OFF

[Realista24]

Bár még erősen fiatalember vagyok

Önbizalom az van.

Mit ér az ember anélkül?

[kierkegaard]

Igen, ezek személyesen nyerő dolgok, iszonyatos mennyiségű a nonverbális info, ami nagyon komolyan árnyalja a képet, ez bármiféle ilyen jelleggű végzettség nélkül is egyértelmű, csak az alapján is, amit a kollégákon észreveszek, miközben beszélünk.

Pszichológusnál agresszív kényszergondolatokkal voltam, amikor már eljutottam oda, hogy abszolút nem értem mi ez, mitől, miközben egy teljesen nyugodt személyiség vagyok, soha nem volt komoly (értsd fizikai) konfliktusom senkivel.

Olyan 5-6 alkalom volt összesen. A miértek nem derültek ki, de én is rájöttem, hogy nem is fontos (persze az építkezés, gyerekvállalás, munkahelyen akkor kezdődő bornout-szerű jelek együttese elég táptalaj volt, hogy ne tudjam helyén kezelni és gondolati spirálokba űzzem magam), viszont rávezetett a "doki" a megoldásra. Csodát nem tett persze és viszonylag triviális, hogy ilyen esetben az elengedés segít, de az nagyon nehéz tud lenni, főleg, ha az ember hajlamos túlgondolni a dolgokat, miközben a hogyanok és miértek alapvetően érdeklik mindennel kapcsolatban.

Szerencsére megoldódott viszonylag gyorsan a dolog, amikor elfogadtam, hogy ez van, megtörtént, nem vagyok elmeháborodott, túl kell lépni rajta. Azóta sincs ilyen jellegű problémám.

A miértek nagyjából itt keresendőek:
""Ezt sem érzem hatalmas akadálynak, mert nem volt sétagalopp a gyerekkorom, még ha nem is szenvedtem hiányt semmiben, mindenért meg kellett dolgozni."

Igaz nem tudom mit éltél meg gyerekkorodban pontosan.

Minden érzelmi kezelés ami a skála egyik végén helyezkedik el, az a múlt hozománya. Már az is tudott, hogy örökölhetünk traumákat (transzgenerációs problémák). Az első 5 év azért fontos mert akkor fejlődik ki az agyad kb 80%a. Ha a szülő szorongott vagy depressziós volt akkor a gyerek kötödési kapcsolatai nem alakulnak ki megfelelően és ezáltal az érzelmi kezelése, a motivációja, a magáról alkotott képe eltorzul. A személyiségzavarok: borderline, nárcisztikus, elkerülő stb mind ehhez az időszakhoz köthető. Na meg természetesen az ADD, ADHD-s gyerekek, szóval akik hiperaktívak és nehezen tudnak koncentrálni. Ami természetesen kezeletlen marad, a szülők és a tanárok betudják, hogy rossz, neveletlen, ő ilyen.

Nagyon fontos még, hogy gyerekként legyen autonomiád. A szülők ne erőszakoljanak rá semmit a gyerekre. A másik hiba amit elkövetnek, hogy nem engedik, hogy az érzelmeit kiengedje. Pl ha dühöt/haragot érez. Megkapja ilyenkor, hogy egy jó gyerek így nem viselkedik, te így ebben a házban nem beszélsz. Ebből azt tanulja meg, hogy az érzelmei nem számitanak, hogy a szülei iránta érzett szeretete feltételhez kötött és ő felelős a szülei érzéseiért. Ugyan ez vonatkozik akkor is ha kritizáljuk rendszeresen a tanulmányi eredményeit vagy mindent is megadunk neki (elkényesztetjük). Aztán természetesen ott vannak a fizikai bántalmazások.
Volt egy páciens aki beszélt a gyerekkoráról és mondta, hogy jó gyerekkora volt, szerették, nem szenvedett hiányt semmiben. Bár ha rossz gyerek volt akkor volt, hogy megverték. De semmi komoly, amúgy is megérdemelte.
Megkérdeztem tőle (és mástól is hasonló esetben), hogy ha látna az utcán egy gyereket akit valamelyik szülő éppen ver mert ellenkezett, akkor mit gondolna? A gyerek megérdemli? Ilyenkor természetesen nem a válasz.

Vannak olyan esetek is mikor azt mondják, hogy nem értik mi a probléma, sose verték, átlagos gyerekkora volt. Amikor belementünk akkor elmondta, hogy megtapasztalta azt, amikor otthon nincs harmónia (stresszes, ingerült szülük), őt pedig szavakkal bántalmazták. De ha visszagondol akkor nem érez semmi rossz érzést.
Ez ilyenkor azért van mert van az impicit és explicit memória. Az implicit memória tartalmazza pl az érzést. Az explicit pedig pl az eseményt. Ha emlékszik a negatív eseményre de az érzésre nem, akkor épp elnyomta az érzéseit jó mélyre, hogy túléljen. A gyerek függ a szőlőtől. Az implicit memórának köszönhető ha hirtelen szomorúságot, rosszkedvet, haragot érzünk.
Obszesszív-kompulzív zavar egyik skálája pl az agresszív kényszergondolatok. Szóval elég ügyesen kapcsoltál, mert sokan nem kérnek segítséget és csak egyre jobban bekebelezi a személyiséget..de amúgy relatíve könnyen kezelhető.

['shutterisland]

Egy nem komfortos komfort zóna?

tenyleg hulyen hangzik, de szvsz ez letezik.

pl az en szempontombol lakhatasilag, a hotel biztosit szallast egybol mellettuk, ami 1p seta es baromi olcso, ez pedig angliaban nagyon komoly szo, szoval komfort.
de a masik oldalrol meg kenyelmetlen erzes, hogy kezd visszautni es ezt nem csinalhatom sokaig.

[Remy]

Pár év a rendőrségen, aztán már bőven 30 alatt kiégsz.

Most már a munka része rendben van, de az elmúlt 2 év csúnyán rárakott pár lapát szart a dolgokra, amiért nem lehetett utazgatni normálisan.

Az mindig segített, bármi volt.

[RealMadridFanatic]

Testbeszéd, hangsúly és egyéb részletek nélkül kb belőni lehet a problémakört.

"Ezt sem érzem hatalmas akadálynak, mert nem volt sétagalopp a gyerekkorom, még ha nem is szenvedtem hiányt semmiben, mindenért meg kellett dolgozni."

Meddig jártál és miért pszichológushoz? Amiért elkezdtél járni az megoldodott?

Igen, ezek személyesen nyerő dolgok, iszonyatos mennyiségű a nonverbális info, ami nagyon komolyan árnyalja a képet, ez bármiféle ilyen jelleggű végzettség nélkül is egyértelmű, csak az alapján is, amit a kollégákon észreveszek, miközben beszélünk.

Pszichológusnál agresszív kényszergondolatokkal voltam, amikor már eljutottam oda, hogy abszolút nem értem mi ez, mitől, miközben egy teljesen nyugodt személyiség vagyok, soha nem volt komoly (értsd fizikai) konfliktusom senkivel.

Olyan 5-6 alkalom volt összesen. A miértek nem derültek ki, de én is rájöttem, hogy nem is fontos (persze az építkezés, gyerekvállalás, munkahelyen akkor kezdődő bornout-szerű jelek együttese elég táptalaj volt, hogy ne tudjam helyén kezelni és gondolati spirálokba űzzem magam), viszont rávezetett a "doki" a megoldásra. Csodát nem tett persze és viszonylag triviális, hogy ilyen esetben az elengedés segít, de az nagyon nehéz tud lenni, főleg, ha az ember hajlamos túlgondolni a dolgokat, miközben a hogyanok és miértek alapvetően érdeklik mindennel kapcsolatban.

Szerencsére megoldódott viszonylag gyorsan a dolog, amikor elfogadtam, hogy ez van, megtörtént, nem vagyok elmeháborodott, túl kell lépni rajta. Azóta sincs ilyen jellegű problémám.

[füst]

Bár még erősen fiatalember vagyok

Önbizalom az van.

[Realista24]

Középkorú férfiaknak szerintem sajnos kevés olyan pálya van, ahol nincs burnout veszély.

Bár még erősen fiatalember vagyok, de két éve ez nálam is megtörtént. Rengeteg munka, eredmények nem jöttek céges szinten, fölöslegesnek éreztem a munkámat, plusz rutinszerűvé is vált....fel is mondtam, aztán nagyfőnök biztosított egy új lehetőséget, teljesen új környezetben, stb. az meghozta az új lendületet, erőt, célt, stb.

[kierkegaard]

Egy nem komfortos komfort zóna?

gyönyörű válasz.

[sebydani]

Na ha ezt meglátja valamilyen woke ember… főleg ha a középkorú férfi fehér akkor cancelled leszel hamar

Nem wokeság kérdése, a nőkön legalább akkora a teher, de pszichológiailag vannak különbségek a nemek között. Ezt szerettem anno a BMEn, hogy bár rohadtul nem ez volt a tanulmányaim fő iránya, csomó ilyen tárgyat annak idején fel lehetett venni szabválnak mint a nemek pszichológiája, ami tök hasznos utólag az életben

Azt én is megcsináltam ugyanott. Tényleg volt sok érdekes kiegészítő tárgy amúgy.

[Realista24]

en is hasonlo jellegu gondokkal kuszkodok.
a munkam szeretem es megszoktam, de nem birom elviselni a kornyezetet es azt a sok bullshitet ami az utobbi idokben rank szakad.
olyan komfort zonaban vagyok (penz, lakhatas, kenyelem) ami egyaltalan nem komfortos (stressz,szarkavarasok,munkaidon tuli zaklatasok) es regota hezitalok.
a covid szitu miatt feltem valtani, de egy plan b es plan c folyamatban van, remelhetoleg a tavasszal megtorik nalam is a jeg.

Egy nem komfortos komfort zóna?

[kierkegaard]

Hát, az eü-ben elég nagy a burnout veszély, főleg a mostani időkben. De elég egy szar időszak - én pl. műtétes szakmában vagyok, de a kötelező gyakorlatok miatt a "megszokott" fizetésem kb. 60%-át kapom, 6 hónapja nem operáltam és főleg csak adminisztratív munkát vagy "kampózást" végzek. Emellé ott a "nyomás", hogy a kis 1 évessel foglalkozni, felnevelni, jó körülményeket biztosítani... Hát, nem egyszerű (De nem iszom, max. heti 1x egy 0,33-as sört, és sose dohányoztam).

Ott több ok miatt is. Az államiban elég nehéz kikerülni azt, hogy ne lépd túl a kötelező túlóra keretedet is.
Amúgy mi (vagy lesz) a szakterületed sebészeten belül?

A párod is a szakmában dolgozik? Az szokott még gyereknevlés szempontjából izgalmas lenni.

['shutterisland]

en is hasonlo jellegu gondokkal kuszkodok.
a munkam szeretem es megszoktam, de nem birom elviselni a kornyezetet es azt a sok bullshitet ami az utobbi idokben rank szakad.
olyan komfort zonaban vagyok (penz, lakhatas, kenyelem) ami egyaltalan nem komfortos (stressz,szarkavarasok,munkaidon tuli zaklatasok) es regota hezitalok.
a covid szitu miatt feltem valtani, de egy plan b es plan c folyamatban van, remelhetoleg a tavasszal megtorik nalam is a jeg.

[gaborz1]

Én 1-nel több német multinal dolgoztam már de biztos szereotipia

A japan multinál nem hiszem, hogy durvább lenne.

Kiváncsian várom amúgy, hogy milyen lesz, persze sehol sincs kolbaszból a kerítés.

[kierkegaard]

"Persze közben bennem is ott a fostosság, de aki mer az nyer elvileg."

Igen de ez is egy személyiségbeli defekt. Szóval önmagadatat másoktól teszed függővé. Akkor érek valamit ha más fontosnak tart. Szintén itt is magadat helyezd előtérbe.

Itt viszont nem látom az összefüggést. A fenti mondat csak a változástól való tartást jelenti, számomra semmilyen önértékelési hézagot nem töltött ki, hogy elvállaltam egy vezető beosztást, egyszerűen abban a helyzetben jó lehetőségnek tűnt a tanulásra, belekóstolni valami egészen ismeretlenbe és a cég iránti lojalitás is abba az irányba mozdított, hogy vágjak bele, hátha sikerül kicsit segíteni.

Persze alapvetően jól esik a bizalom, de kinek nem? Megdolgoztam érte, hogy felmerüljön ez az opció, így hidegen hagy, hogy más fontosnak tart-e vagy sem.

Ebben az esetben valóban úgy tűnik, hogy minden rendben. Ugye épp ez a baj ha írás van. Testbeszéd, hangsúly és egyéb részletek nélkül kb belőni lehet a problémakört.
Relatíve sok szó volt másról + "Közben persze jól esik hallani, hogy jó, hogy csinálom és ha nem lennék, akkor aztán minden használható ember dobbantana (persze ezek csak nagy szavak), de akarva-akaratlanul nyomást tesz fel ez is."

A bizalom, dicséret mindenkinek jól esik. Ez vitathatatlan. Viszont vannak olyan személyek akik tudattalanul folyamatos megerősítéseket keresnek a munkájukban. A további infóid alapján viszont tekintsd tárgytalannak.

"Ezt sem érzem hatalmas akadálynak, mert nem volt sétagalopp a gyerekkorom, még ha nem is szenvedtem hiányt semmiben, mindenért meg kellett dolgozni."

Meddig jártál és miért pszichológushoz? Amiért elkezdtél járni az megoldodott?

[Steve]

Mennyi az oradijad? Egy jo burnoutot meg kene elozni.

Sajnos még nem kérhetek ilyet. Még van pár félév.. Addig is addiktológián és pszichiátrián vagyok önkéntes. Mindenesetre amúgy ha tényleg valid a burnout esélye akkor egy életvezetési tanácsadó/pszichológus nagyon sokat tud segíteni. Sokan nem hisznek benne és kóklerségnek tartják de nagyon jó látni embereket az osztályon, hogy kiégett, kétségbeesett emberek újra célt találnak az életben.

.....

Ami nekem feltűnt, hogy a pozitív, negatív szempontok listázásával túl sok hangsúly esett másokra. Először is azt priorizáld, hogy neked mi a jó és rossz benne. Ne azt, hogy más mit nyerne és mit veszítene. Utána jön mindenki más.
A túlzott stressz sajnos globális társadalmi probléma. Te tudod, hogy ez a stresszfaktor mennyire befolyásolja az életedet és a családod életét. Egy fejlödő kisgyerek szempontjából (az első 5 év leginkább) amikor kifejlődik az agy/idegsejtek/útvonalak ott nagy jelentőssége van annak, hogy a család mit vetít ki rá.

"Persze közben bennem is ott a fostosság, de aki mer az nyer elvileg."

Igen de ez is egy személyiségbeli defekt. Szóval önmagadatat másoktól teszed függővé. Akkor érek valamit ha más fontosnak tart. Szintén itt is magadat helyezd előtérbe. Ha nem vennéd figyelembe azt, hogy mások mit gondolnak rólad és ki mennyire ismerne el akkor melyik pozíciót vállalnád, mit dolgoznál szívesen?

Ha az a gondolatod, hogy visszaakarod épiteni a mérnöki ismereteidet akkor építsd vissza. Maximum menetközben rájössz, hogy mégse okoz már örömet és más megvilágításba kerül a mostani poziciód.
Illetve nyugodtan nézegethetsz munkákat, állásinterjúkon veszel részt..megismerkedsz a piaccal és hogy mást mit tud adni neked. Ettől még semmit se kell elfogadnod.

Amúgy ha az elakadásod eszkalálódik akkor nyugodtan menj el egy életvezetési tanácsadóhoz. Ott azért sokkal részletesebben átlehet beszélni a dolgokat és borzalmasan sokat tud segíteni.

Egyébként ez óriási faszság.

Mármint a pszichológia lenézése. Egy generációval feljebb és korábban egyenesen szégyen volt az érzéseidről hondolkozni és reflektálni.

Azt gondolom a mai világban amikor zúdul ránk az információ, az elvárás és megfelelési kényszer, mindezt szuper effektív napokba sűrítbe és lehetőleg gyorsan..akkor jó ha az ember belátja, hogy mikor kell megállni, hondolkozni egy kicsit és visszavenni, máshogy csinálni dolgokat.

Sokan elfelejtik, hogy régen azért nem ilyen tempóban folyt a munka és nem kellett ennyi mindent tudni(számítógép,programok,appek,kütyük,rakat fölösleges info).Ha pár generációt visszanézünk nem így és ezt dolgoztak az emberek és ez hatással van ránk.

Rohadt fontos hondolni ma már mindenre. Mit eszel, mennyit mozogsz,hogyan és mennyit dolgozol, családot hogyan igazgatod. Ha csak sodródik ezzel az ember akkor meg könnyen baj lehet.

Szóval ahogy itt többen írták a mi feladatunk figyelni magunkra.

[Pad'em]

Hú kierkegaard, köszi, reagálok majd, de most be kell lépnem egy 3 órás meetingre, úgyhogy majd csak délután

Az már nem meeting hanem munkanap

Lehet itt van a gond? Az ilyen fureszelos meetingektol falra tudnek maszni

Ne is mondjátok, ráadásul ez nem egyszeri alkalom, hanem minden áldott nap vannak egész februárban. Ugyanis egyik nap felkelt a nagykutya New Yorkban, hogy akkor a Q3ra tervezett új ERP rendszer áprilisra menjen go-liveba, ami azt jelenti, hogy most 30-an napi 2-3 órás training és brainstorming megbeszéléseken rohadunk, amin a 10+ éve a cégnél lévő indiaiak is úgy izzadnak, mint szeretett csapatunk tegnap Párizsban Senki nem tud semmit, káosz a köbön.

Amúgy úgy látom van igény a Madridom pszichológusra

Igazából ez egy téves állitás, hogy az asszonnyal és a kutyával van ki a faszod. Igazából saját magaddal van ki és a frusztrációd kivetül a környezetedre. Ha 2 év után a real madrid női focicsapatával kellene együtt lenned bezárva akkor velük lenne ki a fszod.

Ez sokkal összetettebb, mint, hogy itt most pár mondatban kifejtve megfejtsük, de persze, nem asszonyból meg a kutyából van elegem (persze nagy ritkán ez is előfordul ), hanem igazából a szituációból. Ingerszegénynek se mondanám a napjaimat, de van igazság abban, hogy pl sokkal lustább lettem, azt vettem észre magamon. Régen két órával előbb keltem, hogy beérjek, most sokszor sokkal később kezdem, nem csapom le a gépet 5kor, hanem sokszor van, hogy este is dolgozom, de pl 4kor néha elmegyek edzeni, vagy boltba akárhova. Sokkal nagyobb a szabadság, de mégis most vhogy hátránynak érzem ezt az egészet. Na nem tudom normálisan megfogalmazni, a többség akinek nincs HO meg valszeg pont erre vágyik.

Az, hogy nem mersz lépni, az utalhat önbecsülés hiányra. Mennyire fogadod el magad, mennyire érdekel más véleménye rólad? Mennyire tudsz nemet mondnai ha rádakarnak tukmálni feladatokat, törekszel e arra, hogy téged elfogadjanak és te legyél a jófiú?

Itt nem tudok általános igazságokat megfogalmazni, valakinek magasról szarok a véleményére, valakiére nagyon is adok, megfelelés kényszer ugyanez, aki megérdemli annak igyekszem. De pl munkában ha baromságokat kérnek küldöm őket a fenébe. Magánéletben leginkább magamnak próbálok megfelelni, feleségem bármennyire is próbál erről lenevelni a lassan esedékes gyermekvállalás előtt.

Az, hogy nem merek lépni nem igaz, különben nem jelentkeztem volna újakra, de igazából túl sok energiát és munkát öltem a jelenlegibe, hogy elmenjek egy újba előről kezdeni a mókuskereket +20%ért. Pedig nagyon valószínű ez lesz előbb utóbb. Mert itt nagy fizetés emelés nem várható.

[Halfkey]

Középkorú férfiaknak szerintem sajnos kevés olyan pálya van, ahol nincs burnout veszély.

Na ha ezt meglátja valamilyen woke ember… főleg ha a középkorú férfi fehér akkor cancelled leszel hamar

Nem wokeság kérdése, a nőkön legalább akkora a teher, de pszichológiailag vannak különbségek a nemek között. Ezt szerettem anno a BMEn, hogy bár rohadtul nem ez volt a tanulmányaim fő iránya, csomó ilyen tárgyat annak idején fel lehetett venni szabválnak mint a nemek pszichológiája, ami tök hasznos utólag az életben

[RealMadridFanatic]

...

Köszi a válaszod.

Alapvetően értem, hogy magamat nézzem, nincs is ezzel baj különösebben, szerencsére soha nem volt megfelelési kényszerem, csak nagyon szűk réteg véleménye foglalkoztat.

Amit nem tudok figyelmen kívül hagyni, az a közvetlen családom: a feleségem és a kicsik. Amíg a munka nem megy a türelmem rovására, addig nincs baj. Eleinte feszültebb voltam, de azt gyorsan tudtam kezelni és ilyen szempontból nem érzem, hogy égne a ház.

"Persze közben bennem is ott a fostosság, de aki mer az nyer elvileg."

Igen de ez is egy személyiségbeli defekt. Szóval önmagadatat másoktól teszed függővé. Akkor érek valamit ha más fontosnak tart. Szintén itt is magadat helyezd előtérbe.

Itt viszont nem látom az összefüggést. A fenti mondat csak a változástól való tartást jelenti, számomra semmilyen önértékelési hézagot nem töltött ki, hogy elvállaltam egy vezető beosztást, egyszerűen abban a helyzetben jó lehetőségnek tűnt a tanulásra, belekóstolni valami egészen ismeretlenbe és a cég iránti lojalitás is abba az irányba mozdított, hogy vágjak bele, hátha sikerül kicsit segíteni.

Persze alapvetően jól esik a bizalom, de kinek nem? Megdolgoztam érte, hogy felmerüljön ez az opció, így hidegen hagy, hogy más fontosnak tart-e vagy sem.


Egyébként fordultam meg pszichológus rendelésén korábban és ott is feljött ez, hogy szerencsére tanulással, sporttal, munkával kapcsolatban sikeres voltam mindig (nem tudom hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy ne tűnjön nagyzolásnak, nem ez a cél), ám ez vissza tud ütni, amikor jönnek a fülesek az élettől. Ezt sem érzem hatalmas akadálynak, mert nem volt sétagalopp a gyerekkorom, még ha nem is szenvedtem hiányt semmiben, mindenért meg kellett dolgozni.

Nade nem ingyen elemzést várok, köszi az elsőt is még egyszer.

[sebydani]

Középkorú férfiaknak szerintem sajnos kevés olyan pálya van, ahol nincs burnout veszély.

Na ha ezt meglátja valamilyen woke ember… főleg ha a középkorú férfi fehér akkor cancelled leszel hamar

[Halfkey]

Középkorú férfiaknak szerintem sajnos kevés olyan pálya van, ahol nincs burnout veszély.