Mint belsős engedjétek meg, hogy hozzászóljak a témához.
Konkrétabb dolgokat nem lehet megosztani itt sem veletek, tekintettel a nyomozás állására. Összesen annyit mondhatok, hogy az áldozat nem hibázott az intézkedés közben, sőt úgymond ártalmatlanná tette az elkövetőt. Összesen azt nem mérte fel helyesen, hogy milyen helyen van, ebből adódott a probléma. Ami a videókon látható, arról mi is beszéltünk a mai napon. A menekülő elkövetőre lőni hiba volt, ezt hamarabb kellett volna megtenni, de mivel olyan helyen voltak -lépcsőház- ez sem volt kivitelezhető.
Amit még hozzászólnék kiserik kommentjére reagálva:
A motozás, amiről ti beszéltek, az egy testüregekre kiterjedő vizsgálat, orvos végzi el azt. Határozatot hoz a nyomozó hatóság/ügyészség általában annak végrehajtásáról. Sürgős esetben halaszthatatlan eljárási cselekményként határozat nélkül jegyzőkönyvezés mellett végzi a kényszerintézkedést.
Az utcai rendőr ruházat, csomag és jármű átvizsgálást hajthat végre az intézkedés alá vont személyekkel szemben. Ezt a rendőrségi törvény alapján akár egy igazoltatás, fokozott ellenőrzés során is végrehajthatja. Nem szükséges hozzá semmilyen határozat, csak az igazoltatás célját kell közölni szóban az intézkedés alá vont személlyel. Tehát valamilyen szinten van joga megnézni, hogy mi van nálad.
Lehet ACAB-ozni meg aberráltozni engem ezek után. Már korábban is kaptam itt hideget-meleget, szeretem ezt a munkát.