kiserik írta:
Az, hogy valaki szerint nem jó dolog az nem feltétlenül azt jelenti, hogy érzékeny és zavarja a kis lelkét a lefelé nyíl. Engem például az zavar, hogy ha csak nyilazunk, akkor megszűnik a kommunikáció. Ha én elmondom a véleményem és neked ez nem tetszik, neked más a véleményed, akkor mond el te is. Beszélgessünk, érveljünk, vitázzunk (bár manapság ezek is kihalóban vannak, érvekkel alátámasztani a mondandót nem szokás, csak kijelenteni, hogy nekem van igazam...). Persze sokkal egyszerűbb, trendibb nyomni egy nyilat, csak ez nem jó irányba vezet. Szerintem.
Egyrészt abból indulsz ki hogy írás helyett downvoteol valaki. Szerintem meg az emberek nagy része főleg kussolás helyett csinálja, szóval egyel több vélemény nyilvánítás, mint a semmi.
Másrészt számomra az is továbbra is fontos szempont amit alább írtam: ha mégis poszt helyett dönt valaki a nyíl mellett, az valószínűleg olyan poszt is lenne. Egy szinte semmi mondandójú poszt miért hiányzik neked, mivel jobb az, mintha nyíl lenne?