Csak néhány gondolat. Sok mindent leírtatok helyettem, én pár dolgot írnék le, amit én másként látok.
- Először is hagyjuk már azt, hogy épül a csapat. Nem. Nem épül. A tavalyi kerethez képest 2 új játékos volt a kezdőben, a többiek már a csapat tagjai évek óta. Tudjátok mi az, amikor a 0-ról épül a csapat? Na az, ami 2009-ben volt. Ez nem a 0-ról épül. Ennyi erővel a Barca és a BM is még épülnek, ergo ugyanannyira félúton járnak, mint mi.
- Edzői hibák. Ancelotti idén már a sokadik meccsét cseszi el, de még nem volt olyan meccs idén, amit az ő zseniális húzásával nyertünk volna meg. Ez azért komoly kritika az öregnek. Egy ennyire buta kezdőt felállítani... Bale? Könyörgöm minek? A vak is látja, hogy formán kívül van, nem találja a helyét, az erőnléte a béka segge alatt, és akkor bepakoljuk a kezdőbe... Ha nem akarta kezdetni Benzemát, akkor legalább Iscot pakolta volna fel a kezdőbe, de ne egy minden szempontból félkész játékost...
A másik Ramos kp-n kezdetése. A játék képe ugyan mást mond, de véleményem szerint ez volt a kevésbé súlyos hiba, mert ez akár ki is fizetődhetett volna, ha kihúzzuk az első félidőt 0-0-lal. A taktika valahogy egyébként szerintem így nézett volna ki, hogy bunkerfoci 60. percig, utána Benzema be, Isco be, Illara be és a már kicsit fáradt Barcát lefocizzuk. Nem egy hülye gondolat, de Ramos tök fogalmatlan ahhoz, hogy a kp-n játsszon, és ha Ancelotti látta a korábbi klasszikusokat, akkor azt is tudja, hogy a Pepe vkp dolog mindössze egyszer fizetődött ki búsásan, és később megannyiszor csak betli volt. A cserék ezek után persze, hogy lendítettek a játékunkon, mert egyrészről ez volt a terv, másrészről meg annyira kuka volt az első félidő, hogy ennél csak jobb lehetett. Így ezt én nem értékelném nagy edzői húzásnak.
Az meg, hogy első el classicoja az ne legyen már Ancelotti védelme, mert Tatának is az első Barca-Realja volt, és elviekben neki kellett előre lépnie, nem nekünk, mert tavaly bizony mi uraltuk ezeket a meccseket.
- A második félidei játék fejlődés? Szerintem nem. Ha az lenne, akkor a Juve ellen is kellett volna már látszania ezeknek a dolgoknak. 3 nap alatt nem jön létre ilyen szintlépés. Beszorítottuk a Barcát, mint ahogy megtettük azt korábban is párszor. A Barca kevésbé támad le, kevesebbet birtokolja a labdát, taktikusabbak, így több csapat fog felettük dominálni. Nem akkora érdem ezt a csapatot lefocizni, mint a Pep-féle brigádot anno. Ettől függetlenül tetszett, amit láttam. A kulcs nyitja inkább az volt, hogy motiváltan mentünk előre, mint az állat. A többi meccsen nem voltak motiváltak a fiúk?
- Benzema. Ennek a gyereknek kell két tasli, hogy 2 hétig mindkét szeme lila és zöld színben pompázzon. Tegnap látszott rajta az akarás, a küzdés, a motiváltság. Jó megmozdulások sorát villantotta meg. Ha a Barca ellen megy, akkor mások ellen miért nem? Ha ezt a Benzemát látnám hétről-hétre, leszarnám, hogy nem rúg gólokat. Mert ez a Benzema hasznos, és tényleg ez a játékos kell nekünk. De a kontrasztra, amit a tegnapi és a többi teljesítménye között fennáll, csak a motivációs gond lehet a magyarázat. Jó úton halad a karrierjének lerombolása felé.
- Jesé.
Jövő héten a kezdőbe vele. Már rég kiérdemelte azt, hogy egy meccsen kezdő legyen, itt az ideje, hogy Ancelotti tökös legyen és be merje rakni a Juve ellen meg utána hétvégén a bajnokin is. Itt az ideje, hogy ismét a mi kutyánk kölyke legyen a Real legnagyobb csillaga. Ha valakinek van rá esélye, akkor ő. Nem biztos, hogy sikerülni fog neki, de akármikor beáll, nem lóg ki lefelé, többet tesz hozzá a játékhoz, mint a 100 millás Bale. Meg kell kapnia a lehetőséget.
Ancelotti még mindig próbálgatja a keretet.
Az itt lesajnált Pep is keresi a csapatát a BM-ben, Lahm a vkp meg ilyenek, de mégis folytatják az alázást a bajnokságban és a BL-ben is. Ez nem lehet kifogás.