Mondjuk én azt, hogy ugyanígy sörözzenek egy teraszon, egy-másfél méter távolságot tartva, vagy legalább kicsit odafigyelve arra. Tehát, hogy értelmes, felelős emberként viselkedjenek úgy, ahogy az egyébként elő is van írva. Nem hiszem, hogy Viktor olyan képet is posztolt, ahol utcabálozik.ziro4vr írta: de ha a főnök sörrel pózol egy teraszon akkor mit várunk?
Dehát a felelőségteljes és értelmes gondolkozás az túl nagy elvárás ettől a rendkívül progresszív és értelmiségi fiatal városi rétegtől, akiknek a kezébe kéne lennie végre az ország sorsának a vidéki bugris nyugdíjas parasztok helyett.

Kíváncsi vagyok, hány további hullámot és hány hónap bezártságot (esetleg elmaradt nyarat) köszönhetünk majd nekik a jövőben. Mert ennek a mostani helyzetnek meglesz a következménye, és kemény hónapokban lehet majd mérni. Persze csak szigorúan szeptembertől, mert nyáron lefogadom megint nyaralni megy a járvány.
Lehetne ezt értelmesen csinálni, úgy, hogy szerencsétlen éttermek/bárok/kocsmák is nyithassanak végre, és még ha nem is csúcsforgalommal, de működhessenek a teraszon sörözgető emberekkel. De hát most ők is jól meg fogják szívni valószínűleg.