Szerintem onnan veszi, hogy Zizu ezen levelén kívül (Előbb egy szóval nem utalt erre ő sem), minden tény és nyilatkozat erre utal. Persze ettől még lehet, hogy a levél az igazság, csak nagyon nagyon kicsi a valószínűsége.Realista24 írta:Megpróbálták marasztalni, miután már ki akarták rúgni és megfúrták és a sajtónak szivárogtattak, stb.kiserik írta:
Ez mind ok, de mi köze van a helyzethez? ZZ eldöntötte, hogy lelép, valószínűleg még télen. Persze jöttek hírek, de azok mindig kétesek, a Real Madrid cselekedetei, vagyis annak hiánya arra enged következtetni, hogy a lelépési szándékát nem jelezte akkor. Megvárta, míg vége lett a szezonnak, összeszedte a gondolatait és közölte a döntését. Ezzel a saját szezonját mentette, de a klubot szar helyzetbe hozta, mert szinte minden normális edző elfogyott.
Pereznek és az öregeknek annyi közük van az egészhez, hogy megpróbálták marasztalni, kiálltak mellette aztán végül elfogadták a felmondását. Sokan úgy próbálják beállítani, hogy a klub mondott fel ZZnek, közben meg pont az ellenkezője történt. A klub vénestül, Perezestül azt akarta, hogy ZZ maradjon az edző, és vigye véghez a közép és hosszú távú átalakítást.
Hmm, vajon miért nem akart Zidane egy ilyen közegben maradni?
És azt te honnan veszed, hogy pont az ellenkezője történt?![]()

Edző és vezetőség
-
- Hozzászólások: 116
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 9:47
- Kedvenc játékosaid: Raul, Hugo Sanchez, Redondo, A két Laudrup
- Kedvenc csapatod: Real Madrid 1982 óta
Re: Edző és vezetőség
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68355
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Edző és vezetőség
Megpróbálták marasztalni, miután már ki akarták rúgni és megfúrták és a sajtónak szivárogtattak, stb.kiserik írta:Ez mind ok, de mi köze van a helyzethez? ZZ eldöntötte, hogy lelép, valószínűleg még télen. Persze jöttek hírek, de azok mindig kétesek, a Real Madrid cselekedetei, vagyis annak hiánya arra enged következtetni, hogy a lelépési szándékát nem jelezte akkor. Megvárta, míg vége lett a szezonnak, összeszedte a gondolatait és közölte a döntését. Ezzel a saját szezonját mentette, de a klubot szar helyzetbe hozta, mert szinte minden normális edző elfogyott.Realista24 írta: Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Pereznek és az öregeknek annyi közük van az egészhez, hogy megpróbálták marasztalni, kiálltak mellette aztán végül elfogadták a felmondását. Sokan úgy próbálják beállítani, hogy a klub mondott fel ZZnek, közben meg pont az ellenkezője történt. A klub vénestül, Perezestül azt akarta, hogy ZZ maradjon az edző, és vigye véghez a közép és hosszú távú átalakítást.
Hmm, vajon miért nem akart Zidane egy ilyen közegben maradni?
És azt te honnan veszed, hogy pont az ellenkezője történt?

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Edző és vezetőség
Ez mind ok, de mi köze van a helyzethez? ZZ eldöntötte, hogy lelép, valószínűleg még télen. Persze jöttek hírek, de azok mindig kétesek, a Real Madrid cselekedetei, vagyis annak hiánya arra enged következtetni, hogy a lelépési szándékát nem jelezte akkor. Megvárta, míg vége lett a szezonnak, összeszedte a gondolatait és közölte a döntését. Ezzel a saját szezonját mentette, de a klubot szar helyzetbe hozta, mert szinte minden normális edző elfogyott.Realista24 írta: Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Pereznek és az öregeknek annyi közük van az egészhez, hogy megpróbálták marasztalni, kiálltak mellette aztán végül elfogadták a felmondását. Sokan úgy próbálják beállítani, hogy a klub mondott fel ZZnek, közben meg pont az ellenkezője történt. A klub vénestül, Perezestül azt akarta, hogy ZZ maradjon az edző, és vigye véghez a közép és hosszú távú átalakítást.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
- Becks23
- Hozzászólások: 87
- Csatlakozott: 2019. december 19., csütörtök 10:38
- Kedvenc játékosaid: David Beckham, Raúl, CR7, Sergio Ramos, Gera Zoli, Guti, Iker Casillas, Edwin van der Saar
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Manchester UTD, FTC
Re: Edző és vezetőség
Realista24 írta: Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Számomra csak úgy, ahogy szarban hagyott minket már másodjára. Most még nagyobb szarban, mint először.
- Becks23
- Hozzászólások: 87
- Csatlakozott: 2019. december 19., csütörtök 10:38
- Kedvenc játékosaid: David Beckham, Raúl, CR7, Sergio Ramos, Gera Zoli, Guti, Iker Casillas, Edwin van der Saar
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Manchester UTD, FTC
Re: Edző és vezetőség
A fenti nagyok, nem csak Perez van itt.MorataMartin írta:Mi ez a "Vének Tanácsa" pontosan?Realista24 írta: Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.

- lestat
- Hozzászólások: 6499
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 20:36
- Kedvenc játékosaid: Beckham, Zidane, C.Ronaldo, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Dublin
Re: Edző és vezetőség
+1Realista24 írta: Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Ezért sajnálom nagyon. Neki volt tekintélye az öltözőn belül.
Pochettino meg a Conte nálam már be sem lépett az öltözőbe de megbukott.
Szerintem amugy fikázás nincs Zizou felé. Inkább csak csalodottság. De nemtudom pontosan kinek a kommentjére reagáltál sorry.
Cristiano Ronaldo
❼
2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

- ___Samy___
- Hozzászólások: 8617
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51
Re: Edző és vezetőség
A vezetoseg. Ami nem egyenlo csak Perezzel.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"
-
- Hozzászólások: 1762
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:38
- Kedvenc játékosaid: Morata, Zidane, Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Edző és vezetőség
Mi ez a "Vének Tanácsa" pontosan?Realista24 írta: Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68355
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Edző és vezetőség
Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője 
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.

Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Becks23
- Hozzászólások: 87
- Csatlakozott: 2019. december 19., csütörtök 10:38
- Kedvenc játékosaid: David Beckham, Raúl, CR7, Sergio Ramos, Gera Zoli, Guti, Iker Casillas, Edwin van der Saar
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Manchester UTD, FTC
Re: Edző és vezetőség
Más lehetőségünk Conte-n kívül nincs. Láttam valaki említette Sarri-t de ugyanmár. A Chelsea-ben és a Juve-ban sem volt tekintélye, egy vicc az az ember... amúgy remélem nem húzzák sokáig a dolgot, mert kikészülök idegileg...

Re: Edző és vezetőség
Nagyon nincs már olyan nagy név, aki érdemben fúrni tudná a következő edzőt. Ramos, Varane szénája kifelé áll. Marcelo, Isco nem tényezők már jó ideje. Kroos a szakmaiságot nézi. Karim és Lukita meg szerintem kezelhető, míg előbbi legjobb éveit tapossa, utóbbi tudja, hogy túl van már azokon.Becks23 írta:Mai napig nem értem, hogy Mourinho hogyan élt meg nálunk 3 évet, pedig aztán volt vele is égés... valahogy nála is azt éreztem, mint ZZ-nál, hogy a neve miatt érinthetetlen, mert garancia a sikerre, csak hát ugye Mourinho-nak jobbak voltak az igazolásai. Neki szerintem igazán nagy törés lehetett, hogy velünk nem nyert BL-t, és utána ZZ meg Ancelotti hozta el a sikert, amit Mou elkezdett építeni. De ő is akármennyire nagy név volt és sztáredző, a régi motorosok nála még nagyobb nevek voltak itt és félő, hogy bármilyen nagy nevű edző is jön, ha kemény kézzel elkezdi kaszabolni a kiöregedő nagy neveket ugyanaz lesz a helyzet, mint Mourinho-val. Kérdés, hogy ki meri bevállalni ezt, mert ha szarul sül el a dolog, akkor úgy fognak hivatkozni rá, hogy a Real Madrid valaha volt legrosszabb edzője...dzsi91 írta:
Nagyon sok edző alkalmas az építkezésre,ha kap rá időt…kár hogy itt fingani sincs ideje senkinek mert ha beleszaldsz egy zakóba nemcsak az újságírók meg a vezetőség esik neked hanem az öltöző is elkezd mocorogni.Zz az öltözőben halhatatlan volt.
![]()
Én is pont így gondolom.Becks23 írta: Hálátlan feladat, de Raúlt pont ezért nem tenném oda most a csapat élére, mert érte kár lenne, ha egy ilyen legendát egy életre kikészítene a kedves madridi publikum, és benne látná mindenki a rosszat. Pochettino elég alkalmasnak néz ki arra, hogy Perez bábja legyen. Csak ezért támogatnám Conte-t mert érte úgymond nem kár, ha utána évekig benne látná mindenki a bűnbakot, feláldozható figura, plusz elég tökös, hogy szétszedje a keretet, ne nyaldossa Perez seggét, és elindítson valami rebuild folyamatot, mert ez az egyhelyben állás és széllel szemben hugyozás senkinek nem jó. Történjen valami ami elindít minket... mint anno Josénál..
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
- Becks23
- Hozzászólások: 87
- Csatlakozott: 2019. december 19., csütörtök 10:38
- Kedvenc játékosaid: David Beckham, Raúl, CR7, Sergio Ramos, Gera Zoli, Guti, Iker Casillas, Edwin van der Saar
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Manchester UTD, FTC
Re: Edző és vezetőség
Hálátlan feladat, de Raúlt pont ezért nem tenném oda most a csapat élére, mert érte kár lenne, ha egy ilyen legendát egy életre kikészítene a kedves madridi publikum, és benne látná mindenki a rosszat. Pochettino elég alkalmasnak néz ki arra, hogy Perez bábja legyen. Csak ezért támogatnám Conte-t mert érte úgymond nem kár, ha utána évekig benne látná mindenki a bűnbakot, feláldozható figura, plusz elég tökös, hogy szétszedje a keretet, ne nyaldossa Perez seggét, és elindítson valami rebuild folyamatot, mert ez az egyhelyben állás és széllel szemben hugyozás senkinek nem jó. Történjen valami ami elindít minket... mint anno Josénál..
- Becks23
- Hozzászólások: 87
- Csatlakozott: 2019. december 19., csütörtök 10:38
- Kedvenc játékosaid: David Beckham, Raúl, CR7, Sergio Ramos, Gera Zoli, Guti, Iker Casillas, Edwin van der Saar
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Manchester UTD, FTC
Re: Edző és vezetőség
Mai napig nem értem, hogy Mourinho hogyan élt meg nálunk 3 évet, pedig aztán volt vele is égés... valahogy nála is azt éreztem, mint ZZ-nál, hogy a neve miatt érinthetetlen, mert garancia a sikerre, csak hát ugye Mourinho-nak jobbak voltak az igazolásai. Neki szerintem igazán nagy törés lehetett, hogy velünk nem nyert BL-t, és utána ZZ meg Ancelotti hozta el a sikert, amit Mou elkezdett építeni. De ő is akármennyire nagy név volt és sztáredző, a régi motorosok nála még nagyobb nevek voltak itt és félő, hogy bármilyen nagy nevű edző is jön, ha kemény kézzel elkezdi kaszabolni a kiöregedő nagy neveket ugyanaz lesz a helyzet, mint Mourinho-val. Kérdés, hogy ki meri bevállalni ezt, mert ha szarul sül el a dolog, akkor úgy fognak hivatkozni rá, hogy a Real Madrid valaha volt legrosszabb edzője...dzsi91 írta:Becks23 írta:
Pochettino sokkal inkább alkalmas építésre, mint ZZ és ezt láttuk a Spurs-nél is. Igaz, ha az építés közben nem esik le minimum egy bajnokság, akkor repül. Mindegy ki lesz, nyernie kell valamit, hogy maradhasson, és ez a legnagyobb "hibánk".
Nagyon sok edző alkalmas az építkezésre,ha kap rá időt…kár hogy itt fingani sincs ideje senkinek mert ha beleszaldsz egy zakóba nemcsak az újságírók meg a vezetőség esik neked hanem az öltöző is elkezd mocorogni.Zz az öltözőben halhatatlan volt.

Re: Edző és vezetőség
Gyerekek, Zidane szentimentális hozzáállása rohadt jó volt, emiatt nyertünk ennyit, de most kcsg módjára minden jöttment hulladékot ki kell toszni, aki már nem hozza a szintet, emellé még olyan legendáktól is el kellene búcsúzni, mint Marcelo pl.
És Zidane erre nem képes tudtuk a nyilatkozat nélkül is, hogy megy a cimbizés.
Már 2 éve a kemény rebuildnek kéne mennie, de a korona közbeszólt és elképesztő eredményesen vészeltük át ezt a szart a kerethez meg a sérülésekhez képest, de most már nincs mentség és tényleg neki kell ennek állni, amire ZZ alkalmatlan.
Most egy enyhébb Mourinho kéne megint, mert anno ő ágyazta meg nekünk ezt a korszakot.
Most akkora gond nincs mint anno, de most ide kell jönni, asztalra csapni és rendbe rakni a dolgokat és elkezdeni egy új korszakot.
Jönne egy Conte-Pintus duó bármikor aláírnám.

- h3x0r
- Hozzászólások: 9803
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: Edző és vezetőség
De ez milyen furas mar, hogyha kiesel a BL csoportkorbol, akkor ki vagy rugva? Nem kell hozza semmilyen szivarogtatas, ezt a legujabb AS cikk nelkul is minden Real szurkolo pontosan tudja. (szerk.: es nagy resze el is varja)Marky írta: Ha nem nyitja ki a szajat, soha nem derult volna ki, hogy belulrol furtak ki. Ez elofordulhat az uj edzovel is, ezert jo, hogy most korrekt modon ezeket elmondta. Nem kopkodott, nem is gyanusitgatott, csak arnyaltan megjegyezte, hogy nem mindenki allt a projekt mogott.![]()
Az uj edzot meg konnyebben ki tudna furni a board, de igy nehezebb dolguk lesz.
Es meg igyis ZZ-nek sokkal tobb minden elvolt, elvan es el is lett volna nezve, mint Contenak vagy barmilyen mas edzonek.dzsi91 írta:Becks23 írta:
Pochettino sokkal inkább alkalmas építésre, mint ZZ és ezt láttuk a Spurs-nél is. Igaz, ha az építés közben nem esik le minimum egy bajnokság, akkor repül. Mindegy ki lesz, nyernie kell valamit, hogy maradhasson, és ez a legnagyobb "hibánk".
Nagyon sok edző alkalmas az építkezésre,ha kap rá időt…kár hogy itt fingani sincs ideje senkinek mert ha beleszaldsz egy zakóba nemcsak az újságírók meg a vezetőség esik neked hanem az öltöző is elkezd mocorogni.Zz az öltözőben halhatatlan volt.
Olyan ez, mintha posztonkent nezve max 2 jatekoson kivul mindenki egy tucat szar.ateeemadrid írta:Anno, amikor Carlot idehozták, akkor is a fórum 80%-a ellenezte, hogy hozza majd a szar olasz fociját, stbstb.kodo írta: En sem orulnek kifejezetten pochettinonak, bar elegge le van húzva mondjuk. Meg mindig inkabb mint egy ujonc edzo.
Tuchel is egy nimand volt itt a forumon amig le nem iskolázott minket, majd pepet.
Ha a felsorolt nevek mind nímandok, akkor lényegében nincs a piacon normális edző gondolom...
- ateeemadrid
- Hozzászólások: 5062
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04
Re: Edző és vezetőség
Anno, amikor Carlot idehozták, akkor is a fórum 80%-a ellenezte, hogy hozza majd a szar olasz fociját, stbstb.kodo írta: En sem orulnek kifejezetten pochettinonak, bar elegge le van húzva mondjuk. Meg mindig inkabb mint egy ujonc edzo.
Tuchel is egy nimand volt itt a forumon amig le nem iskolázott minket, majd pepet.
Ha a felsorolt nevek mind nímandok, akkor lényegében nincs a piacon normális edző gondolom...
Re: Edző és vezetőség
En sem orulnek kifejezetten pochettinonak, bar elegge le van húzva mondjuk. Meg mindig inkabb mint egy ujonc edzo.
Tuchel is egy nimand volt itt a forumon amig le nem iskolázott minket, majd pepet.
Tuchel is egy nimand volt itt a forumon amig le nem iskolázott minket, majd pepet.
Re: Edző és vezetőség
2 hónapja cikkeztek már erről, szerintetek honnét tudtal erről, hanem egy belsőstöl? Telepátiával? Vagy Mrs Zidane fecsegte ki egy bezart madridi kavezoban, nem?
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- füst
- Hozzászólások: 3958
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Edző és vezetőség
Szerintem egyértelmű, hogy ZZ régóta tudja hogy elmegy. Rég meghozta a döntését, Perez abban hitt, hogy meg tudja győzni arról, hogy meggondolja magát. Hát nem. Nem hiszem hogy május közepéig vívódott magában, hogy mi legyen.
Re: Edző és vezetőség
Ez nem jo erv, eleg sokszor elofordult mar, hogy valaki itt besul, masut meg szuperal.dzsi91 írta:Hogy megint egy ilyen nyeretlen “sztáredzőt” akarunk ide amikor olyan nevek égtek meg mint mourinho vagy ancelotti.ateeemadrid írta:
Szerencsétlen Pochettino mivel érdemelte ki ennyire a haragodat, azt mondjuk nem értem. Attól, hogy őt basztatod még nem lesz ZZ az edzőnk.![]()
Páraknál kicsit olyan, mintha ZZ a klub fölé nőtt volna, ugyanezt éreztem 1-2 Ramos fannál is, de azért ott már a többség kezdi világosan látni a dolgokat.
Én megértem valamilyen szinten, hogy megy, szentimentális ember, ennyi van a háttérben, de azért lehetett volna kicsit tökösebb, viselhette volna jobban a kritikát. De ha a lelki egészségének ez már sok, akkor érthető. Csak akkor lehet nem érdemes hosszú távon ezen a szinten edzősködnie.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 33 regisztrált és 0 vendég