Egyébként nem teljesen mindegy, hogy visszajön-e Campos vagy nem? Ha talál ilyen tehetségeket úgyse játszanának itt. Mbappét mi is megtaláltuk már ifi korában, meg Neymart is, aztán mégse jöttek. Fabinho itt volt 18 évesen, játszott is a felnőttcsapatban, majd elzavartuk. Ha most talált volna egy másik belső védőt Militao helyett, ZZ játszatta volna? Nyilván nem. Ha Jovic helyett talál egy másik csatárt, kirakták volna Benzemát a kezdőből? Nyilván nem.Pad'em írta:Pfff, ja. Túl faszán hangzott, hogy igaz legyensebydani írta: Most ezt mondják épp. Pedig én örültem volna.
Láttuk Ödegaard minden évben megugrotta a szintet, ahova küldtük, itt meg 300 perc jutott neki. Fede tavaly egészen parádés volt hónapokon keresztül a COVID előtt, aztán miután Modric összekapta magát, ment a padra vagy ZZ kitolta jobb futóba. De ott van Vini esete is, aki miután idejött, a Castilla-ba eredményes volt kb minden meccsen, Solari megadta neki a lehetőséget a felnőtteknél, a csapat egyik legjobbja volt, majd nyáron vettünk elé egy világsztárt.
Ez, amit Campos nagyon tud, egy Ajax, Porto, Dortmund, Lille féle csapatnak teljesen megfelelő, akik alapból arra vannak berendezkedve, hogy a legnagyobb értékeiket 2-3 év után tovább passzolják.