Sok igazság van benne, de azért ez más felállás, mint 2010 előtt. Ha kiderül, hogy nem jött be, akkor sem hoznám vissza a fideszt. Egyszerűen beleszarnék az egészbe, ha nem lenne más alternatíva 2026-ban.füst írta:Én azért nem tudok egyetérteni ezzel a gondolkodásmóddal, mert azok is újra szerepet kapnak benne akik egyszer már el lettek küldve. így meg elveszik a lényeg. Gondolom ha most sikerül leváltani a fideszt, és kiderül hogy amazok se kevésbé korruptak, akkor sem szívesen hoznád vissza a fideszt. Pedig ha nem lesz más?Puding írta:
Ezért írtam pár napja, hogy ha szar lesz a következő kormány egy esetleges váltás után, akkor őket is el kell zavarni. Erről szól a demokrácia. Nem arról, hogy "DEHÁTÚGYISLOPNAAMÁSIKIS", nem mindegy? Nem, akkor majd szépen azok is el lesznek küldve. Mindig lesznek korrupt politikusok, de a mértéke kurvára nem mindegy, meg hogy milyen rendszer van felépítve. Bár itt már meg van baszódva az egész szerintem. Az emberek gondolkodás módján nem lehet változtatni.
Ha megint visszakerül Gyurcsány és a sleppje akkor az a tanulság, hogy igazából bármit megtehet egy vezető, utána 4, 8, 12 évvel később megint kaphat lehetőséget, ha elég türelmes. Pont hogy így nincs így igazi következmény. Szerintem.
Nekem ezért nem tetszik ez a megoldás.![]()
Politika
- Puding
- Hozzászólások: 356
- Csatlakozott: 2013. szeptember 5., csütörtök 11:21
- Kedvenc játékosaid: Raúl, CR7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, New England Patriots, LA. Lakers
Re: Politika
"No matter what situation we are in, we have to make the plays at critical moments to win the games." - Tom Brady
Re: Politika
Első lépésnek elég, ha annyi változik, hogy akiről kiderül, az megkapja a büntetését.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
- füst
- Hozzászólások: 3961
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Én azért nem tudok egyetérteni ezzel a gondolkodásmóddal, mert azok is újra szerepet kapnak benne akik egyszer már el lettek küldve. így meg elveszik a lényeg. Gondolom ha most sikerül leváltani a fideszt, és kiderül hogy amazok se kevésbé korruptak, akkor sem szívesen hoznád vissza a fideszt. Pedig ha nem lesz más?Puding írta:
Ezért írtam pár napja, hogy ha szar lesz a következő kormány egy esetleges váltás után, akkor őket is el kell zavarni. Erről szól a demokrácia. Nem arról, hogy "DEHÁTÚGYISLOPNAAMÁSIKIS", nem mindegy? Nem, akkor majd szépen azok is el lesznek küldve. Mindig lesznek korrupt politikusok, de a mértéke kurvára nem mindegy, meg hogy milyen rendszer van felépítve. Bár itt már meg van baszódva az egész szerintem. Az emberek gondolkodás módján nem lehet változtatni.
Ha megint visszakerül Gyurcsány és a sleppje akkor az a tanulság, hogy igazából bármit megtehet egy vezető, utána 4, 8, 12 évvel később megint kaphat lehetőséget, ha elég türelmes. Pont hogy így nincs így igazi következmény. Szerintem.
Nekem ezért nem tetszik ez a megoldás.
- Puding
- Hozzászólások: 356
- Csatlakozott: 2013. szeptember 5., csütörtök 11:21
- Kedvenc játékosaid: Raúl, CR7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, New England Patriots, LA. Lakers
Re: Politika
Itt van például a kiváló országgyűlési képviselőnk. 4 évente jön, megígéri, hogy lesz úthálózat javítás, jobb lesz a tömegközlekedés és lesznek fejlesztések. Az úthálózat kritikán alul, néha foltozzák, amikor már kráterek vannak, a vonatokat lecserélték régebbi BZ-re és sokkal ritkábban járnak. A fejlesztés meg... hát végül lett járda, 2 helyen is.
Bár kicsit jön fel a gaz meg töredezik, de van.
Majd most is kijön majd és megígéri, hogy most aztán tényleg lesz, tapsolnak rá és megszavazzák.
Sajnos a munkát az állampolgárok tudják elvégezni, maguktól ezek a megélhetési politikusok nem fognak elhúzni. (Ha a kövi is az lesz? Azt is el kell zavarni, erről szól.)
Ja. És mindösszesen 1 felszólalása van a parlamentben, ha jól emlékszem.
Sajnos a munkát az állampolgárok tudják elvégezni, maguktól ezek a megélhetési politikusok nem fognak elhúzni. (Ha a kövi is az lesz? Azt is el kell zavarni, erről szól.)
Ja. És mindösszesen 1 felszólalása van a parlamentben, ha jól emlékszem.
"No matter what situation we are in, we have to make the plays at critical moments to win the games." - Tom Brady
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69422
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Politika
Kultúráltan intézem, ne aggódjPipita írta:Tény.Realista24 írta:
Aki egy kicsit is korrupt hatalom nélkül, az a hatalom hatására még inkább azzá válik. Ezt mutatják az elmúlt évtizedek. Lást Gyurcsány, Lölő és a többi.
Ezért kell egy olyan rendszer, ami képes fékezni és egyensúlyozni a legfelsőbb hatalmat is. Az állampártnak ehhez nem fűződik érdeke, mert pont az rombolt le minden létező féket és egyensúlyt. Ezeket kellene visszaépíteni, az az első lépés egy normális állam irányába. Vagy a fagyasztott farhátár.
A százezred is ugrik, és még börtönbe is mész.Sanyit és Bélát is pofánverem bytheway.![]()
Nem tudtok meggyőzni, és nincs is ezzel gond. Én nem tudok egy ilyen álomvilágban élni, hogy majd a másik jobb lesz korrupció/lopás téren.
Ezt mondtuk anno is, elég 4 év az MSZP-nek, utána jobb lesz, majd nem lopnak.
Ugyanez a Fidesznél, 4 év elég lesz, na jó, 8 elég lesz, stb.
Sosem lesz elég, egyiknek sem ebből a brigádból, soha.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Pipita
- Hozzászólások: 3514
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 12:32
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Zidane, Guti, Iker, Higuaín, Marcelo, Bale
- Kedvenc csapatod: Real, Leeds
Re: Politika
Tény.Realista24 írta:Aki egy kicsit is korrupt hatalom nélkül, az a hatalom hatására még inkább azzá válik. Ezt mutatják az elmúlt évtizedek. Lást Gyurcsány, Lölő és a többi.kierkegaard írta: Nekem nagyon úgy jön le, hogy sokan azt gondolják, hogy majd egyszer csak lesz egy olyan párt aki full tiszta, megtámadhatatlan és tökéletes. Addig is jó a fidesz is.
Csakhogy a gyógyulás sosem úgy müködik, hogy kettétört a lábad, majd másnap teljesen helyreállt. Vannak folyamatok.
Ezért kell egy olyan rendszer, ami képes fékezni és egyensúlyozni a legfelsőbb hatalmat is. Az állampártnak ehhez nem fűződik érdeke, mert pont az rombolt le minden létező féket és egyensúlyt. Ezeket kellene visszaépíteni, az az első lépés egy normális állam irányába. Vagy a fagyasztott farhátár.
A százezred is ugrik, és még börtönbe is mész.Sanyit és Bélát is pofánverem bytheway.
- Puding
- Hozzászólások: 356
- Csatlakozott: 2013. szeptember 5., csütörtök 11:21
- Kedvenc játékosaid: Raúl, CR7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, New England Patriots, LA. Lakers
Re: Politika
Addig ameddig nincs következménye semminek, sokkal pofátlanabbul fogják szarrá lopni az országot. Azt kéne látnia a politikusoknak, hogy néha azért előfordul, hogy van következmény... de hát Gyurcsánynál se volt, nagyon úgy néz ki, hogy most sem lesz. Így meg marad az, hogy Orbán cinikusan ránk néz, a pofánkba röhög és boldog karácsonyt kíván.Realista24 írta:Aki egy kicsit is korrupt hatalom nélkül, az a hatalom hatására még inkább azzá válik. Ezt mutatják az elmúlt évtizedek. Lást Gyurcsány, Lölő és a többi.kierkegaard írta: Nekem nagyon úgy jön le, hogy sokan azt gondolják, hogy majd egyszer csak lesz egy olyan párt aki full tiszta, megtámadhatatlan és tökéletes. Addig is jó a fidesz is.
Csakhogy a gyógyulás sosem úgy müködik, hogy kettétört a lábad, majd másnap teljesen helyreállt. Vannak folyamatok.
"No matter what situation we are in, we have to make the plays at critical moments to win the games." - Tom Brady
-
kierkegaard
- Hozzászólások: 1820
- Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59
Re: Politika
Az a politikai rendszer része. A skandináv országokban is lopnak de valahogy még is funkcionál az ország.Realista24 írta:
Aki egy kicsit is korrupt hatalom nélkül, az a hatalom hatására még inkább azzá válik. Ezt mutatják az elmúlt évtizedek. Lást Gyurcsány, Lölő és a többi.
+ ha számonkérés van egy politikai adásban akkor had ne legyen már elfogadható válasz következmények nélkül az, hogy: Hát de sikerült?
itthon már a látszatra se adnak:D
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69422
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Politika
Aki egy kicsit is korrupt hatalom nélkül, az a hatalom hatására még inkább azzá válik. Ezt mutatják az elmúlt évtizedek. Lást Gyurcsány, Lölő és a többi.kierkegaard írta: Nekem nagyon úgy jön le, hogy sokan azt gondolják, hogy majd egyszer csak lesz egy olyan párt aki full tiszta, megtámadhatatlan és tökéletes. Addig is jó a fidesz is.
Csakhogy a gyógyulás sosem úgy müködik, hogy kettétört a lábad, majd másnap teljesen helyreállt. Vannak folyamatok.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69422
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Politika
Félreértesz. Én egyik párt oldalán sem állok, sosem álltam. Le se szarom, nem szavazok, nincs kire.M1Ö írta:Ja, hát jó! Akkor csak így tovább, végülis igazatok van, úgyis lop mindenki.raul 4 ever írta:De amíg, nincs megcáfolva ez:
Akkor egy másik példa. Van 100.000 forintod. Abból Sanyi 40.000-et venne el, Béla meg 10.000-et. A te logikád alapján mindegy, mert "úgyis szaros leszel". Értem én, hogy mit mondtok, de ne engedjétek már el ennyivel, hogy há' a Ferkó is lopott.Realista24 írta: Asensiós példa nem jó.
Szaros példa sem, legalábbis nekem, mert így is úgy is szaros leszel.![]()
Sanyit és Bélát is pofánverem bytheway.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Puding
- Hozzászólások: 356
- Csatlakozott: 2013. szeptember 5., csütörtök 11:21
- Kedvenc játékosaid: Raúl, CR7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, New England Patriots, LA. Lakers
Re: Politika
Ezért írtam pár napja, hogy ha szar lesz a következő kormány egy esetleges váltás után, akkor őket is el kell zavarni. Erről szól a demokrácia. Nem arról, hogy "DEHÁTÚGYISLOPNAAMÁSIKIS", nem mindegy? Nem, akkor majd szépen azok is el lesznek küldve. Mindig lesznek korrupt politikusok, de a mértéke kurvára nem mindegy, meg hogy milyen rendszer van felépítve. Bár itt már meg van baszódva az egész szerintem. Az emberek gondolkodás módján nem lehet változtatni.kierkegaard írta: Nekem nagyon úgy jön le, hogy sokan azt gondolják, hogy majd egyszer csak lesz egy olyan párt aki full tiszta, megtámadhatatlan és tökéletes. Addig is jó a fidesz is.
Csakhogy a gyógyulás sosem úgy müködik, hogy kettétört a lábad, majd másnap teljesen helyreállt. Vannak folyamatok.
"No matter what situation we are in, we have to make the plays at critical moments to win the games." - Tom Brady
- Pipita
- Hozzászólások: 3514
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 12:32
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Zidane, Guti, Iker, Higuaín, Marcelo, Bale
- Kedvenc csapatod: Real, Leeds
Re: Politika
Aki fejjel előre ugrik bele a wc-be, meg is érdemli hogy tele legyen.füst írta:Ez attól függ hogy fejjel előre ugrok vagy lábbal előre. Ja nem én, hanem Realista.Pipita írta:
Jó, hogyha mindenképp be kell ugranod egy tojtoj wc aljára, akkor mit szeretnél: a talpad aljáig érjen a szar, vagy az orrodig?![]()
![]()
Nekem nagyon úgy jön le, hogy sokan azt gondolják, hogy majd egyszer csak lesz egy olyan párt aki full tiszta, megtámadhatatlan és tökéletes. Addig is jó a fidesz is.
Csakhogy a gyógyulás sosem úgy müködik, hogy kettétört a lábad, majd másnap teljesen helyreállt. Vannak folyamatok.
-
kierkegaard
- Hozzászólások: 1820
- Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59
Re: Politika
Nekem nagyon úgy jön le, hogy sokan azt gondolják, hogy majd egyszer csak lesz egy olyan párt aki full tiszta, megtámadhatatlan és tökéletes. Addig is jó a fidesz is.
Csakhogy a gyógyulás sosem úgy müködik, hogy kettétört a lábad, majd másnap teljesen helyreállt. Vannak folyamatok.
Csakhogy a gyógyulás sosem úgy müködik, hogy kettétört a lábad, majd másnap teljesen helyreállt. Vannak folyamatok.
- M1Ö
- Hozzászólások: 5853
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Ja, hát jó! Akkor csak így tovább, végülis igazatok van, úgyis lop mindenki.raul 4 ever írta:De amíg, nincs megcáfolva ez:
Akkor egy másik példa. Van 100.000 forintod. Abból Sanyi 40.000-et venne el, Béla meg 10.000-et. A te logikád alapján mindegy, mert "úgyis szaros leszel". Értem én, hogy mit mondtok, de ne engedjétek már el ennyivel, hogy há' a Ferkó is lopott.Realista24 írta: Asensiós példa nem jó.
Szaros példa sem, legalábbis nekem, mert így is úgy is szaros leszel.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
Re: Politika
Lorincnek nagyobb mertekben gyarapodott a vagyona, mint Zuckerbergnek, de kozbe nincs lehetoseg a tanarok fizetesenek rendezesere. Ha a kovetkezok csak a 10%-at lopjak el annak, amit a fidesz, mar akkor is olyan toke szabadul fel, amit lehetne masra forditani.Realista24 írta: Ez a fajta vagyonosodás azokat zavarja igazán, akik nem férnek a közelébe egyik cégének, projektjének sem.
Hány olyan van, aki vért hányt ugyanezek miatt, majd mit adott az ég? Keresztezték egymást üzleti útjaik, és azóta egy szavuk nincsen.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára géza 2022. február 9., szerda 10:46-kor.
- füst
- Hozzászólások: 3961
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Ez attól függ hogy fejjel előre ugrok vagy lábbal előre. Ja nem én, hanem Realista.Pipita írta:Jó, hogyha mindenképp be kell ugranod egy tojtoj wc aljára, akkor mit szeretnél: a talpad aljáig érjen a szar, vagy az orrodig?Realista24 írta:
Szaros példa sem, legalábbis nekem, mert így is úgy is szaros leszel.![]()
- Pipita
- Hozzászólások: 3514
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 12:32
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Zidane, Guti, Iker, Higuaín, Marcelo, Bale
- Kedvenc csapatod: Real, Leeds
Re: Politika
Jó, hogyha mindenképp be kell ugranod egy tojtoj wc aljára, akkor mit szeretnél: a talpad aljáig érjen a szar, vagy az orrodig?Realista24 írta:Szaros példa sem, legalábbis nekem, mert így is úgy is szaros leszel.géza írta: Asensio es Mbappé is focista, de ha csapatot epitek, akkor inkabb a franciat valasztom.
Vagy: ha muszaj leontenem magamat szarral, akkor inkabb valasztom azt, hogy egy kiloval legyek leontve, mintsem 1000-el.
Az a baj, hogy ezek szamok, es elkonyveljuk annak, hogy ja, midenki korrupt. 407 milliard forint. 7 milliobol. 15 ev alatt. 2006-ban egy viskot tudott volna venni faluvegen, most meg 407 villat rozsadombon.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 69422
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Politika
Asensiós példa nem jó.géza írta:Asensio es Mbappé is focista, de ha csapatot epitek, akkor inkabb a franciat valasztom.Realista24 írta:És? Hogy jön ez ahhoz, hogy mindenki korrupt?
Vagy: ha muszaj leontenem magamat szarral, akkor inkabb valasztom azt, hogy egy kiloval legyek leontve, mintsem 1000-el.
Az a baj, hogy ezek szamok, es elkonyveljuk annak, hogy ja, midenki korrupt. 407 milliard forint. 7 milliobol. 15 ev alatt. 2006-ban egy viskot tudott volna venni faluvegen, most meg 407 villat rozsadombon.
Szaros példa sem, legalábbis nekem, mert így is úgy is szaros leszel.
Ez a fajta vagyonosodás azokat zavarja igazán, akik nem férnek a közelébe egyik cégének, projektjének sem.
Hány olyan van, aki vért hányt ugyanezek miatt, majd mit adott az ég? Keresztezték egymást üzleti útjaik, és azóta egy szavuk nincsen.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- h3x0r
- Hozzászólások: 9919
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: Politika
Egyik haverom mondta egy ilyen frissen meggazdagodottrol: "Ha épít egy szép házat, nem gond; ha az egész család új autóval jár, az se gond. Ha egy évben háromszor mennek el a tengerre nyaralni, az se érdekel. De ha már a hétvégi hajót az udvaron tartja, akkor a kurva anyját az ilyennek."Realista24 írta:És? Hogy jön ez ahhoz, hogy mindenki korrupt?géza írta: 2006-ban Meszarosnak 6 800 000 Ft volt a vagyona. 2021-ben 407 700 000 000 Ft.
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3907
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Igen, kéne.M1Ö írta:Ez nem a bal oldal felmentése lett volna, akármilyen hihetetlen, nem vagyok balos. Helyes amúgy, minél ilyen több tényfeltáró oknyomozó riport kéne, hadd nyíljanak a szemek.*raul 4 ever írta: 10 között a hírtv-n is megvolt ugyanennek az ellenpólusa, Feriék kis piszkos-kapzsi mancsa is ugyanilyen volt. Nincs új a nap alatt.
De amíg, nincs megcáfolva ez:
Mert minden egyes oldalról/arcról Háború és békét lehet írni, hogy mit lopott, játszott át, rend sose lesz. Mert mindig újra és újra bebizonyosodik, hogy mindegyik lopni jár be.Realista24 írta: De én abból indulok ki, hogy mindegyik korrupt![]()
2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 9 regisztrált és 0 vendég

