Azt gondolom, hogy aki a fideszre szavaz, az reprezentálja a saját erkölcsi meggyőződését. Szóval ilyen szempontból tök mindegy, hogy ki az adott illető. Aki ennek az uszító, gyűlölködő kormánynak ad egy szavazatot, annak az értékrendjét én elítélem. Ha erre gondoltál, én vállalom. Lehet akármilyen intelligens, értelmes fidesz szavazó, ha ezt a meleg meg mindenféle "más mint a többi" ellenes, másokat elhallgattató, bizonyos hasznos és fontos civil rétegeket ellehetlenítő hatalmat támogatja, az számomra visszataszító és gusztustalan.CS0ki írta: Nekem egyértelműen azzal van bajom, aki minden fidesz szavazót ugyanolyannak vesz. Márpedig a többség így gondolkodik, ahogy látom/tapasztalom.
Amikor egy FREE-SZFE-s maszk miatt terror ér egy embert, az az ország nagyon rossz irányba halad, a hatalomnak köszenhetően.
És a pofátlan szintű lopást most direkt meg sem említettem, mert az tényleg pártállástól független, minden politikus ezt csinálja. De az ellenzék legalább nem idegengyűlölő, uszító, gyűlölködő brigád, nálam már csak ezek miatt is megérdemelnének egy esélyt.