Kerlon írta:
Hagyjuk már, anno Schumi is megkapta a körítést... Hamilton meg talán a legerősebb pilóta fejben, akit valaha láttunk. Elég megnézni ma is Bottast, Verstappen kicsit a seggében volt és egyből hibát hibára halmozott.
A jövő meg Leclercben van, Hamilton kaliber, csak autó nincs még alatta.
Schumi is megkapta a körítést, csak éppen a karrierje nem abból állt, hogy minden évben futamgyőzelemre alkalmas verdája volt. Ráadásul a 7 címből 3 éve volt, mikor ennyire egyértelműen alázta a kocsija a mezőnyt, a maradék 4 címében meg is kellett nyerni azt a VB-t. Felszínesen nézve lehet párhuzamot vonni a két éra között, de amint egy kicsit jobban megnézi az ember a dolgokat, akkor ez a Hamilton éra minden korábbinál simább. Nincs se más autó ellenfele, de még csak a csapattársa sem az ellenfele. Amikor kapott maga mellé középszernél értelmesebb pilótát, akkor azért bele tudott bukni.
Hamilton all time az egyik legjobb pilóta, viszont ennyira könnyű dolga soha senkinek nem volt.
Egyrészt nem hiába került ki Rosberg az F1-ből, illetve nem hiába tolták el a 21-es szabálymódosításokat 22-re. Covidra hivatkozva.

Ahha.
Leclerc mellé nyugodtan oda lehet írni Max-ot is.