kiserik írta:
Kicsit utánaolvastam azoknak, amik itt elhangzottak tegnap. Kicsit, mert rohadtul nincs rá időm, így szívesen veszek forrásokat a témában. A megálapításom, hogy Konteós Laci ezekhez képest kutya fasza

Kb ott tartunk, hogy az USA pénzeli Muskot, hogy Musk abból pénzelje az USÁt, hogy kormányokat döntsön meg neki a lítiumért, aztán a lítiumot nem is onnan szerzi be és éppen saját bányát készül nyitni az USAban.
Azért nem onnan szerzi be a lítiumot, mert onnan nem tudta… Bolívia beintett USA-nak, és Kínával illetve Oroszországgal kötött lítium-kitermelési partnerséget. Magyarán USA-nak és Musknak is érdeke volt a puccs, utóbbi pedig ezt pofátlanul az emberek tudomására is adta. Nem mintha USA egyáltalán próbálna vagy bármikor próbált volna titkot csinálni abból, hogy az államuk de facto plutokrácia, és a milliárdosok közvetlen hatalmat gyakorolnak az államműködésben. A Wikileaks szivárgások vagy éppen az Operation Condor után mondjuk nem is lenne túl sok értelme.
kiserik írta:
Lesajnált (államilag támogatott

) technológia: egyrészt az országok támogatni szokták a munkahely teremtő cégeket. Forrásokkal, adókedvezményekkel, stb. Ne menjünk messzire a GM 51 milliárd dolláros segélyt kapott az USA-tól, hogy ne menjen csődbe
Munkahelyteremtés céljával alacsony kockázatú vállalatokat szokás támogatni. A Tesla esetén USA a technológiai potenciálba fektetett be, azt remélve, hogy ez majd megtérül azáltal, hogy korán vezető pozícióba kerülnek az elektromos autók terén, emiatt is vállaltak részesedést a veszteségben, de nem a nyereségben. Évtizedek óta csinálják, nemcsak ők, de rengeteg másik ország is. A GM, Chrysler vagy a Morgan Stanley a too big to fail esete volt.
Ebben az üzletben például Musk ténylegesen kulcsfigura volt azzal, hogy őt is meggyőzte a koncepció, és gyorsan bevásárolta magát a vállalatba.
kiserik írta:
Kinevetett technológia: például a présgépek. Például a felhőből updatelt autók (a szakma által alulméretezettnek tartott fékek problémáját megoldották szoftveresen a felhőből). És én ide sorolom a vezetés támogató rendszert is, de ehhez még idő kell.
A Tesla-féle ADAS/Autopilot eredetileg egy sima Mobileye implementáció volt, amit számos más gyártó is használt/használ, így nem értem, hogy hogyan lettek volna kiröhögve érte, ha nem is ők csináltak először komoly üzletet belőle.
kiserik írta:
Önvezetés: sok megközelítése van. Az egyik, amit a google is csinál/csinált (megmég páran, mert ez az egyszerűbb), hogy egy betanított területen tudnak önvezetni az autók. PL az emlegetett Waymo. A másik, hogy az autó mindenhol, minden körülmények között tudjon önvezetni. Ez sokkal nehezebb. A Tesla ezt az utat választotta és talán ennek lenne nagyobb értelme szerintem is. Ezt a vitát az idő fogja eldönteni.
Ilyen mission-critical rendszereknél én alapvetően a redundanciát tartom szerencsésebbnek, ezt csinálja a Mobileye FSD megoldása is, ami képes pusztán valós idejű inputok alapján is vezetni, de ha elérhető a területen részletes mapping, akkor a többletinformációt is hasznosítani tudja.
Amit a Tesla nagyon jól csinál szerintem, az a csomag amit kínálnak, az nagyon egyben van, minden hibája ellenére. Feltéve ha valakinek nincsenek kiütései az elektromos autóktól. Nálam is az opciók között szerepel, mint következő vásárlás, annak ellenére hogy Muskot gyűlölöm. Mivel nem az individuális vásárlásokon vagy bojkottokon múlik egy milliárdos sorsa, így ez a faktor pont nem érdekel.
kiserik írta:
A legnagyobb érdekeség az volt, hogy itt páran felvázoltátok, hogy amúgy sem csináltak semmit, mert K&F meg know how meg a tököm tudja milyen tanulmányok alapján könnyű. Gyakorlatilag ezen elv alapján soha senki nem csinált semmi érdemlegeset, mert azt már egy korábbi ""felfedezés"" megalapozta.
Dehogynem csináltak, csak te speciel túlhype-olod. Ezen elv alapján is sokan csináltak sok mindent, csak itt kb. egy kevésbé korrupt és egyelőre normálisabb Boeinget húzol fel ultrainnovátor szintre, mert van egy karizmatikus CEO-ja.
kiserik írta:
Emellett csak azt nem értem, hogy maradjunk a példánál, ha a NASA mindent tudott, és még a pénz is rajtuk keresztül ment a SpaceX-hez, akkor miért volt Muskra szükség?
Nem konkrétan Muskra volt szükség, hanem egy magánszereplőre a piacon, jó mérnökökkel. Amúgy ha belegondolnál először abba, amit leírsz, akkor sok esetben egyből beugrana rá a válasz.
A NASA akarta folytatni a DC-X(A) projektet, de el lettek vágva a szükséges pénztől, és alapvetően sem egy fuvarozócég. Az alacsony Föld körüli pályára szállítmányozásra jelentős lett a piaci igény, így a NASA-nak pénzügyileg logikus döntés volt megtolni egy ilyen projektet, miután a szerződött vállalatnak is megéri, hiszen számukra is profitképes, így a költség a NASA és a szerződött fél (SpaceX) számára is alacsonyabb volt.
Plusz a NASA már évtizedek óta nagyon jól tudja, hogy az önálló projekteket az amerikai kongresszus jelentős mértékben a haveri cégek kitömésére használja, például az SLS-be önállóan kellett belefogniuk a szokásos korrupt beszállítókkal, annak ellenére hogy a SpaceX-szel jóval sikeresebb és hatékonyabb volt az együttműködésük. Bármilyen józan ember szívesebben látott volna az SLS helyett egy NASA-SpaceX super-heavy rakétaprogramot. A NASA-nak is megérte volna, és a SpaceX-nek is. Hogy egy klasszikust idézzek, az SLS egy "fucking disgrace", de ez benne van sajnos míg vállalatok delegálnak politikusokat.
Látod, nem vagyok SpaceX-hater, egyszerűen a helyén kezelem őket, és nem építek senki köré személyi kultuszt, mint egy tizenéves kiscsaj.