Hát azért nem, annyira átvette már a technika mindennek a szerepét, hogy ha valamit nem tudnak a mai fiatalok, akkor egyből internet, google, google maps stb. Teljesen kihaltak a klasszikus információforrások, csak az internet maradt. Ki használ manapság pl nyomtatott térképet? Vagy kéziszótárt akármilyen nyelvhez.h.csabi írta: Tipik boomer hozzáállás, 20 éve a te generációdról is ugyanezt mondták

Politika
Re: Politika
Re: Politika
Tipik boomer hozzáállás, 20 éve a te generációdról is ugyanezt mondtákrikko írta: Anno reggel elmentünk otthonról és egész nap az erdőben voltunk, este hazaértünk, kaja , játék , stb.
Most meg ha nem adsz egy okostelefont a sok okostojásnak, akkor a szomszédos utcából nem talál haza.
Rettentően magasak az igényeik a mai fiataloknak, mindemellett a tudásuk köszönő viszonyban sincs az elvárásaikkal. Tisztelet a ritka kivételnek, mert találkoztam már olyan fiatallal is, akinek nem a buli, a yolo volt az első , hanem értelmes ember módján tudott érvelni és cselekedni.

- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17787
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Politika
Nem kell jatszanod a ven nyuggert.
Az vagy.
Plane az mutatja, hogy egy kisgyerek annyira be volt szarva toled, hogy ez a ven fajansz vajon nyomban kibassza vagy behuzza a klozetra szopatni, hogy sokkot kapott egy szimpla kv-geptol
Az vagy.
Plane az mutatja, hogy egy kisgyerek annyira be volt szarva toled, hogy ez a ven fajansz vajon nyomban kibassza vagy behuzza a klozetra szopatni, hogy sokkot kapott egy szimpla kv-geptol

thereisonly1ronaldo
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25350
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Nem a konkrét tevékenység a lényeg, hanem nem kérdezett meg senkit, nem próbálta meg, csak ott állt, aztán visszaült a helyére.
És ez a fajta életképtelenség szomorú, anno mi se úgy születtünk hogy tudtuk hogy kell kicserénli egy villanykörtét vagy befizetni egy csekket csak hogy triviális példákat hozzak, de szánk volt meg szemünk. Na de nem akarok vén nyuggert játszani, szomorú és nevetséges is egyben.

Nem illik.
-
- Hozzászólások: 1351
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Politika
Anno reggel elmentünk otthonról és egész nap az erdőben voltunk, este hazaértünk, kaja , játék , stb.
Most meg ha nem adsz egy okostelefont a sok okostojásnak, akkor a szomszédos utcából nem talál haza.
Rettentően magasak az igényeik a mai fiataloknak, mindemellett a tudásuk köszönő viszonyban sincs az elvárásaikkal. Tisztelet a ritka kivételnek, mert találkoztam már olyan fiatallal is, akinek nem a buli, a yolo volt az első , hanem értelmes ember módján tudott érvelni és cselekedni.
Most meg ha nem adsz egy okostelefont a sok okostojásnak, akkor a szomszédos utcából nem talál haza.
Rettentően magasak az igényeik a mai fiataloknak, mindemellett a tudásuk köszönő viszonyban sincs az elvárásaikkal. Tisztelet a ritka kivételnek, mert találkoztam már olyan fiatallal is, akinek nem a buli, a yolo volt az első , hanem értelmes ember módján tudott érvelni és cselekedni.
Re: Politika
Szerintem nem is a kavefőzesen van a hangsuly, ezek diplomas bölcsész, közgazdasz professzorok nem találja fel magat?? Hat nem tenyleg, ismerős talalkoztam en is ilyenekkelrashidm írta:Az gáz, ha én sem tudok?ziro4vr írta: De volt akinek egy kv főzés is gondot okozott, nem tudta hogy kell.![]()
![]()
Bár én sosem kávézok, nem volt haszna megtanulni.
A nespresso-s az megy azért.
![]()
-
- Hozzászólások: 4692
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 22:43
- Kedvenc játékosaid: Alba, Busi, Alves... ja nem
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Az gáz, ha én sem tudok?ziro4vr írta: De volt akinek egy kv főzés is gondot okozott, nem tudta hogy kell.![]()

Re: Politika
Meg egyetemista voltam, nyaranta lenyomtunk az itteni "ercével" szezonokat a vidamparkban gepkezelokent orankent 450ft-ert. Napi 10 ora melo, egy 20perces meg egy 10 perces szunettel. Az volt am az elet, ha fosba dolgoztam magam, megkerestem akar havi 100at is. De kurvara utaltam. Meg is osztottam mindenkivel, hogy na ez peldaul kurvaszar. Mondjuk a 10 oras napon szopas utan nem volt energiam elkolteni a penzem (akkor vettem egy doboz cigit meg reggelit, azt ledolgoztam 4 ora alatt, a tobbi mar profit volt!), szoval tudtam sporolni!Halfkey írta:Igazából ez a szokásos torzítás az embereknek. Látják a 10% nagyon jót, mert ez van megosztva haverok által, social mediaban, madridomon (:D) és nekik is ez kell, a kevesebb már nem is jó. Mert lehet pályakezdõként 800kt is kapni - csak az az emberek kis százaléka.hehetheoriginal írta: persze, mert palyakezdokent a 800bruttot akarjak es varjak el, alomvilag meg gecipor jósághabbal

- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17787
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Politika
Az nalam abszolut pozitiv, ha valaki eleteben sosem itta azt a fullegeszsegtelen drog szartziro4vr írta: De volt akinek egy kv főzés is gondot okozott, nem tudta hogy kell.![]()

Attol fugg, mi a cél, melyiket akarod megenni, megbaszni es felesegul venniszar kaja, ronda nők és shutter, jó dealnek tűnt.![]()

meg is erkeztunk, mar mennek is az antiszemita beszolasokEgy jó Spurs mez kell még rád Kane névvel és állampolgárságit is kapsz.![]()

thereisonly1ronaldo
-
- Hozzászólások: 1206
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 19:26
- Kedvenc játékosaid: Raul, Zidane, Benzema, CR7,
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
2007-Ben jöttem ki mallorcara,úgy volt,hogy kezdhetek egy német vállalkozónál de persze akkor jótt a válság(festő a szakmám de úgy láttam, hogy itt univerzálisnak kell lennem) nem volt a szakmába meló így elmentem ipari mosodába kb egy évre… majd visszatértem az építő iparba és most saját vállakozások van 2 emberrel! De hozzáteszem,hogy mo-n is jól kerestem anno de kellett a. Változás
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Politika
Profilképed alapján (mert ugye valszeg az te vagyziro4vr írta: pedig nagyon vártam, szar kaja, ronda nők és shutter, jó dealnek tűnt.![]()

2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25350
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Azt nem tudom, de hogy több hülyeséget beszél az biztos.rikko írta: Meg fogsz lepődni, de shutter így látatlanban jobb party ,.mint az angol nők 99% -a![]()

Nem illik.
-
- Hozzászólások: 1351
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Politika
ziro4vr írta: Igazából nem csak a fizu igény más, a hozzáállás is. Multi, BP, jönnek a friss pályakezdők, odaültetem magam mellé betanításkor, jön laptop, toll, füzet nélkül, merthogy ő csak nézi meg megjegyzi. Közben azért pár üzi megy messengeren meg megnézi a tinder értesítést.De volt akinek egy kv főzés is gondot okozott, nem tudta hogy kell.
![]()
Nyilván van kivétel, de annyira gyakorlatlan, életképtelen emberek másznak ki a felsőoktatásból, hogy elépesztő. És ez még nem a legalja, 5 év múlva mi lesz.
Btw én úgy volt megyek ki Londonba, aztán a válság meg a lokális cég helyzete miatt maradok még, pedig nagyon vártam, szar kaja, ronda nők és shutter, jó dealnek tűnt.![]()
Meg fogsz lepődni, de shutter így látatlanban jobb party ,.mint az angol nők 99% -a

- ziro4vr
- Hozzászólások: 25350
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Igazából nem csak a fizu igény más, a hozzáállás is. Multi, BP, jönnek a friss pályakezdők, odaültetem magam mellé betanításkor, jön laptop, toll, füzet nélkül, merthogy ő csak nézi meg megjegyzi. Közben azért pár üzi megy messengeren meg megnézi a tinder értesítést.
De volt akinek egy kv főzés is gondot okozott, nem tudta hogy kell.
Nyilván van kivétel, de annyira gyakorlatlan, életképtelen emberek másznak ki a felsőoktatásból, hogy elépesztő. És ez még nem a legalja, 5 év múlva mi lesz.
Btw én úgy volt megyek ki Londonba, aztán a válság meg a lokális cég helyzete miatt maradok még, pedig nagyon vártam, szar kaja, ronda nők és shutter, jó dealnek tűnt.

Igazából ez a szokásos torzítás az embereknek. Látják a 10% nagyon jót, mert ez van megosztva haverok által, social mediaban, madridomon (:D) és nekik is ez kell, a kevesebb már nem is jó. Mert lehet pályakezdõként 800kt is kapni - csak az az emberek kis százaléka.hehetheoriginal írta:persze, mert palyakezdokent a 800bruttot akarjak es varjak el, alomvilag meg gecipor jósághabbalSokszor nem is értem a mai fiatalokat. Sírnak, hogy nincs megfelelő munka..
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17787
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Politika
persze, mert palyakezdokent a 800bruttot akarjak es varjak el, alomvilag meg gecipor jósághabbalSokszor nem is értem a mai fiatalokat. Sírnak, hogy nincs megfelelő munka..
thereisonly1ronaldo
-
- Hozzászólások: 1351
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Politika
Halfkey írta:Ez lehet 2003-ban így volt, de ma nincs így egyébként - ami persze világgazdasági jelenség, nem Magyarország érdeme.Anno még 2003-ban otthon kerestem munkát, eszem ágában sem volt külföldön élni, dolgozni. Aztán pofán vert a magyar realitás, hogy friss diplomásoknak nincs jövője...
Egyik ügyfél világ egyik legnagyobb cége, annyira nem találnak gazdasági poziba való juniort, a még nem végzett hallgatókat kell megkörnyékezni. Múlt héten hívtak meg vendégelőadónak egyetemre HR képzés. Megkérdeztem a 20 srácot, ki kapott már proaktívan (jelentkezés nélkül) üzenetet álláslehetőségről. Mindegyik feltette a kezét. Nem feltétlen mindenki a szakmában helyezkedik el (pl bölcsész ember nyelv szakon szinte biztos SSC-be megy és nem bölcsészkedni), de a végzettségek nagyon nagy részéért most iszonyat a harc a céges oldalon azért hogy értelmes, dolgozni képes pályakezdőket fel tudjanak venni.
Bruttó 5-700 körüli pályakezdő fizukról beszélünk egyébként, hozzátenném, és nem IT-ról van szó vagy hiperszuper mérnökről.
Manapság természetesen már más a helyzet. Sokszor nem is értem a mai fiatalokat. Sírnak, hogy nincs megfelelő munka.... Miről beszélnek ??? Ha nekem lett volna ennyi és ilyen lehetőségem...
Rettentően más volt a 2000-es évek eleje.
Otthon nekem 90 bruttót akartak adni épületgépész mérnöki diplomára...
Írországban a farmon heti 400 eurót kaptam pár nappal később. Az építkezésen pedig 600-700-at hetente bejelentett melóval. Igaz az élet is drágább volt és most is az. Én a mai napig azt mondom , ha otthon ad nekem melót ami fizet 1M-et zsebbe heti 5 nappal 40 órában, akkor fogom a családot és megyek haza. Na jó legyen napi 10 óra , nem gond az sem.
Sajnos ilyent Pesten is ritkán , vidéken pedig egyáltalán nem találsz. Hacsak nem melózol 220-250 órát ( építőiparról beszélünk).
Volt egy ajánlatom nyáron Paksra középvezetői pozícióra az atomerőműhöz. Aztán jött a fizu mégis mennyi , stb. Elmondtam, hogy én mire gondolok. Ők is , aztán abban maradtunk, hogy ők tovább keresik a balekot én pedig maradok idekint.
- realmadrid95
- Hozzászólások: 4221
- Csatlakozott: 2022. augusztus 17., szerda 21:31
- Kedvenc játékosaid: Guti, Xabi, Pepe, Marcelo, Güler, Asencio
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
En csak egy egyszeru festo-komuves vagyok(nem nagykepusegbol de szerintem az orszagban az egyik legjobb), aki konyit a villany es a vizszereleshez, acsmunkakhoz. Vert pisalva osszejon a havi 600-700 ezer, gerincservvel, rossz terdszalagokkal. Lehet mazohista vagyok, de en szeretem csinalni. Persze kulfoldon a haromszorosat is megkaphatnam, rengeteg ajanlatot kaptam mar, de itt a csalad,(leginkabb a legjobb baratom, az edesapam, aki vegstadiumban levo rakban szenved.)
Re: Politika
Ez lehet 2003-ban így volt, de ma nincs így egyébként - ami persze világgazdasági jelenség, nem Magyarország érdeme.Anno még 2003-ban otthon kerestem munkát, eszem ágában sem volt külföldön élni, dolgozni. Aztán pofán vert a magyar realitás, hogy friss diplomásoknak nincs jövője...
Egyik ügyfél világ egyik legnagyobb cége, annyira nem találnak gazdasági poziba való juniort, a még nem végzett hallgatókat kell megkörnyékezni. Múlt héten hívtak meg vendégelőadónak egyetemre HR képzés. Megkérdeztem a 20 srácot, ki kapott már proaktívan (jelentkezés nélkül) üzenetet álláslehetőségről. Mindegyik feltette a kezét. Nem feltétlen mindenki a szakmában helyezkedik el (pl bölcsész ember nyelv szakon szinte biztos SSC-be megy és nem bölcsészkedni), de a végzettségek nagyon nagy részéért most iszonyat a harc a céges oldalon azért hogy értelmes, dolgozni képes pályakezdőket fel tudjanak venni.
Bruttó 5-700 körüli pályakezdő fizukról beszélünk egyébként, hozzátenném, és nem IT-ról van szó vagy hiperszuper mérnökről.
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 10000
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Politika
elhiszem, hogy igy van, de mivel nem sok epiteszmernokot vagy szoftverfejlesztot ismerek szemelyesen, aki kiment, de annal tobb konyhai kisegitot, gyari-raktari munkast, szobatakaritot, epitoipari melost, igy nyilvan ez alapjan van ilyen ralatasom.
nyilvan bizonyos szint felett mar meg van agyazva az embernek kulfoldon is, foleg 2022-ben.
nyilvan bizonyos szint felett mar meg van agyazva az embernek kulfoldon is, foleg 2022-ben.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 11 regisztrált és 0 vendég