A jelenség amiről beszélsz Csabi a Hazánkba szakadt távolfiacsababarca írta:Na de nem is ezekről az emberekről beszélek.BlancoMark írta:
Oké vágom, hogy a két hónappal ironizáltál, de egyébként meglepően gyorsan tud kialakulni az a probléma, hogy bizonyos fogalmak előbb jutnak eszedbe az idegennyelven (amit többet használsz), mint magyarul. Főleg, hogy ebben a globalizált világban mindig mindent angolul látsz. Én már több mint 4 éve költöztem el otthonról, és sajnos ez a jelenség sokszor előfordul. Az asszony nem magyar, a helyi barátaim sem, így körülbelül 95-5 arányban használom a két nyelvet (otthoniakkal leginkább chatelek, azt sem túl gyakran).
Viszont még így sincsen akcentusom amikor magyarul beszélek, de sokszor érzem már, hogy kicsit máshogy formálom a magyar szavakat mint régen. Szerintem ez valahol az izmoktól is függ az arcban/szájban, mert teljesen más a hangképzés két különböző nyelven. Valamint az is számít, hogy milyen angolt beszélsz. Egy észak-amerikában élő ember sokkal hamarabb fog akcentussal beszélni az amerikai angol jellegzetessége miatt (nagyon nyitott hangképzés), míg a brit angol (zártabb) hangképzése közelebb áll a magyarhoz.
Meg néha még írásban veszem észre (például itt a fórumon), hogy írok valami bődületes nagy faszságot nyelvtanilag, és elsőre az agyam abszolút nem realizálja ezt. Sokadik olvasásra észreveszem, de azért régen ez nem így volt. Vagy csak öregszem.![]()
Teljesen ki lehet hallani, ha valaki rájátszik a kamuakcentusra, meg ki az aki tényleg így beszél.
Vagy ki az aki "divatból" használ kifejezéseket, ki az akinek már tényleg ez az első gondolata. (idegennyelv eleve módosít a gondolatokon, fogalomrendszeren is)
Nem ironizáltam a két hónappal, én 7 évig 3 hónapot kint voltam, ismerem a jelenséget, és még ismert példát is hoztam rá:D
De hozhattam volna unokatesómat, aki hazajött 2 hónap gyerekfelügyelet után, és már törte a magyart, meg nem találta a szavakat...borzalmas idegesítő volt. (persze mindannyian tudtuk, hogy rájátszik, mert amikor már komolyabban ment a beszélgetés, elhagyta ezeket)
4 év nyilván hosszabb idő, nem is rólatok beszéltem, szerintem mindenki találkozott már a jelenséggel, amiről írtam.
És velük nincs is semmi baj:)ANDS írta:
És vannak olyanok, mint a 90 éves nagybátyám, aki 1956- ban ment ki New York-ba 24 éves korában.
1980 körül hazajött, kb. így beszélt. Mondta is, hogy beszélgettek otthon a szintén magyar feleségével erről a témáról, és
úgy érzi, angolul még nem tud, magyarul már nem tud…
Ne hasonlítsuk ezt a szitut a "nyaraló" majmokhoz, akik aztán ezzel próbálnak menőzni.
OFF
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3907
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
-
Norbi90
- Hozzászólások: 261
- Csatlakozott: 2020. szeptember 9., szerda 9:48
- Kedvenc játékosaid: SR4
- Kedvenc csapatod: RMA
Re: OFF
ezt én is észrevettem magamon, nálam beszédben sem megy már úgy a fogalmazás. túl sokat hadoválok németül szerintem.irasban sincs mar olyan fogalmazo keszsegem, mint regebben.
foleg a mondatokban a szavak sorrendjet illetoen.
sékenespressssóóoo legyen veletek.
- csababarca
- Hozzászólások: 4629
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: OFF
Na de nem is ezekről az emberekről beszélek.BlancoMark írta:
Oké vágom, hogy a két hónappal ironizáltál, de egyébként meglepően gyorsan tud kialakulni az a probléma, hogy bizonyos fogalmak előbb jutnak eszedbe az idegennyelven (amit többet használsz), mint magyarul. Főleg, hogy ebben a globalizált világban mindig mindent angolul látsz. Én már több mint 4 éve költöztem el otthonról, és sajnos ez a jelenség sokszor előfordul. Az asszony nem magyar, a helyi barátaim sem, így körülbelül 95-5 arányban használom a két nyelvet (otthoniakkal leginkább chatelek, azt sem túl gyakran).
Viszont még így sincsen akcentusom amikor magyarul beszélek, de sokszor érzem már, hogy kicsit máshogy formálom a magyar szavakat mint régen. Szerintem ez valahol az izmoktól is függ az arcban/szájban, mert teljesen más a hangképzés két különböző nyelven. Valamint az is számít, hogy milyen angolt beszélsz. Egy észak-amerikában élő ember sokkal hamarabb fog akcentussal beszélni az amerikai angol jellegzetessége miatt (nagyon nyitott hangképzés), míg a brit angol (zártabb) hangképzése közelebb áll a magyarhoz.
Meg néha még írásban veszem észre (például itt a fórumon), hogy írok valami bődületes nagy faszságot nyelvtanilag, és elsőre az agyam abszolút nem realizálja ezt. Sokadik olvasásra észreveszem, de azért régen ez nem így volt. Vagy csak öregszem.![]()
Teljesen ki lehet hallani, ha valaki rájátszik a kamuakcentusra, meg ki az aki tényleg így beszél.
Vagy ki az aki "divatból" használ kifejezéseket, ki az akinek már tényleg ez az első gondolata. (idegennyelv eleve módosít a gondolatokon, fogalomrendszeren is)
Nem ironizáltam a két hónappal, én 7 évig 3 hónapot kint voltam, ismerem a jelenséget, és még ismert példát is hoztam rá:D
De hozhattam volna unokatesómat, aki hazajött 2 hónap gyerekfelügyelet után, és már törte a magyart, meg nem találta a szavakat...borzalmas idegesítő volt. (persze mindannyian tudtuk, hogy rájátszik, mert amikor már komolyabban ment a beszélgetés, elhagyta ezeket)
4 év nyilván hosszabb idő, nem is rólatok beszéltem, szerintem mindenki találkozott már a jelenséggel, amiről írtam.
És velük nincs is semmi baj:)ANDS írta:
És vannak olyanok, mint a 90 éves nagybátyám, aki 1956- ban ment ki New York-ba 24 éves korában.
1980 körül hazajött, kb. így beszélt. Mondta is, hogy beszélgettek otthon a szintén magyar feleségével erről a témáról, és
úgy érzi, angolul még nem tud, magyarul már nem tud…
Ne hasonlítsuk ezt a szitut a "nyaraló" majmokhoz, akik aztán ezzel próbálnak menőzni.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
- BlancoMark
- Hozzászólások: 6630
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: OFF
Oké vágom, hogy a két hónappal ironizáltál, de egyébként meglepően gyorsan tud kialakulni az a probléma, hogy bizonyos fogalmak előbb jutnak eszedbe az idegennyelven (amit többet használsz), mint magyarul. Főleg, hogy ebben a globalizált világban mindig mindent angolul látsz. Én már több mint 4 éve költöztem el otthonról, és sajnos ez a jelenség sokszor előfordul. Az asszony nem magyar, a helyi barátaim sem, így körülbelül 95-5 arányban használom a két nyelvet (otthoniakkal leginkább chatelek, azt sem túl gyakran).csababarca írta: Vannak olyan emberek, akik kimennek két hónapra külföldre, és akkor már hazajőve nyomatják a kamu akcentust, youknow, hogy hát ott mennyire más az élet, byetheway, stb.
Meg a jajj, hogy is van ez magyarul??? ez a kedvencem ilyenkor![]()
Hosszú Katinkára emlékszem, kint volt amcsiban 2 hónapja, adott magyarul interjút, és törte a magyart![]()
Na ez most nem shutter esete, vannak szavak amik már beleívódtak a magyarba, és kb nincs is normális megfelelője ennek.
Lásd amerikai foci kifejezései, Minden héten háborút érdemes megnézni, olyanokat mondanak a szinkronban, hogy sírsz![]()
Viszont még így sincsen akcentusom amikor magyarul beszélek, de sokszor érzem már, hogy kicsit máshogy formálom a magyar szavakat mint régen. Szerintem ez valahol az izmoktól is függ az arcban/szájban, mert teljesen más a hangképzés két különböző nyelven. Valamint az is számít, hogy milyen angolt beszélsz. Egy észak-amerikában élő ember sokkal hamarabb fog akcentussal beszélni az amerikai angol jellegzetessége miatt (nagyon nyitott hangképzés), míg a brit angol (zártabb) hangképzése közelebb áll a magyarhoz.
Meg néha még írásban veszem észre (például itt a fórumon), hogy írok valami bődületes nagy faszságot nyelvtanilag, és elsőre az agyam abszolút nem realizálja ezt. Sokadik olvasásra észreveszem, de azért régen ez nem így volt. Vagy csak öregszem.
- lordgabi
- Hozzászólások: 6805
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 0:56
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Puskás, CR, R9, RC, Zidane, Casillas, Ramos, Marcelo, Guti, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kárpátalja/Budapest
Re: OFF
Inkább focizni gyertek vasárnap, kell még kb. 5 ember.

Ex-szerkesztő.
2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!

2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69435
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Azert ez a honap kommentje eddigPipita írta:nem hiszem, azt írta, intelligensek.ziro4vr írta: Biztos nagyon megsértődnek ha kiderül hogy nem követed őket. De gondolom én is benne vagyok.![]()
![]()
![]()
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Pipita
- Hozzászólások: 3514
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 12:32
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Zidane, Guti, Iker, Higuaín, Marcelo, Bale
- Kedvenc csapatod: Real, Leeds
Re: OFF
nem hiszem, azt írta, intelligensek.ziro4vr írta: Biztos nagyon megsértődnek ha kiderül hogy nem követed őket. De gondolom én is benne vagyok.![]()
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 10000
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: OFF
nekem forditva van, pont az a bajom, hogy beszedben nem vettem fel angol akcentust, meg mindig tipikus kelet europai akcentusom van, szoval azert emiatt esetenkent ketszer kell elmondani dolgokat.
viszont az biztos, hogy romlik az ember beszelokeje es fogalmazasmodja az anyanyelven, ha mar kevesbe hasznalja.
na nem 2 honap utan, de pl en lassan 7 ev alatt kb 80-20 aranyban beszelek angolul (utobbi 2 evben 90-10 inkabb) es nagyon sokszor belezavarodok a magyarba, irasban sincs mar olyan fogalmazo keszsegem, mint regebben.
foleg a mondatokban a szavak sorrendjet illetoen.
persze ezeket is embere valogatja, van, akinek ez nem gond, de en az utobbi evekben mar tapasztaltam eszreveheto romlast.
vannak olyan magyar szavak, amiket evek ota nem irtam le es nem mondtam ki magyarul, de angolul 400x, igy tudat alatt sokszor az jut eloszor eszembe.
olyan ember nincs, akinek maga az iraskepe vagy szohasznalata szurna a szemem, nagyon max hehe vagy dzsi gyogyszere mikor elgurul.

nem akarok senkit megbantani, de konkretan ezeknek az embereknek szerintem unalmasak, erdektelenek a hozzaszolasai, meg ha majd mind intelligens is amugy.Írd már le, hogy legyen tényleges "balhé",
olyan ember nincs, akinek maga az iraskepe vagy szohasznalata szurna a szemem, nagyon max hehe vagy dzsi gyogyszere mikor elgurul.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19091
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: OFF
de. sok a köcsög meg a nyomorult balfasz.kierkegaard írta: jó sok frusztrációval éled az életedet. Nem szokott zavarni?;d
thereisonly1ronaldo
- csababarca
- Hozzászólások: 4629
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: OFF
Mindkettő, legjobb amikor a kettő együtt működik:D Márpedig általában így van, fúú rengeteg ilyet ismerek, mivel én is jártam ki, és nyomták ezt azok a féle picsák, akikről hehe is megemlékezettHalfkey írta:
Most kifejezés vagy akcentus?
A kifejezésekkel szerintem nincs gond, van hogy kifejezőbb egy más nyelv mint a magyar. De lehet nekem ez azért normális mert bilinguális családban nőttem fel, ahol váltva használtuk és mai napig használjuk mondaton belül a kifejezéseket.
Az akcentus az más, az szerintem is "ciki", biztos hogy nem a szájad állt rá 2 hónap alatt hogy hülyén mondj valamit.
A kifejezések használata kevésbé zavar, a kamuakcentus felvétele sokkal jobban. (lásd azt az idióta sékeneszpresszós csajt)
Meg mondom, a legklasszikabb, mikor "jajj ez hogy is van magyarul"? Mert volt kint 2 hónapot valahol, vagy egyet...
Jah amúgy mondom, a kifejezés nem zavar, én is használok, mivel én is otthon angolul beszélek már 5 éve barátnő miatt, de azért ki tudod érezni, ha valaki azt hiszi ez menő, és azért használja, vagy ténylegesen erre állt rá az agya, mint pl nálatok.
Csak erről a diskurzusról eszembe jutottak ezek a kellemetlenkedő emberek.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
-
kierkegaard
- Hozzászólások: 1820
- Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59
Re: OFF
jó sok frusztrációval éled az életedet. Nem szokott zavarni?;d
Re: OFF
Aranyos hogy kinézted hehéből hogy szóba állnak vele nők
Persze hogy csak hallja a plázában, mikor megy kikapcsolódásképpen csorgatni a nyálát a fehérnemű boltba.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19091
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: OFF
nem ismerkedek, ezt hallom uton utfelen, plázában (nyilvan hol mashol), videokban ezt hallom, mindegyik igy beszel
ez a műkörmös/kozmetikus/influenszer/kurva réteg, a baj csak, hogy szinte ma már csak ilyenek szaladgalnak mindenfele
ez a műkörmös/kozmetikus/influenszer/kurva réteg, a baj csak, hogy szinte ma már csak ilyenek szaladgalnak mindenfele
thereisonly1ronaldo
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69435
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Fura helyeken ismerkedhetszhehetheoriginal írta: lol, akcentus, a sok hülye picsa manapság konkretan magyarul beszelni nem tud, összes e betűt á-nak mondják, nám?, ténylág? tudod tá, jajj ná már, olyan bolond vagy tá....![]()
![]()
![]()
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19091
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: OFF
lol, akcentus, a sok hülye picsa manapság konkretan magyarul beszelni nem tud, összes e betűt á-nak mondják, nám?, ténylág? tudod tá, jajj ná már, olyan bolond vagy tá....
thereisonly1ronaldo
Re: OFF
Most kifejezés vagy akcentus?csababarca írta: Vannak olyan emberek, akik kimennek két hónapra külföldre, és akkor már hazajőve nyomatják a kamu akcentust, youknow, hogy hát ott mennyire más az élet, byetheway, stb.
Meg a jajj, hogy is van ez magyarul??? ez a kedvencem ilyenkor![]()
A kifejezésekkel szerintem nincs gond, van hogy kifejezőbb egy más nyelv mint a magyar. De lehet nekem ez azért normális mert bilinguális családban nőttem fel, ahol váltva használtuk és mai napig használjuk mondaton belül a kifejezéseket.
Az akcentus az más, az szerintem is "ciki", biztos hogy nem a szájad állt rá 2 hónap alatt hogy hülyén mondj valamit.
- M1Ö
- Hozzászólások: 5853
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Írd már le, hogy legyen tényleges "balhé", ne csak ilyen komolytalan, hogy néha beírsz 1-2 angol szót is a mondandódba!'shutterisland írta: nekem is van 4-5 forumozo, nem neveznem meg oket, akiket instant skipelek,
Akkor The Raven Croaks-ot meg Cringebait-et ne nézzetek! A Bandi meg a Bálna folyamatosan ezt csinálják. Amúgy meg jó tartalmakat készítenek.csababarca írta:Meg a jajj, hogy is van ez magyarul???
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: OFF
Twitteren megy nagyot a fiatalok koreben, hogy minden masodik szo a mondatban angol. Rettento irritalo amugy.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 13 regisztrált és 0 vendég