https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2 ... vkQFIa1nzs
A 21 éves norvég szupertehetség legutóbb január 22-én, a Hoffenheim elleni Bundesliga-mérkőzésen sérült meg, ami miatt a 63. percben le is kellett cserélni. Erling Haaland azóta sem léphetett pályára, az előzetes tervek szerint viszont vasárnap, a Mainz elleni összecsapáson már ott lehetett volna a fekete-sárgák keretében – igen ám, de a Diario AS úgy tudja, hogy a csatár fájdalmai kedden kiújultak, ismét megsérült, ami miatt valószínű, hogy a visszatérésére csak később kerülhet sor.
A spanyol lap úgy tudja, hogy Haaland vélhetően csak a március 13-i, Arminia Bielefeld elleni bajnokin játszhat ismét – a Diario AS hozzáteszi, hogy a szupertehetség folyamatos sérüléseire már felkapta a fejét a Real Madrid is, melynek kívánságlistáján Kylian Mbappé mellett a norvég futballista is szerepel. Mint a portál írja, a madridiakat aggasztja, hogy Haaland a jelenlegi idényben már negyedik alkalommal dőlt ki.
Elmegy Bale, Hazard, kell egy sztár a padra!