+1Dupla D írta: Zidane túl szentimentális és konok. Volt egy sérelem, amin nem tudta magát túltenni. Pedig a klub első embere kiállt mellette.
Sajnos ez nekem, mint Real szurkoló nem tetszik, mert megint ad egy lehetőséget arra az informálatlan népeknek, ahol bele lehet rúgni a klubba vagy Perezbe. Ami már szokás szerint el is kezdődött a különböző felületeken. Céltáblaként így odadobni a klubot nem korrekt.
Az jön le ebből a nem Real szurkolóknak, hogy Zidane-nal kibaszott a klub, holott ő mondott fel.
Vagy mondott volna el mindent neveket emlitve vagy meg sem szolalt volna. Ez egy nagy semmi amit most ide nyogott.
Szeretem, imadom de ezzel most nagyon mellé lött nalam.
Nem engedtek csapatot epiteni? Hat azt kuldott el akit akart. Azt igazoltak akit akart, egyedul Hakimitol kellett megválni rajta kivul allo okok miatt.
Iden lett volna megint lehetosege vasarolni, covid mentesen alapozni a jatekosokkal akiket szeretett volna. Erre felmond mert nem mindenki tamogatja. Ilyen soha nem is lesz hogy mindenki tamogatni fogja. Perezre kellett volna csak figyelnie. Minden más csak háttèrzaj.
De nem...
Nagyon sajnálom mert nekem nincs nála megfelelobb ember erre a posztra ès szerintem igen is tudott volna epitkezni ha betöltünk mèg idèn nyáron pár posztot.
Sajnàlom mert ha ezzel a kerettel ilyen messzire mentunk akkor belegondolva egy jobb kerettel meg többet erhetett volna el a csapat vele.