Politika
- Swineherd
- Hozzászólások: 818
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:03
- Kedvenc játékosaid: Il Fenomeno
Re: Politika
Ezt mondta Orbán:
"Ezen a ponton kell érintenünk egy kényes kérdést, amit az európai politikai gondolkodást béklyóba szorító politikai korrektség nem enged kellő kendőzetlenséggel tárgyalni. Ez pedig a demográfiai probléma. Én szoktam érinteni ezt a kérdést az Európai Unióban, és nyugodtan mondhatom, hogy utána az ördögűzés szokásos módszereivel próbálják eloszlatni azokat a gondolatfelhőket, amiket ott magam mögött hagytam. Az első dolog, amivel szembe kell néznünk – ez könyörtelenül hangzik, de jobb, ha szembenézünk vele, mintha hátulról csap majd le ránk –, ez úgy fest, hogy az a közösség, amely biológiailag, fizikai értelemben nem képes saját magát fönntartani, nem is méltó arra, hogy létezzen. Ugyanis a létezés nem egy természetes dolog, hanem valami olyasmi, amiért tenni kell. Az európai kontinensen nagy bajban vagyunk, hiszen jól láthatóan még biológiai értelemben, most nem beszélek kultúráról, erkölcsről, gazdaságról, erről mind nem beszéltem, hanem egész egyszerűen csak a számosság, a biológiai számosság értelmében sem vagyunk képesek magunkat fönntartani. Ebbe persze senki sem akar beletörődni, és valamilyen megoldást keres erre a kérdésre, és Európában ma szinte nehéz ezt így kimondani, de többségben vannak a rossz válaszok. A jó válasz ugyanis nyilvánvalóan a fiatalok bátorítása, a családtámogatási rendszer, azt hiszem, vannak itt ennek a kérdésnek szakértői, akik el tudják nekünk mondani, hogy azt hogyan lehetne jobban csinálni, mint ahogy ma Európa számos országa, sőt köztük Magyarország is csinálja. De vannak rossz válaszok, amelyek súlyosbítják a bajokat, ez pedig a bevándorlás politikája."

Schmeichel - Cafú, Nesta, Ramos, RC - Modric, Redondo - Laudrup, Zidane - Ronaldo, Benzema
Re: Politika
Egy nemzetről beszélt, annak biológiai fennmaradásának feltételeiről. Aki érteni akarja, érti, aki meg nem, annak úgyis hiába magyarázom.M1Ö írta:
Kikre gondolhatott akkor? Ki/mi másra gondolhatott, ami miatt fizkailag nem érdemli meg a közösség a létezést?illgner írta: És a te állításoddal szemben egyáltalán nem azokról beszél, akinek pl. nem lehet gyereke, mert meddő, vagy pszichésen sérült.
- M1Ö
- Hozzászólások: 5853
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Hát de a közösséget emberek alkotják. A közösség csak egy fogalom. Nem a közösség alkalmatlan fizikailag, hanem a közösségben élő emberek. Akkor nem durva ezt így kimondani?
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
Re: Politika
Na látjátok, Vityát kiszabad mosdatni a kiragadott részletekből, mert hát lehet máshogy értelmezni, ha nagyon akarjuk.
De ha MZP kiragadott mondatait kell megmagyarázni azt nem lehet, mert pszichopata.
a megoldás
De ha MZP kiragadott mondatait kell megmagyarázni azt nem lehet, mert pszichopata.
a megoldás
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ferni 2022. február 6., vasárnap 19:28-kor.
- Swineherd
- Hozzászólások: 818
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:03
- Kedvenc játékosaid: Il Fenomeno
Re: Politika
Már leírtam.M1Ö írta: Oké. De szerinted kire/mire gondolt amikor azt mondja, hogy biológiailag fizikailag nem képes magát fenntartani?
Schmeichel - Cafú, Nesta, Ramos, RC - Modric, Redondo - Laudrup, Zidane - Ronaldo, Benzema
- El Sie7e
- Hozzászólások: 2841
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 18:20
- Kedvenc játékosaid: Raúl
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
a közösségre magára gondolt, nem nagy tudomány kitalálniM1Ö írta:Oké. De szerinted kire/mire gondolt amikor azt mondja, hogy biológiailag fizikailag nem képes magát fenntartani?Swineherd írta: Egy közösséget együtt kell vizsgálni ebben az esetben, nem egyénenként.
Azért mondott közösséget.
Kikre gondolhatott akkor? Ki/mi másra gondolhatott, ami miatt fizkailag nem érdemli meg a közösség a létezést?illgner írta: És a te állításoddal szemben egyáltalán nem azokról beszél, akinek pl. nem lehet gyereke, mert meddő, vagy pszichésen sérült.
ha egy közösség nem képes magát fenntartani, akkor a közösség (és nem az egyének) nem érdemlik meg, hogy fennmaradjanak... azért mára ez a topic lassan átment óvodai szintbe, holnap mindenki jelentkezzen az alsósoknál
“Mindig emlékezz rá; a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért harcol, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.”
egy 64 éves Real Madrid drukker
egy 64 éves Real Madrid drukker
- M1Ö
- Hozzászólások: 5853
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Oké. De szerinted kire/mire gondolt amikor azt mondja, hogy biológiailag fizikailag nem képes magát fenntartani?Swineherd írta: Egy közösséget együtt kell vizsgálni ebben az esetben, nem egyénenként.
Azért mondott közösséget.
Kikre gondolhatott akkor? Ki/mi másra gondolhatott, ami miatt fizkailag nem érdemli meg a közösség a létezést?illgner írta: És a te állításoddal szemben egyáltalán nem azokról beszél, akinek pl. nem lehet gyereke, mert meddő, vagy pszichésen sérült.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
Re: Politika
Ha figyelted az interjút, azzal kezdi, hogy ez könyörtelenül hangzik. Tehát amiről beszél, az nem a szubjektív véleménye, hanem egy biológiai törvényszerűség. Az a közösség, és itt nyilván a magyar népre, nemzetre gondol, amelyik nem tudja magát reprodukálni, az kipusztul. Ezen nincs mit vitatni, ez a könyörtelen igazság. És a te állításoddal szemben egyáltalán nem azokról beszél, akinek pl. nem lehet gyereke, mert meddő, vagy pszichésen sérült. Persze lehet vitatkozni a biológiával, csak nem érdemes.M1Ö írta:Mert a magyar nemzeten belül nincsenek közösségek? De akkor gondolja az egész országra. Még gázabb ezt így kimondani. Sok ember van, akik ilyen-olyan okból nem tudja hozni a termékenységi rátát -hogy téged idézzelek- akkor azok már nem érdemesek az életre... De ezzel nincs baj, igazat mondott. Végülis igen, de attól még 1000x gusztustalanabb, mint MZP megnyílvánulásai.Swineherd írta: Közösséget mond. Például a magyar nemzet egy emberi közösség.
Re: Politika
Nem állítom ezt, mert a választók olyanok, amilyenek, őket semmiért sem lehet hibáztatni. Az én állításom továbbra is az, hogy Márki egy politikai ámokfutó, aki (szerintem) pár hónap múlva már egy politikai hulla lesz, szemben Orbánnal, aki lassan 35 éve a politikában tevékenykedik. Ha egy ámokfutó lenne, ahogy te állítottad, már rég megbukott volna. Ezzel szemben nem ő semmisült meg, hanem az szdsz, mdf, most éppen az mszp van megszűnőben, de az ilyen lmp, momentum-féle társulásoknak sem jósolok nagy jövőt.Pipita írta:Mert te most lentebb azt állítottad, hogy akik az Egységben Magyarországért jelöltjeire és listájára fognak szavazni (nagyjából 2,5 - 3 millió magyar állampolgár), az mind hülye?illgner írta: Mert akkor te azt állítod, hogy egy ámokfutót választanak meg újra és újra.
-
Norbi90
- Hozzászólások: 261
- Csatlakozott: 2020. szeptember 9., szerda 9:48
- Kedvenc játékosaid: SR4
- Kedvenc csapatod: RMA
Re: Politika
igen, valoban, meghallgattam most 5 ször egymás utan, valoban a közösségre céloz (orszagra) hogyha nemtudjuk fizikailag biologialig magunkatg fenn tartani akkor nem mélto hogy letezzen. tényleg eztmondta. az más kérdés hogy a babaváron és csok on kivul (amit amugy köszi jo felverte az ingatlanok árait) tehetne/tehetett volna többet is ezugyben.Swineherd írta:Közösséget mond. Például a magyar nemzet egy emberi közösség.M1Ö írta: Azt mondja, hogy aki nem rudja magát eltartani (ebben benne vannak a fogyatékosok is), az nem érdemes arra, hogy LÉTEZZEN! Ezzel neked nincs problémád, de MZP pszichopata, mert fogyatékosozott.
Ha egy közösség nem tudja magát fenntartani, magyarán a termékenységi ráta 2,1 alatt van, az előbb-utóbb elfogy.
Az, hogy nem érdemli meg, hogy létezzen, azt nem mondtam volna, de azokat csak a neonácizók húzzák rá, amit a jóember ott pontokba szedett.
- Swineherd
- Hozzászólások: 818
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:03
- Kedvenc játékosaid: Il Fenomeno
Re: Politika
Egy közösséget együtt kell vizsgálni ebben az esetben, nem egyénenként.M1Ö írta: Mert a magyar nemzeten belül nincsenek közösségek? De akkor gondolja az egész országra. Még gázabb ezt így kimondani. Sok ember van, akik ilyen-olyan okból nem tudja hozni a termékenységi rátát -hogy téged idézzelek- akkor azok már nem érdemesek az életre... De ezzel nincs baj, igazat mondott. Végülis igen, de attól még 1000x gusztustalanabb, mint MZP megnyílvánulásai.
Azért mondott közösséget.
Schmeichel - Cafú, Nesta, Ramos, RC - Modric, Redondo - Laudrup, Zidane - Ronaldo, Benzema
- M1Ö
- Hozzászólások: 5853
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Mert a magyar nemzeten belül nincsenek közösségek? De akkor gondolja az egész országra. Még gázabb ezt így kimondani. Sok ember van, akik ilyen-olyan okból nem tudja hozni a termékenységi rátát -hogy téged idézzelek- akkor azok már nem érdemesek az életre... De ezzel nincs baj, igazat mondott. Végülis igen, de attól még 1000x gusztustalanabb, mint MZP megnyílvánulásai.Swineherd írta: Közösséget mond. Például a magyar nemzet egy emberi közösség.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
-
Fernando
- Hozzászólások: 34
- Csatlakozott: 2014. július 10., csütörtök 17:43
- Kedvenc játékosaid: Butragueno, Redondo, Raul, R.Carlos, Di Maria, Guti
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Regisztrálni akartam és meglepetés volt, hogy sok-sok éve már megtörtént..Ebből gondolom kiderült, hogy nem sokat irkáltam eddig. Így a negyedik x-nél már nem is fogok a taktikáról meg a játékosokról írni, szerintem ez lesz a helyem.
A politikára van egy kis rálátásom, mert volt idő, hogy voltam a közelében. Bár visszakapnám azt az időt, amit rászántam...
Mindig csodálkozom rajta, de az emberek 95%-a érzelmi alapon szavaz (az értelmiségiek is) vagy szimpatizál, de azt az érzelmi alapot eleve mesterségesen alakítják ki. Sokan meglepődnének,ha kiderülne a kedvencükről kivel tartja a kapcsolatot, kiknek az embere, stb..
Az itteni vitákhoz: Naivitás azt hinni, hogy olyan baromi nagy beleszólásod van akármibe is. 2022-ben már nem összeesküvés-elmélet arról beszélni, hogy hogyan döntenek meg kormányokat 5 perc alatt vagy éppen választásokon kiket ültetnek kormányra. Csak az elmúlt évekből: Ausztria (többször is), Szlovákia, most a cseheknél is belenyúltak, tavaly Bulgáriában elég keményen, É-Macedónia, Grúzia, gondolom Ukrajnát nem kell említenem...
Elég durva olvasni értelmes emberektől, hogy mennyire a látszatra adnak. Egy jachtozástól vagy félrekúrástól simán külföldi érdekekbe adnák az országot.
A politikára van egy kis rálátásom, mert volt idő, hogy voltam a közelében. Bár visszakapnám azt az időt, amit rászántam...
Mindig csodálkozom rajta, de az emberek 95%-a érzelmi alapon szavaz (az értelmiségiek is) vagy szimpatizál, de azt az érzelmi alapot eleve mesterségesen alakítják ki. Sokan meglepődnének,ha kiderülne a kedvencükről kivel tartja a kapcsolatot, kiknek az embere, stb..
Az itteni vitákhoz: Naivitás azt hinni, hogy olyan baromi nagy beleszólásod van akármibe is. 2022-ben már nem összeesküvés-elmélet arról beszélni, hogy hogyan döntenek meg kormányokat 5 perc alatt vagy éppen választásokon kiket ültetnek kormányra. Csak az elmúlt évekből: Ausztria (többször is), Szlovákia, most a cseheknél is belenyúltak, tavaly Bulgáriában elég keményen, É-Macedónia, Grúzia, gondolom Ukrajnát nem kell említenem...
Elég durva olvasni értelmes emberektől, hogy mennyire a látszatra adnak. Egy jachtozástól vagy félrekúrástól simán külföldi érdekekbe adnák az országot.
- Swineherd
- Hozzászólások: 818
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:03
- Kedvenc játékosaid: Il Fenomeno
Re: Politika
Közösséget mond. Például a magyar nemzet egy emberi közösség.M1Ö írta: Azt mondja, hogy aki nem rudja magát eltartani (ebben benne vannak a fogyatékosok is), az nem érdemes arra, hogy LÉTEZZEN! Ezzel neked nincs problémád, de MZP pszichopata, mert fogyatékosozott.
Ha egy közösség nem tudja magát fenntartani, magyarán a termékenységi ráta 2,1 alatt van, az előbb-utóbb elfogy.
Az, hogy nem érdemli meg, hogy létezzen, azt nem mondtam volna, de azokat csak a neonácizók húzzák rá, amit a jóember ott pontokba szedett.
Schmeichel - Cafú, Nesta, Ramos, RC - Modric, Redondo - Laudrup, Zidane - Ronaldo, Benzema
Re: Politika
szerinted meddig jutott volna? mindenhova golyóállóban jár és a valtonosok/tek már tőle 10méterre odavertek volna akárki is közelít, fosik rendesen, nem csodálom, van miértmegnézném egy párhuzamos valosagban ahol orbanhoz megy oda egy néni kerekes székkel és állon veri, huhuuu belesemerek gondolni mit tolna az origo és társai. nameg a nénivel milenne utana. szegenykem.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára gutihaz14 2022. február 6., vasárnap 18:53-kor.
valamelyik univerzumban:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---
edzo: xabi apo
- Pipita
- Hozzászólások: 3514
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 12:32
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo, Zidane, Guti, Iker, Higuaín, Marcelo, Bale
- Kedvenc csapatod: Real, Leeds
Re: Politika
Mert te most lentebb azt állítottad, hogy akik az Egységben Magyarországért jelöltjeire és listájára fognak szavazni (nagyjából 2,5 - 3 millió magyar állampolgár), az mind hülye?illgner írta: Mert akkor te azt állítod, hogy egy ámokfutót választanak meg újra és újra.
Re: Politika
Azt mondta, hogy nem méltó arra, hogy létezzen
Te ezt azzal mosdatod, hogy ez azt jelenti, hogy eltűnik a közösség.
Kezd egyre viccesebb lenni, amit itt művelsz.
Hagyjuk inkább.
Te ezt azzal mosdatod, hogy ez azt jelenti, hogy eltűnik a közösség.
Kezd egyre viccesebb lenni, amit itt művelsz.
Hagyjuk inkább.
-
Norbi90
- Hozzászólások: 261
- Csatlakozott: 2020. szeptember 9., szerda 9:48
- Kedvenc játékosaid: SR4
- Kedvenc csapatod: RMA
Re: Politika
megnézném egy párhuzamos valosagban ahol orbanhoz megy oda egy néni kerekes székkel és állon veri, huhuuu belesemerek gondolni mit tolna az origo és társai. nameg a nénivel milenne utana. szegenykem.M1Ö írta:Azt mondja, hogy aki nem rudja magát eltartani (ebben benne vannak a fogyatékosok is), az nem érdemes arra, hogy LÉTEZZEN! Ezzel neked nincs problémád, de MZP pszichopata, mert fogyatékosozott.Swineherd írta:Miért, nem így van?
- M1Ö
- Hozzászólások: 5853
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Azt mondja, hogy aki nem rudja magát eltartani (ebben benne vannak a fogyatékosok is), az nem érdemes arra, hogy LÉTEZZEN! Ezzel neked nincs problémád, de MZP pszichopata, mert fogyatékosozott.Swineherd írta:Miért, nem így van?
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
Re: Politika
Nem, nem kerülte el a figyelmemet, hiszen idestova 12 éve az ország miniszterelnöke. Ezt így lazán leámokfutásozni, hát erre most nincs kedvem érdemben reagálni. De ha esetleg újra nyerni fog, akkor megint ez lesz a narratíva, hogy hülyék az emberek, mert megválasztották? Mert akkor te azt állítod, hogy egy ámokfutót választanak meg újra és újra.Pipita írta:akkor ajánlom figyelmedbe a miniszterelnök pályafutását, ami nyilvánvalóan elkerülte a figyelmedet.illgner írta: csak azért írtam ide be, mert olyan politikusi ámokfutást nem láttam még Magyarországon, mint amit Márki művel az elmúlt hónapokban.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 3 regisztrált és 0 vendég