Formula-1
- alexoxladjackoxi
- Hozzászólások: 2145
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 16:17
- Kedvenc játékosaid: Wilshere, Lacazette, Koscielny,
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: Formula-1
Vettel azokkal az autókkal, amik feküdtek neki, szerintem kurva gyors tudott lenni. Button pl. soha nem rendelkezett olyan nyerstempóval, mint a német, ha már ő lett felhozva. A Red Bullnál és a Ferrarinál, amíg Kimi volt a csapattársa, addig nem szerettem, de utána annyira rászálltak páran, hogy kezdtem megsajnálni, és így a végére egy picit meg is kedveltem, mert azt be kell látni, hogy mint ember, abszolút kiváló. Azzal hogy mennyire időszerű a visszavonulása, tudnék vitatkozni. Amíg ilyen Latify féle selejtek lehetőségek kaphatnak, addig aligha Vettellel volt a legnagyobb probléma. Nem gurította rosszul ezt az Astont sem, persze már nem tenném a szűk elitbe, de még mindig akad nála jó néhány gyengébb pilóta a rajtrácson. Ebből a szempontból és tekintve, hogy mekkora alakja a sportágnak, igenis hiányozni fog. Majd beültetnek valami hulladék paprikajancsit az Astonba, akit esetleg Stroll meg tud verni, hát marha jó lesz.
- babaking
- Hozzászólások: 3401
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
De akkor ha ez szerepet játszott a döntésében -mondván nem szeretne ebben a kizsákmányolásban részt venni az pont az álszentség ellentéte?raul 4 ever írta:
Sztem azért, amit a végén írsz. Az f1-hez/szponzoraihoz annyi co2, vér, eltaposott kisebbség tapad, hogy kikerekedik könnyen a szemem, ha belegondolok.
Egyébként ha amiatt is hagyja abba akkor nem jó döntés - hacsak nem marad az F1 közelében más szerepben. Ebben a tekintetben F1nek is belülről kell megújulnia - tehát nem otthagyni kell, hanem belülről megváltoztatni.
- szakítani azokkal az országokkal ahol az emberi jogok nem teljesülnek (sajnos innen jön a pénz nagy része)
- több pénzt fektetni a CO2e mentes üzemanyag fejlesztésébe
- csökkenteni a logisztikával járó környezetterhelést a naptár átszervezésével (hát mi ez a sor, hogy Szaudi - Ausztrál - Olasz - USA - Spanyol, aztán Azeri - Kanada - GB??) (az hogy fákat ültessünk, hogy papíron semlegesek legyünk az szemfényvesztés és csalás)
- elkaszálni az új Brazil versenypályaépítését amit konkrétan egy erdöböl vágnának ki
ésatöbbi ésatöbbi.
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3907
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Sztem azért, amit a végén írsz. Az f1-hez/szponzoraihoz annyi co2, vér, eltaposott kisebbség tapad, hogy kikerekedik könnyen a szemem, ha belegondolok.babaking írta:Miért lenne álszent, kifejtenéd? 10 multiból 9-nél téma a fenntarthatóság, és jan 1 -töl az új német szabályozás és 2024töl az EU-s szabályozások bőven fogják a multikat is fingatni.hehetheoriginal írta: LOL mekkora álszent szar ez az egész.
talán inkább a multikra kéne rámenni először.
Egyébként meg nem csak a multik szennyeznek, nem csak az ö feladatuk. Ha mindenki az euban napi 1 liter vizet spórol az 300 millió liter víz. Vagy ha sarki boltba mindenki gyalog menne, nem autóval. Sok kicsi sokra megy, az egyén szerepvállalása fontos.
Vettel a pályán kívül is igyekszik erre figyelni, és többször mondta, hogy megérti, ha furcsának tartják, hogy hétvégén meg egy rakás benzint éget. Persze az csak 1 csepp az óceánban, és senki nem mondta, hogy a motorsportot el kell kaszálni emiatt.
Én mondjuk kedvel(t)em Vettelt, amíg a Ferrarinál volt. Egy rendkívül intelligens figura, sokat tud az F1-ről, a történelméről, az autókról, stb.. Érti ezt a témát nah.. Meg pilótának se volt utolsó, brutál jó volt a rb alatta, de nagy átmérőjű golyók kellettek, hogy gyors is legyen vele.. (tán az utolsó vb címekor mondta a rádióban is, hogy emlékezzünk erre az érára, mert nem mindig lesz ez így.. Átlátta a helyzetet)
De külön besírtam pl. amikor a Ferrari 1000. nagydíján jelentette be, hogy kalap-kabát. Sz@r ízű volt akkor már bőven a palacsinta, de akkor rúgott belénk, amikor a legjobban fájt..
Mr "Blueflag-blueflag comeoooon!"
sebydani írta: *Fontosabb hír, hogy Sainz igazi madridista módjára nem írta alá egy barca szurkoló mezét![]()
![]()
2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
- sebydani
- Hozzászólások: 10538
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 11:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Zidane, Modric, Bellingham
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Eagles
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Formula-1
Egy másodpercig nem kedveltem sose.
Fontosabb hír, hogy Sainz igazi madridista módjára nem írta alá egy barca szurkoló mezét
Fontosabb hír, hogy Sainz igazi madridista módjára nem írta alá egy barca szurkoló mezét
"A Barcelona történelme, amely az elmúlt 10 évből áll, soha nem lesz egyenlő a Real Madridéval.”- Álvaro Arbeloa
- babaking
- Hozzászólások: 3401
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Miért lenne álszent, kifejtenéd? 10 multiból 9-nél téma a fenntarthatóság, és jan 1 -töl az új német szabályozás és 2024töl az EU-s szabályozások bőven fogják a multikat is fingatni.hehetheoriginal írta:LOL mekkora álszent szar ez az egész.környezetvédelmi szerepvállalását
talán inkább a multikra kéne rámenni először.
Egyébként meg nem csak a multik szennyeznek, nem csak az ö feladatuk. Ha mindenki az euban napi 1 liter vizet spórol az 300 millió liter víz. Vagy ha sarki boltba mindenki gyalog menne, nem autóval. Sok kicsi sokra megy, az egyén szerepvállalása fontos.
Vettel a pályán kívül is igyekszik erre figyelni, és többször mondta, hogy megérti, ha furcsának tartják, hogy hétvégén meg egy rakás benzint éget. Persze az csak 1 csepp az óceánban, és senki nem mondta, hogy a motorsportot el kell kaszálni emiatt.
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- halamadrid
- Hozzászólások: 3289
- Csatlakozott: 2021. április 11., vasárnap 17:26
- Kedvenc játékosaid: C. Ronaldo, Modrić, Asensio, Ramos, Casemiro, Marcelo, Håland, Fede
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Kár a sikertelen Ferraris évekért. Gyönyörű karriere volt(/van).
Azért az utóbbi másfél évben mégis varázsolt néhányat ebben a szardobozban. Persze ettől függetlenül, már lejárt az ideje. Felkészülnek a fiatalok.
Azért az utóbbi másfél évben mégis varázsolt néhányat ebben a szardobozban. Persze ettől függetlenül, már lejárt az ideje. Felkészülnek a fiatalok.
Ceballos: “When I saw all those players — Karim, Carvajal, Modric… — playing cards just a few hours before the game I thought ‘wow, well, there’s calmness anyway’. I couldn’t even sleep.”

- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19087
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Formula-1
LOL mekkora álszent szar ez az egész.környezetvédelmi szerepvállalását
talán inkább a multikra kéne rámenni először.
thereisonly1ronaldo
- babaking
- Hozzászólások: 3401
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Lehet, hogy Rosberg vb-je többet ér, de Vettel szerintem sokkal jobb pilóta mint a másik német.hehetheoriginal írta: jobb, jobb, de hiaba a 4 vb cim, nem szuk elit, pl rosberg 1 vbje többet ér a szememben.
Vettel egyébként az elmúlt időben egyre nehezebben tudta a környezetvédelmi szerepvállalását összhangba hozni az Forma1-el, lehet, hogy ez is szerepet játszott a döntésében. Azon kívül, hogy lehet, hogy látja, hogy az Aston jövőre is csak egy vödör csavar lesz.
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19087
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Formula-1
jobb, jobb, de hiaba a 4 vb cim, nem szuk elit, pl rosberg 1 vbje többet ér a szememben.
thereisonly1ronaldo
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Formula-1
Részben egyetértek, de azért az angolnál bőven jobb pilóta. Még, ha jobb is volt a verdája, kétszer azért be kellett húznia a címet, nem sétakocsikázás volt, mert Alonso ott volt a lepattanóra.hehetheoriginal írta: button szindroma, kapott egy verhetetlen autot maga ala, amugy semmi extra.
nem fog hianyozni.
Hiányozni nem fog, legalábbis nekem. Pont az említett 2 címe miatt mehet a.... Jó messzire.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots

Azért a Ferrarival is ott volt kétszer Hamilton nyakában a 2. helyen, meg egy 3. is becsúszott.hehetheoriginal írta: button szindroma, kapott egy verhetetlen autot maga ala, amugy semmi extra.
nem fog hianyozni.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 19087
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Formula-1
button szindroma, kapott egy verhetetlen autot maga ala, amugy semmi extra.
nem fog hianyozni.
nem fog hianyozni.
thereisonly1ronaldo
Re: Formula-1
Ideje mar, csak a helyet foglalja o is, akarmennyire is rosszul hangzikalexoxladjackoxi írta: Vettel is visszavonul![]()
- alexoxladjackoxi
- Hozzászólások: 2145
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 16:17
- Kedvenc játékosaid: Wilshere, Lacazette, Koscielny,
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: Formula-1
Vettel is visszavonul
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Formula-1
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
Re: Formula-1
Majd a Netflix sorozatból megtudjuk mizu Riccivel, az úgyis 80%-ban róla szól....
- babaking
- Hozzászólások: 3401
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
vajon ennyire nem fekszik neki az autó? Mert ennyire azért nem rossz pilóta.géza írta: Amugy Bottasnak mekkora szezonja van eddig az Alfában? Ricciardo viszont nagyon nagy csalodas sajnos, az a 70-19 Norris javara nem mutat nagyon jol.
Bottasról meg mindenki tudta, hogy felsőpolcos pilóta, csak nem vb-kaliber. Tökéletes másodhegedűs, aki egy kisebb csapatban viszont vezér tud lenni.
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
Re: Formula-1
Amugy Bottasnak mekkora szezonja van eddig az Alfában? Ricciardo viszont nagyon nagy csalodas sajnos, az a 70-19 Norris javara nem mutat nagyon jol.
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Formula-1
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
-
Xordo
- Hozzászólások: 2
- Csatlakozott: 2022. július 25., hétfő 9:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Formula-1
Vicces volt kicsit Russell panaszkodása is Perez levágása miatt hosszú körökön keresztül, mondván, hogy az első kereke már Perez mellett volt.
Meg kéne mutatni neki az esetet, amikor tavaly Abu Dhabiban Verstappen még az első körben visszaelőzte Hamiltont, sokkal tisztábban mellette, sőt, előtte volt a belső íven, mint most Russell. Max anno a fehér vonalon egyértelműen belül volt, mégis Hamilton átvágva a bukóteret elől maradt. Anno azt még vizsgálni sem vizsgálták...

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 6 regisztrált és 0 vendég