A nagykörúton nem sok esélyed van napközben 30 km/h-ra felgyorsulni, autós szempontból tele van piros lámpával (a combino javára), plusz dugó, kb az egyik hely Budapesten, ahol teljesen felesleges a 30-as korlátozás, a baleset sem túl sűrű, mert kőegyszerű a közlekedése. Számtalan hely van, ahol indokoltabb: Andrássy Oktogon és Hősök tere között, iskolák és élelmiszer áruházak mellett, telezöldes, bonyolultabb vagy jobbkezes kereszteződések környékén.nmate írta: Tehát akkor a megoldás Budapesten visszaszorítani az autózást![]()
Én borzasztóan örülnék neki, sok helyen jól jönne pl. a 30-as korlátozás is (Nagykörút). Csak az a baj, nehéz olyan intézkedést hozni, amivel nem basznak ki azokkal, akiknek nélkülözhetetlen az autó (pl. bármilyen szerelő). De ugye sokaknak az is vonzó, hogy autóból is tudnak dolgozni (meetingelni) addig nem gond neki a dugó, elaraszolgat ő ott a BMW-vel. Ha meg sürgős, ott a buszsáv, ritkán kapják el őket, de akkor sem hatja meg az ilyet az a 30 ezer forint. Igaz, ez már inkább agglomerációból bejárás, nem a belvárosi lustadög a Smartban.
A meetingelést jól írtad, én pontosan erre használom, gyakorlatilag végigtelefonálom az utat, amihez pl otthon nincs kedvem…kifejezetten hasznos a dugó.
Belvárosban elektromos rollert használok, távolabbra autót, de tömegközlekedéssel is meg lehetne oldani, mert Budapesten nagyon jó, csak az ember kényelmes és lusta.
Én úgy látom, h az egekig lehetne az üzemanyag árát emelni, akkor sem teszik/tesszük le itt az autót.