Emellett, illetve ez után állítólag a rajongók épp ezt hiányolták belőle. a szerelmi szálat!wZoLee7 írta: Gondoltam mivel mostanában nagyon nincs mit nézni meglesem a Wednesday-t, ha már annyi jót hallani és olvasni róla. Semmit nem vártam, sőt mivel netflix még annyit sem.Az eredeti Addams family nekem telejsen kimaradt. Kb tudtam a karaktereket, láttam képeket, itt-ott pár perc részlet de ennyi. Nekem tetszett. Azért is írtam ezt spoilerbe, még ha nem is kokrétan az, hogy ha valaki hozzám hasonlóan úgy ül neki, hogy semmit nem tud a világról, a a megnézése közben ismerje meg.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Szerencsére hamar túlugortak azon a részen hogy különleges képességő diákokat gyűjtenek be egy suliba aminek sejtelmes igazgatója van. Az új diák mindenben szuper és a múltja kisérti. Komolyan azt hittem egy Harry Potter remake-et nézek. Inkább a nyomozós rész uralta a sorozatot, adtak épp elég teret a mellék karaktereknek, nem toltak túl szerelmi vonalakat sem.



Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!na és persze a leszbikus szerelmi szálat a Wednesday és szobatársa között.
És szeretnék, ha ez a 2.évadban meg is történne

cikk itt
remélem a készítőknek eszük ágában sincsen erre elvinni a storyt.