagyobb hagyományú csapat, akik elég sokáig külön privilégiumokat élveztek az F1-en belül (a Liberty ezeket elvette ,ha jól tudom). Ezért szerintem reális egy picit többet várni a csapattól. Nem feltétlen abban, hogy minden évben nyerjen meg mindent, de azért ne kövessenek el amatör hibákat.
A madriddal kapcsolatban is szoktunk kritikát megfogalmazni, és itt is magasan vannak az elvárások, még olyan években is amikor a keret nem fetétlen alkalmas papíron nagyobb sikerekre. De még akkor is elvárjuk (akár jogosan akár nem), hogy ne csináljünk hülyét magunkból. Persze azért néha megesik
