Értékeld a legutóbbi meccset
- füst
- Hozzászólások: 3958
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Nem kell őt mosdatni, szép számmal voltak rossz döntései, és még hibái is. Csak ugye ezekkel együtt is egyvalamit nagyon tud, nyerni. A Real Madrid meg erről szól. Néhány év alatt lett a klub történetének második legsikeresebb edzője, ha nagyon hajtotta volna a dolgot, illetve nem indokolt a múlt idő, ha nagyon akarná, minden esélye meg lenne, hogy ő legyen a no.1.
Megannyi hibáját feledteti két istentelenül jó tulajdonsága, egyik hogy remekül sikerült a csapat formaidőzítése, így szépen jöttek a ligák, a másik pedig hogy a rangadókra úgy készítette fel a csapatát, hogy igen nagy arányba jött is a győzelem.
A BL-ben elődöntőnél nem igazán adta alább, a Barca meg már nyitotta is a száját a meccsek előtt. Nekem ennyi elég is, hiába van ott a másik serpenyőben hogy szomorú volt Öde, meg későn jöttek a cserék, meg ősszel sírva néztük a meccseket, meg tudom is én még mi. A tavasz mindig kárpótolt.

Kicsit elbeszélünk egymás mellett. Én ZZ mosdatásáról beszéltem a második korszakából. Pintust elüldözte. Ceballost elüldözte. Militaot majdnem elüldözte. Ode-t nem tudta használni, elüldözte (azért az Arsenalban egész használható játékos). A sztárigazolását nem tudta használni, motiválni. Vini Solari alatt jól játszott, majd ZZ alatt nem. Nem kapta meg azt a bizalmat, ami neki kell. Most Carlo alatt hirtelen megint jól játszik. Annyi változott, hogy megkapta a bizalmat.
Én nagyon tisztelem, elismerem ZZ-t, de a második érájában nagyon nem jöttek össze a dolgok. Azzal mosdatni meg, hogy nem volt kerete, egy vicc. Az bizony nagyrészt az ő sara volt.
Na de ez itt off.

Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3884
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Tanult kollégám szavaihoz nincs mit hozzátennem, egyedül arra térnék ki NAGY betűkkel, hogy akkor a 2 évvel ezelőtti (nembántomtovább,mertgalaisletiltkiserik írta:Hagyjuk már ezt a ZZ mosdatást.raul 4 ever írta: Simán lehet, hogy fullugyanez a kezdő lesz vasárnap is, aztán majd a félidőben ha már 0-2, vagy még 0-0 be lehet dobni valamelyik futós fiatalt..
Az biztos, hogy ez a jobbik eset, hogy van 17 játékos, akit gyak. bárki ellen fel lehet küldeni, mint ZZ alatt, amikor volt 10,5.
Védelem különbségek:
22/23: Alaba, Rudi, Vallejo, Odri
20/21: Varane, Ramos, Chust, Marcelo, Miguel
Kp különbségek:
22/23: Cama, Ceba (ZZ küldte el), Tchou
20/21: Isco, Ode, Blanco
Támadók:
22/23: Rodrygo
20/21: Jovic
A keret szinte ugyan az. Egyedül talán Rodrygora lehet jobban számitani, ő még fiatalka volt nagyon.

Ez egy jobb keret, ez egy mélyebb keret, sokkal..
Aki maradt, fejlődött is, ahogy Pad'em leírta, meg Pintuscabron (

2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid

- Dupla D
- Hozzászólások: 3169
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
- Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Plusz egy kiegészítés pademhez, hogy Zidane saját hibája miatt nem volt Pintus a második regnálása alatt. Az teljesen az ő sara volt.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.
- Pad'em
- Hozzászólások: 10710
- Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Pedig jó pár szinttel jobb a keretünk most, mint akkor. Nem csak névre, de érettségre is. Vinit nem kell említeni hol tartott Zidane alatt, Fedébe is ment kilóméter bőven azóta, Rodrygóba szintén. Aztán lett egy Camavinga, Csucsu. Védelemben a teljesen kiégett Ramos, Varane (persze az már Zidane hibája volt, hogy Militaót nem játszatta) helyett Alabával sokkal előrébb vagyunk. Pláne még Rüdigerrel is mostmár.kiserik írta:Hagyjuk már ezt a ZZ mosdatást.raul 4 ever írta: Simán lehet, hogy fullugyanez a kezdő lesz vasárnap is, aztán majd a félidőben ha már 0-2, vagy még 0-0 be lehet dobni valamelyik futós fiatalt..
Az biztos, hogy ez a jobbik eset, hogy van 17 játékos, akit gyak. bárki ellen fel lehet küldeni, mint ZZ alatt, amikor volt 10,5.
Védelem különbségek:
22/23: Alaba, Rudi, Vallejo, Odri
20/21: Varane, Ramos, Chust, Marcelo, Miguel
Kp különbségek:
22/23: Cama, Ceba (ZZ küldte el), Tchou
20/21: Isco, Ode, Blanco
Támadók:
22/23: Rodrygo
20/21: Jovic
A keret szinte ugyan az. Egyedül talán Rodrygora lehet jobban számitani, ő még fiatalka volt nagyon.
Szóval ZZ kerete sok szempontból rottyon volt, jobban használhatta volna a peremembereket, de perpillanat Carlónak sokkal jobb a helyzete. Amit persze magának is köszönhet meg a komoly melónak amit letett a stáb tavaly. (Pintust szentté kell majd avatni)
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Hagyjuk már ezt a ZZ mosdatást.raul 4 ever írta: Simán lehet, hogy fullugyanez a kezdő lesz vasárnap is, aztán majd a félidőben ha már 0-2, vagy még 0-0 be lehet dobni valamelyik futós fiatalt..
Az biztos, hogy ez a jobbik eset, hogy van 17 játékos, akit gyak. bárki ellen fel lehet küldeni, mint ZZ alatt, amikor volt 10,5.
Védelem különbségek:
22/23: Alaba, Rudi, Vallejo, Odri
20/21: Varane, Ramos, Chust, Marcelo, Miguel
Kp különbségek:
22/23: Cama, Ceba (ZZ küldte el), Tchou
20/21: Isco, Ode, Blanco
Támadók:
22/23: Rodrygo
20/21: Jovic
A keret szinte ugyan az. Egyedül talán Rodrygora lehet jobban számitani, ő még fiatalka volt nagyon.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
- Pad'em
- Hozzászólások: 10710
- Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Nagytételben mernék rá fogadni, hogy hétvégén is CKM lesz, de a késöbbiekben azért remélem megindul a forgatás pár héten belül. Ennyi opcióval bzzeg vétek lenne az öregeket zsigerelni. Hát egy Tchouameni, Camavinga, Kroos hármas, Fedével a szélen lendületből megeszi a spanyol liga 70%-át eleve. Modric két fiatallal maga mellett szintén.
Ceba is bőven használható. Asensionak meg Hazardnak sztem sok só nem lesz idén. Vini, Benz meccsek 95%-á lenyomja, ha nem lesz sérülés, jobboldalon meg Fede es Rodrygo lesz.
Ceba is bőven használható. Asensionak meg Hazardnak sztem sok só nem lesz idén. Vini, Benz meccsek 95%-á lenyomja, ha nem lesz sérülés, jobboldalon meg Fede es Rodrygo lesz.
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15021
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Kulonosebb megeroltetes nelkul huztunk be ujabb kupat, latszott a csapaton, hogy pont annyit adtak ki amennyi kellett. Eros jelzes Asensio es Hazard iranyaba, hogy Vinit az a Ceba valtotta aki harmojuk kozul alegtavolabb all attol a poszttol, bar a vegere elegge felborult az egesz es mar csak vedeni akartuk az eredmenyt. Mar varom a vasarnapi meccset, de szerintem ugyan ez a kezdo lesz akkor is
- maverick
- Hozzászólások: 10
- Csatlakozott: 2022. augusztus 10., szerda 13:41
- Kedvenc játékosaid: Puskás, Raúl, Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
ja, benzema gólja után el is aludtam a heverön, annyira izgultamTjacks írta: Egyébként meg elvagyunk kényeztetve, most nyertünk egy újabb kupát aztán mindenki megvonja a vállát![]()
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3884
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Az egyetlen következtetés, amit le lehet vonni, hogy kb. ez a gála11 (surprise-surprise) és nyerni nem felejtettek el..Dupla D írta: Továbbra se vonnék le túl nagy következtetéseket a tegnapiból. Carlo megmondta, hogy azok fognak játszani, akik megnyerték a BL-t, mert ők érdemlik meg. Hétvégén én arra számítok, hogy több helyen belenyúl. Rudit és Camavingát várom a kezdőbe.
A kezdőnk jó, és Benzit leszámítva minden posztra van kb. még egy ember. A nagy kérdés, hogy továbbra is csak akkor nyúl-e hozzájuk Carlo, ha már a seggén veszi valaki a levegőt? Kár lenne, ha így lenne, mert most megvan a lehetőség, hogy ne legyen széthajtva kb. senki se..
Nem csodálom, hogy Hazi nem játszott, végülis minek? Benz bírta, első meccs volt, de hétvégén azért már megnézném..
Simán lehet, hogy fullugyanez a kezdő lesz vasárnap is, aztán majd a félidőben ha már 0-2, vagy még 0-0 be lehet dobni valamelyik futós fiatalt..
Az biztos, hogy ez a jobbik eset, hogy van 17 játékos, akit gyak. bárki ellen fel lehet küldeni, mint ZZ alatt, amikor volt 10,5.
2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
tegnapi kezdő működött, ahogy működött, nyertünk is. nem értem vasarnap miért változtatna, szerintem nem fog.
én teljesen hátradőlök olyan hátvédsorunk van meg kp, meg egy 2méteres párduc kapusposzton, hogy rohadt nehéz lesz minket megverni. itt csak a kérdés benz, vini hogy tolja, hogy bírják majd. rajtuk kívűl elég vérszegény mindenki.

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68335
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Hogyne lenne ilyen.
Ebben a keretben minden jatekstilus megvan.
Ez lesz a megalapozasa a 23/24es szezonnak.

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Dupla D
- Hozzászólások: 3169
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
- Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Továbbra se vonnék le túl nagy következtetéseket a tegnapiból. Carlo megmondta, hogy azok fognak játszani, akik megnyerték a BL-t, mert ők érdemlik meg. Hétvégén én arra számítok, hogy több helyen belenyúl. Rudit és Camavingát várom a kezdőbe.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.
- Anthony
- Hozzászólások: 8694
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ezzel a kerettel nem lesz semmi ilyesmi.
Nem tudom ha észrevetted, de a csapat stílusa az, hogy lassítsa, kontrollálja a játék sebsségét, intenzitását, és hogy megnyerje a meccset. Nem cél a 3-4-5 gólos győzelem, nem cél az ellenfelek ledominálása, elég a győzelem. A Modric - Kroos duó ezt vitte tökélyre, hogy addig teszik-veszik ameddig valahogy csak betalálunk.
Úgy lesz, ahogy R24 leírta. Gálakezdő, aztán a 70 perc körül lehet cserélni. Majd jövőre, ha a Kroos-Modric duó egyik tagja feladja, de meglehet csak 2 év múlva

-
- Hozzászólások: 4165
- Csatlakozott: 2013. szeptember 10., kedd 14:43
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Robi Carlos, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ha mindenki egészséges lesz akkor CKM lesz az alap, egy darabig még biztos. Csucsunak ez az éve nagy valószínűséggel betanulós lesz.
Camavingának viszont egyre többet kellene játszania, Kroos és Modric "kárára".
Benzemáért meg újra lehet imádkozni hogy ne sérüljön le.
Egyébként meg elvagyunk kényeztetve, most nyertünk egy újabb kupát aztán mindenki megvonja a vállát
Grat a csapatnak.
U.I : Nekem is tecccik a mez.
Camavingának viszont egyre többet kellene játszania, Kroos és Modric "kárára".
Benzemáért meg újra lehet imádkozni hogy ne sérüljön le.

Egyébként meg elvagyunk kényeztetve, most nyertünk egy újabb kupát aztán mindenki megvonja a vállát

Grat a csapatnak.

- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17787
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
nem eredmény. játék képe. labdabirtoklós letámadós kreativ támadófutball
nem esetleges visszaállós kontrafoci (amit alapvetoen nem akartunk, csak az ellenfelek dominaltak minket altalaban), mint a béellben egész tavasszal

thereisonly1ronaldo
-
- Hozzászólások: 386
- Csatlakozott: 2016. október 13., csütörtök 14:25
- Kedvenc játékosaid: Karim
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Milyen eredményeknek örülnél BL+bajnokság kombó után?hehetheoriginal írta: en arra vagyok kiváncsi meddig birja benzema a csapágyasra járatást.
hazinak játszania kell, akármennyire szar is, legalabb meglátni, hogy tavaszig bele tud e lendulni.
nagyon vérszegény ez a benzema-vini kombó támadásban, 2 kreativ ember 11 főből a pályán, az megint nyögvenyelős, esetleges, gyakran impotens lesz...plusz mögöttük az "öregek" hada, eddig nem volt bajom edzőbával, de idén árgus szemekkel fogom nézni, mert erősödtünk, de csak rajta múlik, hogy ez az eredményekben is meglátszik-e, vagy elmegy a zidane-féle puha szentimentális úton.

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68335
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Érdemi változásra egyébként ősz előtt nem számítok. Addig Rüdi és Csucsu aklimatizálódik, Valverde fix kezdő lesz, Cama és Rodrygo a 12. ember, aztán majd a VB beborít mindent és a jó ég tudja, hogy mi leszhehetheoriginal írta: en arra vagyok kiváncsi meddig birja benzema a csapágyasra járatást.
hazinak játszania kell, akármennyire szar is, legalabb meglátni, hogy tavaszig bele tud e lendulni.
nagyon vérszegény ez a benzema-vini kombó támadásban, 2 kreativ ember 11 főből a pályán, az megint nyögvenyelős, esetleges, gyakran impotens lesz...plusz mögöttük az "öregek" hada, eddig nem volt bajom edzőbával, de idén árgus szemekkel fogom nézni, mert erősödtünk, de csak rajta múlik, hogy ez az eredményekben is meglátszik-e, vagy elmegy a zidane-féle puha szentimentális úton.

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 17787
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
en arra vagyok kiváncsi meddig birja benzema a csapágyasra járatást.
hazinak játszania kell, akármennyire szar is, legalabb meglátni, hogy tavaszig bele tud e lendulni.
nagyon vérszegény ez a benzema-vini kombó támadásban, 2 kreativ ember 11 főből a pályán, az megint nyögvenyelős, esetleges, gyakran impotens lesz...plusz mögöttük az "öregek" hada, eddig nem volt bajom edzőbával, de idén árgus szemekkel fogom nézni, mert erősödtünk, de csak rajta múlik, hogy ez az eredményekben is meglátszik-e, vagy elmegy a zidane-féle puha szentimentális úton.
hazinak játszania kell, akármennyire szar is, legalabb meglátni, hogy tavaszig bele tud e lendulni.
nagyon vérszegény ez a benzema-vini kombó támadásban, 2 kreativ ember 11 főből a pályán, az megint nyögvenyelős, esetleges, gyakran impotens lesz...plusz mögöttük az "öregek" hada, eddig nem volt bajom edzőbával, de idén árgus szemekkel fogom nézni, mert erősödtünk, de csak rajta múlik, hogy ez az eredményekben is meglátszik-e, vagy elmegy a zidane-féle puha szentimentális úton.
thereisonly1ronaldo
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68335
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Kíváncsi vagyok a kezdőre hétvégén.
Én a csúcsnégerekkel kezdenék középen + Kroos, aztán a Celta ellen mehet újra a CKM kezdésnek.
Jó lenne minél hamarabb lerázni az ólómlábakat, de szerencsére ezt rutinnal kiválóan kompenzálta a csapat.
Én a csúcsnégerekkel kezdenék középen + Kroos, aztán a Celta ellen mehet újra a CKM kezdésnek.
Jó lenne minél hamarabb lerázni az ólómlábakat, de szerencsére ezt rutinnal kiválóan kompenzálta a csapat.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 16 regisztrált és 0 vendég