HozzászólásSzerző: node » 2022. október 27., csütörtök 23:14
Akkor egy kis saját élmény. 3 gyerek, mostanra mind iskolás korúak (a legidősebb hatosztályos gimibe jár, de ebből a szempontból mindegy):
- fővárosi óvoda, legidősebb gyerek: 4 év alatt (évvesztes volt) 9 (!) óvónője volt. Szerencsére a dajka egy tündéri hölgy volt, aki végig ezzel a csoporttal volt, a fiam is imádta. A 9 óvónőből 2-3 volt értékelhető, a többi között volt gyerekbántalmazó smasszertől a simán szerencsétlenig minden;
- vidéki óvoda, legkisebb gyerek: neki talán csak 4 óvónője volt. A legutóbbi éppen a pszichiátrián van, teljesen megbomlott elmével (nem vicc).
Az, ami a magyar óvodákban zajlik, totál katasztrófa. Valamiért egészen addig, amíg nem szembesültem velük, illetve a rendszerrel a gyermekeim révén, az óvópedagógusokról egész pozitív kép élt bennem. Nyilván tisztelet a kivételnek meg egyéb blabla, de az egyetemi tanár - középiskolai tanár - felső tagozatos tanár - alsó tagozatos tanár - óvópedagógus kontinuumon nem csak az változik, milyen korú gyerekekkel foglalkoznak.
Egy ideális világban az óvoda és különösen az iskola a társadalom legnagyobb esélye arra, hogy megalapozzon egy közös értékrendet, segítse az esélytelenebbeket, hozzáférhetővé tegye a valódi tudást stb. generációk számára. A felkészült, hivatástudattal és karizmával rendelkező pedagógusok - különösen, ha a rendszer nem lehetleníti el őket teljesen - elképesztő hatással tudnak lenni a gyerekekre. És igenis tudnak nevelni, modellt kínálni, sorsokat (pozitívan) átfordítani. De egy jó "iparos" is rengeteget adhat.
A testi fenyítés vagy durva, hatalmi fölényből táplálkozó megalázás pedig mindig a tehetetlenség jele. Szülőként az ember időnként él vele, mert esendőek vagyunk, de tanárként elfogadhatatlan. Ha nem vagy képes tiszteletet ébreszteni egy rakás 8 éves gyerekben tanárként, akkor ideje pályát módosítani.
