kierkegaard írta:
Pad'em írta:
Én amúgy így lassan két év HO után eljutottam oda, hogy inkább a hátrányait érzem a dolognak. Kezd kilenni a fszom, asszonnyal, kutyával 40 négyzetméteren
Random eljárok jobbra balra dolgozni, mert nem férünk el normálisan, plusz 0-24h 2 éve együtt... türelmes ember vagyok de azért a faszkivan. Szintünket meg felmondta az iroda, úgyhogy bemenni se lehet opcionálisan se. Majd talán tavasszal külön kérvénnyel be lehet menni kéthetente egyszer
Valszeg ez is hozzátesz ahhoz, hogy rohadtul nincs kedvem dolgozni.
Igazából ez egy téves állitás, hogy az asszonnyal és a kutyával van ki a faszod. Igazából saját magaddal van ki és a frusztrációd kivetül a környezetedre. Ha 2 év után a real madrid női focicsapatával kellene együtt lenned bezárva akkor velük lenne ki a fszod.
A probléma inkább azzal van, hogy ingerszegények a napjaid és ez váltja ki a feszültséget. Nem motiválhat eléggé a jelenlegi munkád vagy akár a béred rondit bele abba, hogy igazán élvezd. Munkanapok után nagy eséllyel nem csinálsz olyat ami feltöltene, ahogy lehetséges hogy hétvégén sem.
Az, hogy nem mersz lépni, az utalhat önbecsülés hiányra. Mennyire fogadod el magad, mennyire érdekel más véleménye rólad? Mennyire tudsz nemet mondnai ha rádakarnak tukmálni feladatokat, törekszel e arra, hogy téged elfogadjanak és te legyél a jófiú?
Sokat tud segíteni ha előveszel egy füzetet és leírod azt, hogy mit ad neked a munkád és mit vesz el tőled a munkád. Illetve, hogy mik a félelmeid a váltással kapcsolatban és mit nyernél egy váltással.
Ezáltal összeszeded a gondolataidat, ráadásul szembesülsz is velük/önmagaddal.
Ez biztos igaz.
Jelenleg vezető beosztásban dolgozok kkv-nál, a pozícióhoz és a helyzetünkhöz képest gyenge, az átlaghoz képest korrekt bérért (ez paradoxon kissé, a rossz helyzetünk miatt érthető az arányaiban kevesebb bér, de pont e miatt jóval stresszesebb és nagyobb felelősséggel jár a munka).
Próbáltam a pozitívum - negatívum szembeállítást már párszor, de még nem billent el a mérleg nyelve a váltás felé. Kicsit több, mint 2 éve vállaltam el a pozíciót, egy pengeélen táncoló vállalkozás vagyunk azóta is.
9 éve vagyok itt, itt is kezdtem gyakornokként. Esélyes, hogy ez is gát, nincs tapasztalatom máshonnan.
Ami pozitív, hogy a pénz azért rendben van, korlátlan kocsihasználattal (bármiféle hitel nélkül) teljesen ok. Két kisgyerkőc mellett a kötetlen munkaidő és HO is nagy áldás tud lenni, főleg, hogy asszony is próbálkozik vállalkozás beindításával, amihez nagy segítség, ha napközben 1-2 órára át tudom venni a kicsiket. Tapasztalatot bőven tudok szerezni, már 2 év alatt sokat sikerült felvenni, ez részben összefügg azzal, hogy nem nagyon lehet langyosban evickélni, csinálni kell, mélyvízben megy a tanulás.
Ami viszont ellensúlyozza ezt az nyilván a stresszfaktor. Az emberek hülyeségei is falra tudnak tenni, az ügyvezetőn is néha azt érzem, hogy málészájú, pedig lassan tényleg minden mindegy alapon kellene lépnünk bizonyos kérdésekben.
Ehhez jön, hogy alapvetően villamosmérnök vagyok és így 34 éves fejjel sem dőlt el bennem, hogy egyáltalán kell-e nekem ez a vezető vonal, vagy visszaülnék mérnöknek, ahol megvan az alkotás öröme. Most azt érzem, hogy a cég nagyjából fele (ideértve a bátyámat is, akit "én hoztam ide"), akik profik, odateszik magukat és lehetne rájuk építeni már nem ellensúlyozza azt a sok szart, ami záporozik folyamatosan. Közben persze jól esik hallani, hogy jó, hogy csinálom és ha nem lennék, akkor aztán minden használható ember dobbantana (persze ezek csak nagy szavak), de akarva-akaratlanul nyomást tesz fel ez is.
Jelenleg afelé tendál bennem a dolog, hogy elkezdem újra felépíteni a mérnöki tudásomat ami megkopott. Kb. 1 év (ha sikerül időt és energiát szánni rá anélkül, hogy a gyerkőcökkel való foglalkozás rovására menne) és esélyes, hogy a mostani zsetonnál többért tudnék pozíciót találni valahol.
Persze közben bennem is ott a fostosság, de aki mer az nyer elvileg.
Köszi, ha eljutottál ide,
TLDR nem könnyű elhatározni magad, főleg ha hajlamos vagy túlbonyolítani a dolgokat és túl sok szempontot figyelembe venni.
Addig is addiktológián és pszichiátrián vagyok önkéntes. Mindenesetre amúgy ha tényleg valid a burnout esélye akkor egy életvezetési tanácsadó/pszichológus nagyon sokat tud segíteni. Sokan nem hisznek benne és kóklerségnek tartják de nagyon jó látni embereket az osztályon, hogy kiégett, kétségbeesett emberek újra célt találnak az életben.
(De nem iszom, max. heti 1x egy 0,33-as sört, és sose dohányoztam).
