Mert megérdemli a senkiházi.. Együtt vagy a csajoddal 9 évig, amiből majdnem a fele évődés (18tól gyak. értelmezhető pillanata nem volt neki), elmond mindennek, visszamegy az exéhez 1 évre kölcsönbe, közben költi/viszi a lóvédat. Meg a seggfej ügynöke is olyanokat mond, hogy besírsz..Rabiosa írta: Nem igazán értem miért kell bántani utólag is, túlvagyunk az utolsó 3 éven amiben már nem tett hozzá, előtte 4 db BL győzelem igen komoly szereplője volt. A klub legendának nevezi ami kicsit szerintem is erős, de a BBC tagjaként örökre beírta magát a klubtörténelembe, és voltak egyéni villanásai is amikre sokáig emlékezni fogunk.
Pár hete azt mondta hogy több ajánlata van, valószínűleg lett volna erősebb ligában folytatni is lehetősége, de nem a kompetitivitás amit keresett már, hanem a folyamatos játéklehetőséget a VBig. A halamadrid által idézettek szerint pedig még pályán kívül is jól fogja érezni magát ott.![]()
Én is azt mondom, hogy szégyen amit a klubbal/magával csinált.. Remélem 2 discomfort között a golfpályára menet betéved a spanyol részbe la-ben és lesz 1-2 kalandja, mint Beleznaynak a Szőke kólában
