Természetesen túlzás és természetesen ez csak a saját véleményem. Többféle elektromos autót készítenek. Az egyik, hogy kiveszik a belsőégésű motort, beteszik a villanymotort, majd valahová bepréselnek akksikat is. Ez az egész egy tákolás, annyit is ér. A másik, hogy megvan az elektromos platform, alváz+akksi+motor, majd rátésznek egy olyan kasznit, amiben minden a belsőégésű tudást viszi tovább. Egyszerűen nem tudnak/akarnak elvonatkoztatni az eddigi jól bevált szokásoktól, így elavult, korszerűtlen, fölöslegesen túlkomplikált megoldásokat alkalmaznak. Emellett ott a technológiai lemaradás, hogy az informatikairól ne is beszéljünk. A végére hagyom a töltőhálózatot, ami jelenleg szintén egy sarkallatos pontja a villanyautózásnak. Rengeteg olyan cikk születik, ahol azt mutatják be, hogy mennyire élhetetlen, kényelmetlen a villanyautózás a töltők miatt. Millió nem működő töltő, még több applikáció és cégenkénti fizetés, stb. Ezekben Tesla soha nem szerepel. Naphosszat lehetne sorolni ezeket, de sajnos jelenleg nincs olyan konkurencia, ami tudásban, hatékonyságban, szoftveresen, kényelemben (használhatóság szempontjából), átgondoltságban, szolgáltatásban felvenné a versenyt, pedig nekünk vásárlóknak ez nagyon kellene.Süti írta:Ezt azért kifejthetnéd, mert óriási túlzásnak érzem.kiserik írta: A többi csak szeretne elektromos autót gyártani, de baromira nem megy nekik és még jó pár évig nem is fog (nem tudnak szemléletet váltani).
OFF
Re: OFF
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
-
Tjacks
- Hozzászólások: 4417
- Csatlakozott: 2013. szeptember 10., kedd 14:43
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Robi Carlos, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Nah, elég korán elkezdődik úgy néz ki,ez még csak a kezdet. Az emberek szépen lassan rájönnek hogy ez fájni fog nekik anyagilag, így már nem is annyira fontos mi lesz Ukrajnával. Olcsó gáz jöjjön, ennyi kell.
Sokszor gondolkodom rajta hogy vajon biztos hogy a politikusokkal van-e baj, vagy az emberekkel. Ki formál kit?
https://index.hu/kulfold/2022/09/03/cse ... etr-fiala/
Nem ide akartam, hanem a politika topikba, bocsesz!

- _Bushido_
- Hozzászólások: 3067
- Csatlakozott: 2018. augusztus 8., szerda 19:57
- Kedvenc játékosaid: CR,Lebron
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, LA Lakers
- Kapcsolat:
Re: OFF
Egy WRX kék színben van Sopronban is, nagyon pöpec járgánynak tűnik.node írta:Egy WRX-et nem megjáratni télen, miután leesett a hó? Vétek!pergabor írta:
Igazán nincs mit. Extrém helyzetben jóformán csak a szerencse ment meg![]()
Igen, Impreza WRX![]()
![]()
Hajtani is tuti jó lehet.
Esetleg van valakinek ismertsége, ismerőse, rokona, akárkije a győri ügyészségen vagy a bíróságon? Ha van, szeretnék kérdezni valamit privátban.
Re: OFF
Ez igaz, de attól még azok nem fognak leszúrni 5000 ft-ért.zsuninnyo írta: A legtobb tolvaj es gyilkos erdekes modon Budapesten van a Kossuth teren.
Biztos hogy Somogyban is sok van, több embertől hallottam, de északkelet Magyarország az ország legelmaradottabb régiója elég régóta.Nika91127 írta: Arányaiban nem biztos. Én somogyi vagyok... Hát, ott is lassan az echte magyar lesz a kisebbség
- Nika91127
- Hozzászólások: 3743
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 21:50
- Kedvenc játékosaid: Guti, Marcelo,Valverde
Re: OFF
Arányaiban nem biztos. Én somogyi vagyok... Hát, ott is lassan az echte magyar lesz a kisebbségzsuninnyo írta:A legtobb tolvaj es gyilkos erdekes modon Budapesten van a Kossuth teren.Sierra írta: Jajj ne vegyétek már vérkomolyan amit a megyékről írtam.Amúgy se a természeti értékekre írtam, hanem a 100% cigány falukra meg kannibálokra, akikből sztem abban a 3 megyében van a legtöbb.
Re: OFF
A legtobb tolvaj es gyilkos erdekes modon Budapesten van a Kossuth teren.Sierra írta: Jajj ne vegyétek már vérkomolyan amit a megyékről írtam.Amúgy se a természeti értékekre írtam, hanem a 100% cigány falukra meg kannibálokra, akikből sztem abban a 3 megyében van a legtöbb.
Re: OFF
Jajj ne vegyétek már vérkomolyan amit a megyékről írtam.
Amúgy se a természeti értékekre írtam, hanem a 100% cigány falukra meg kannibálokra, akikből sztem abban a 3 megyében van a legtöbb.
- Süti
- Hozzászólások: 6061
- Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest/Győr
Re: OFF
Ezt azért kifejthetnéd, mert óriási túlzásnak érzem.kiserik írta: A többi csak szeretne elektromos autót gyártani, de baromira nem megy nekik és még jó pár évig nem is fog (nem tudnak szemléletet váltani).
Legends Never Die.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...
Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...
Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19077
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: OFF
Beszeltem vele, ők egy del nemetorszagi kört nyomnak, pl berlin fele vagy eszakabbra nem mennek, ha extrat fizetsz se.
thereisonly1ronaldo
- h3x0r
- Hozzászólások: 9919
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: OFF
Szolsz a becsuletes neppernekhehetheoriginal írta:ha már ez a téma, akkor onnan Mo-ra hogy hozol be autót?Amennyiben használt Teslát vennél és ténylegesen érdekel, akkor ajánlhatok privátban egy-két használtautó oldalt. Itt rengetek a céges, vagy privátlízing után eladó Tesla. A céges és lízingelt használtkocsik itt a legjobbak, mert itt keményen kötelezik a cégeket a szervízelésre és a céges kocsik szépen karban vannak tartva. Az utolsó 3db kocsim mind használt 2-3-4 éves céges volt és semmi bajom nem volt velük. Írj privátban ha tudok tippeket adni.
megbízol céget, mintha németbol hoznád? az gecidrága lesz.
vagy repcsi stockholmba es hazagurulsz vele? az se két fillér
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19077
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: OFF
ha már ez a téma, akkor onnan Mo-ra hogy hozol be autót?Amennyiben használt Teslát vennél és ténylegesen érdekel, akkor ajánlhatok privátban egy-két használtautó oldalt. Itt rengetek a céges, vagy privátlízing után eladó Tesla. A céges és lízingelt használtkocsik itt a legjobbak, mert itt keményen kötelezik a cégeket a szervízelésre és a céges kocsik szépen karban vannak tartva. Az utolsó 3db kocsim mind használt 2-3-4 éves céges volt és semmi bajom nem volt velük. Írj privátban ha tudok tippeket adni.
megbízol céget, mintha németbol hoznád? az gecidrága lesz.
vagy repcsi stockholmba es hazagurulsz vele? az se két fillér
thereisonly1ronaldo
- Steve
- Hozzászólások: 8479
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
- Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Ha valakinek megéri, akkor az jó. Számomra jelenleg sem az elektromos, sem a plug-in nem játszik. Nem hozná vissza az árát. Hiába a világ legdrágább benzinjét kell beletankolnom a kocsiba, jelenleg még továbbra is ez éri meg és van jobb helye a pénznek sajnos.kiserik írta:Ez így van, de azért jelenleg Európában több Model Y-t adnak el, mint Octaviát. Tavaly Model 3-at lehetett venni itthon 15 millióért, állami támogatással 13,5-ért. Az már azért baráti ár volt.Steve írta:
Erik, Teslát nem az átlag ember veszi sehol sem, azért maradjunk annyiban.Nem értem ezt az átlag emberekkel akarnak kifizettetni valamit dolgot. A töltőhálózat köszöni szépen jól van, fejlődik szépen.cart írta:
Lehet erdemesebb lenne elobb raeroltetni azokra az iparagakra a technologia kikiserletezesevel jaro koltsegeket akik jobban szennyeznek mint pl a hajo vagy a repulok, ahelyett hogy az atlagemberekkel probelnak kifizettetni. Ezen felul egyeb allami szintu vagy EU-s osztonzokrol se nagyon lehet hallani hogy valami hozzajarulast terveznenek az infrastrutura fejleszteshez hogy legyen hol tolteni az autokat meg hasonlok.
Raadasul ezek nem is lesznek hasznalhatoak nagyobb leptekben.
Amennyiben használt Teslát vennél és ténylegesen érdekel, akkor ajánlhatok privát üzenetben egy-két használtautó oldalt. Itt rengetek a céges, vagy privátlízing után eladó Tesla. A céges és lízingelt használtkocsik itt a legjobbak, mert itt keményen kötelezik a cégeket a szervízelésre és a céges kocsik szépen karban vannak tartva. Az utolsó 3db kocsim mind használt 2-3-4 éves céges volt és semmi bajom nem volt velük. Írj privátban ha tudok tippeket adni.Remélem Neked megéri majd és elégedett leszel.
“Mi jobban szerettük a labdát, mint a pénzt.” - Puskás Ferenc
Re: OFF
Ez így van, de azért jelenleg Európában több Model Y-t adnak el, mint Octaviát. Tavaly Model 3-at lehetett venni itthon 15 millióért, állami támogatással 13,5-ért. Az már azért baráti ár volt.Steve írta:
Erik, Teslát nem az átlag ember veszi sehol sem, azért maradjunk annyiban.
Nem értem ezt az átlag emberekkel akarnak kifizettetni valamit dolgot. A töltőhálózat köszöni szépen jól van, fejlődik szépen.cart írta:Lehet erdemesebb lenne elobb raeroltetni azokra az iparagakra a technologia kikiserletezesevel jaro koltsegeket akik jobban szennyeznek mint pl a hajo vagy a repulok, ahelyett hogy az atlagemberekkel probelnak kifizettetni. Ezen felul egyeb allami szintu vagy EU-s osztonzokrol se nagyon lehet hallani hogy valami hozzajarulast terveznenek az infrastrutura fejleszteshez hogy legyen hol tolteni az autokat meg hasonlok.kiserik írta: Baromi nehéz és érdekes téma. Csak az idő fogja eldönteni, hogy melyik irány marad majd fenn. Kb, mint az evolúció
Raadasul ezek nem is lesznek hasznalhatoak nagyobb leptekben.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
Re: OFF
Lehet erdemesebb lenne elobb raeroltetni azokra az iparagakra a technologia kikiserletezesevel jaro koltsegeket akik jobban szennyeznek mint pl a hajo vagy a repulok, ahelyett hogy az atlagemberekkel probelnak kifizettetni. Ezen felul egyeb allami szintu vagy EU-s osztonzokrol se nagyon lehet hallani hogy valami hozzajarulast terveznenek az infrastrutura fejleszteshez hogy legyen hol tolteni az autokat meg hasonlok.kiserik írta: Baromi nehéz és érdekes téma. Csak az idő fogja eldönteni, hogy melyik irány marad majd fenn. Kb, mint az evolúció
Raadasul ezek nem is lesznek hasznalhatoak nagyobb leptekben.
- Steve
- Hozzászólások: 8479
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
- Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Küldhetek privátban linkeket.
A használt 3éves T4-es V90-em pont fele annyi, mint az itteni használt 2éves Recharge V90-es..
Nyilván nem fogok dupla annyiért venni, úgy hogy Xhány évig benzinezhezek belőle…
Amúgy ha már elektromos, akkor olyan szempontból jobb a tisztán elektromos, hogy akkor “csak” az elektromos koponensei mennek tönkre.
A plug-in-nál dupla esélyed van a szívásra a benzines/dízeles motor és mellé az elektromos is.Hiába pl a mi családunk felhasználására a plug-in tökéletes lenne.Gyerekeket hurcolászni ide-oda elektromosan, kis táv időnként a melóba, kis táv vásárolni. Nagyobb kiruccanásokra néha ott lenne a benzinmotor..de rohadt drága, nem kell.
Erik, Teslát nem az átlag ember veszi sehol sem, azért maradjunk annyiban.
A használt 3éves T4-es V90-em pont fele annyi, mint az itteni használt 2éves Recharge V90-es..
Nyilván nem fogok dupla annyiért venni, úgy hogy Xhány évig benzinezhezek belőle…
Amúgy ha már elektromos, akkor olyan szempontból jobb a tisztán elektromos, hogy akkor “csak” az elektromos koponensei mennek tönkre.
A plug-in-nál dupla esélyed van a szívásra a benzines/dízeles motor és mellé az elektromos is.Hiába pl a mi családunk felhasználására a plug-in tökéletes lenne.Gyerekeket hurcolászni ide-oda elektromosan, kis táv időnként a melóba, kis táv vásárolni. Nagyobb kiruccanásokra néha ott lenne a benzinmotor..de rohadt drága, nem kell.
Erik, Teslát nem az átlag ember veszi sehol sem, azért maradjunk annyiban.
“Mi jobban szerettük a labdát, mint a pénzt.” - Puskás Ferenc
Re: OFF
Most rákukkantottam: itthon egy V90-es plug-in 25 milliónál kezdődik. A benzines (hybrid már ez is, de nem tölthető) 22,5 milliónál. Arról meg még nem beszéltem, hogy nálam 1 elektromos autógyár van. A többi csak szeretne elektromos autót gyártani, de baromira nem megy nekik és még jó pár évig nem is fog (nem tudnak szemléletet váltani).Steve írta: Erik, amúgy én támogatnám az elektromos kocsikat.
Az alábbi gondjaim vannak.
Egy hybrid Volvo V90 tökéletes lenne a felhasználásunkra. Tudnám tölteni itthon. Itthonról dolgozok. Így csak a gyerekek ide-oda furikázására kellene és a hétvégi kiruccanásokra. Viszont olyan drága, hogy 2full felszerelt benzinest veszek belőle..így innentől tárgytalan számomra.
A másik, hogy rávették itt a népeket az elektromos autókra és van akiknek 5-10x-es!!!! elektromos ára lett, főleg dél-svédországban. Itt van a világ legdrágább üzemanyagára, de számomra jelen pillanatban ígyis megéri.
Majd ha nem xopatnak a méreg drága kocsi árakkal és az elektromos árakkal, akkor szívesen váltok.
Nekem most jött el az idő, hogy váltsak. A jó kis Octavia dízel RS-em 8 éves lett és a 300.000 km-t nyaldossa. A szerelőm azt mondta, hogy lassan pénzt kell majd öntenem bele. Most még kb 4 millióért el tudom adni. 24-25 millió körül fog kijönni a Model Y (Németországból okosan). Évente üzemanyagon meg fogok spórolni 1,5-2 millió Forintot (asszony sokat megy). 5 év alatt kb ott fogok járni, mint ha most vennék egy 12 millós autót, az értéke viszont sokkal több lesz. Ha meg nem válik be, akkor pár évig plusszosan tudok még kiszállni belőle
Ui.: mint mondtam, szerintem elektromos autót ma csak a Tesla gyárt. Jóval túl vannak árazva az autóik, de minek adnák olcsóbban, ha nincs normális konkurencia. A ""nagy autógyárak"" meg csak azt látják, hogy ha betesznek egy kis akksit meg egy mosógép motort a benzinesbe, akkor a népek kinyitják a pénztárcájukat.
Ezért hozom fel általában a Teslát. Az akkuik lassan 100%-ban újrahasznosíthatóak. Mikor a degradáció olyan mértékű, hogy autóban már nem jó, akkor mennek a Powerwallokba (akksi napelemhez), aztán pedig újrahasznosítás.hehetheoriginal írta: hatalmas faszság és divat az elektromos autó. a mai formájában biztosan.
persze az emberek 90%-ának, aki ezeket a dobozformájú ocsmány mai autókat veszik, csak mert ez a trendi, es nem erdekli a vezetes, csak el akar jutni B-be, annak pont megfelelne, ha rendes hatótáv lenne végre, de én élesen ellene vagyok az egesz szarnak, mert ugye ezeket az akksikat is le kell gyartani valahogy.
aztan ezt a temerdek mai akksit, ami ilyen szar 250 km hatotavval, hova teszed, hova dobod ki, mikor jönnek majd a baszóbb akksik?
a problémám az, hogy a politika es persze ismét a pénz az úr, rákényszeritik az embert, hogy 2000fasztudjamennyitől nem lehet már belső égésű motoros autója, holott a porsche és páran még nem véletlenül nyomják a full szintetikus üzemanyagok fejlesztését, a jappánok a hidrogénes motyókat, stb stb, mind jobb megoldás (lesz) mint ez az elektromos balfaszkodás, ráadásul a szintetikus cucchoz ki se kell dobni a mostani autókat, szóval egyertelmuen az a legkörnyezetkimélobb. már akit ez a kornyezetvedelem dolog egyeni privat egy darab lakosként jobban erdekel, mint a 6 euros repjegyek vagy kinaból rendelheto 4 euroert barmi, pl engem egy v6, v8, neadjisten v12 hangja jobban feldob, aki szeret vezetni, nekem a vezetési élmény jó nagy százaléka az audio rész.
A szintetikus üzemanyag úgy néz ki egyelőre zsákutca, jobban szennyez, mint a hagyományos és a hidrogén sem áll jól a személyi közlekedés terén.
Baromi nehéz és érdekes téma. Csak az idő fogja eldönteni, hogy melyik irány marad majd fenn. Kb, mint az evolúció
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
- Steve
- Hozzászólások: 8479
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
- Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Ismerlek már, rá se merek kattintani. Beveszem az esti szívgyógyszert és a nyugtatómat utána esetleg.hehetheoriginal írta: bdsrstnt küldöm is nektek svédországba
https://www.youtube.com/watch?v=HlCeMFP ... l=TNTVideo
![]()
Szerk. Ilyenek jöhetnek
Erik nem fog Veled egyetérteni.
Júni-júli meleg volt..és még csak nem is havazott akkorRealista24 írta: [quote=Steve post_id=<a href="tel:1193929">1193929</a> time=<a href="tel:1662143853">1662143853</a> user_id=428]
[quote=hehetheoriginal post_id=<a href="tel:1193928">1193928</a> time=<a href="tel:1662143166">1662143166</a> user_id=6097]
akkor milyen globális felmelegedésről meg lakosságra politikával es marketinggel rákényszeritett balfasz elektromos autóról beszélünk itt?![]()
![]()
![]()
![]()
[/quote]
Plusz 10?
[/quote]
Btw Realistának aktuális időjárás jelentés.. Ránéztem a hőmérőre most kemény 4 fok.
Kell Veletek itt elmélkedni aztán pofán csap a valóság.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Steve 2022. szeptember 2., péntek 22:38-kor.
“Mi jobban szerettük a labdát, mint a pénzt.” - Puskás Ferenc
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19077
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: OFF
thereisonly1ronaldo
- Steve
- Hozzászólások: 8479
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
- Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Részben osztom a véleményedet. Számomra az akksi lebontása és annak kitermelése aggaszt továbbra is, az elmebeteg magas árak mellett.hehetheoriginal írta: hatalmas faszság és divat az elektromos autó. a mai formájában biztosan.
persze az emberek 90%-ának, aki ezeket a dobozformájú ocsmány mai autókat veszik, csak mert ez a trendi, es nem erdekli a vezetes, csak el akar jutni B-be, annak pont megfelelne, ha rendes hatótáv lenne végre, de én élesen ellene vagyok az egesz szarnak, mert ugye ezeket az akksikat is le kell gyartani valahogy.
aztan ezt a temerdek mai akksit, ami ilyen szar 250 km hatotavval, hova teszed, hova dobod ki, mikor jönnek majd a baszóbb akksik?
a problémám az, hogy a politika es persze ismét a pénz az úr, rákényszeritik az embert, hogy 2000fasztudjamennyitől nem lehet már belső égésű motoros autója, holott a porsche és páran még nem véletlenül nyomják a full szintetikus üzemanyagok fejlesztését, a jappánok a hidrogénes motyókat, stb stb, mind jobb megoldás (lesz) mint ez az elektromos balfaszkodás, ráadásul a szintetikus cucchoz ki se kell dobni a mostani autókat, szóval egyertelmuen az a legkörnyezetkimélobb. már akit ez a kornyezetvedelem dolog egyeni privat egy darab lakosként jobban erdekel, mint a 6 euros repjegyek vagy kinaból rendelheto 4 euroert barmi, pl engem egy v6, v8, neadjisten v12 hangja jobban feldob, aki szeret vezetni, nekem a vezetési élmény jó nagy százaléka az audio rész.
Amúgy én szívesen járulnék hozzá a légszennyezettség csökkentéséhez. Maga az elektromos kocsik vezetése szerintem azért bizonyos márkák esetén ad élményt.Nyilván nem egy V8-as hangját, de másfajta izgalmas élményt.
Tesla Model S-t vezettem, az qva jó volt. Ford Mustang Mach-e-t, az is piszok jó volt. De a KIA Ev6, amit vezettem is tökre bejött. Jól gyorsultak, csendesek voltak. Más fajta élmény, de kellenes volt a vezetésük.
De nyilván MÁS.
Számomra ami negatívum az akksik körüli mizéria és egyszerűen az az árazás ami vicc. A jelenlegi T4-es Volvo V90-emből 2darabot tudnék venni egy töltős V90 áráért majdnem..innentől számomra tárgytalan a történet.
“Mi jobban szerettük a labdát, mint a pénzt.” - Puskás Ferenc
- Steve
- Hozzászólások: 8479
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
- Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Itt a fővárosban és a nagyobb városokban az elektromos kocsik dominálnak már. A kertes házas részeken mindkét kocsi elektromos, a városban a vagy régi benzines, vagy kis elektromos…Már ha általánosítani kell.cart írta: Nem nagyon ertem, ott 1 kocsi van minden csaladban? Vagy ahol tobb van ott mind elektromos? Nyilvan hosszabb tavra a benzinessel kell menni, a varosban meg lehet az elektromosat hasznalni.
De rengetegen használnak csak tiszta elektromosat, ahol a családban nincs más alternatíva csak az elektromos.
Számomra ez előbb említettek miatt egyelőre ez nem opció. Ameddig anyagilag nem tudom motiválni az elektromos kocsi vásárlását, addig nem fogok váltani.
“Mi jobban szerettük a labdát, mint a pénzt.” - Puskás Ferenc
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég